Próbálkoztak Szalai Ádámék (középen), de nem jött össze az egyenlítés
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A magyar labdarúgó-válogatott 3-2-re kikapott Oroszországtól vasárnap a Puskás Arénában a Nemzetek Ligája második fordulójában.
2020. szeptember 06., 22:302020. szeptember 06., 22:30
2020. szeptember 06., 22:362020. szeptember 06., 22:36
Jól kezdett a magyar válogatott, de Szalai Attila óriási hibáját kis híján kihasználták az oroszok az 5. percben: egy indításra rendkívül rosszul helyezkedett a védő és még meg is botlott, így Anton Mirancsuk begyalogolhatott a kapuig, ám öt méterről mellé lőtt. Így sem kellett sokat várni a vendégek vezetésére, az első negyedóra végén a nem sokkal korábban hibázó Mirancsuk értékesítette ziccerét. A magyar csapat nem tört meg, több szép támadást vezetett Szoboszlai Dominik és Sallai Roland főszereplésével.
Marco Rossi a szünetben a sárga lapos – ezzel a következő mérkőzést kihagyó – Sigér Dávid helyére Kalmár Zsoltot küldte pályára, de a középpályásnak még bemelegedni sem volt ideje amikor úgy tűnt, eldőlt a találkozó: mindössze 37 másodperc telt el, és Mário Fernandes betalált.
A háromgólos hátrány ellenére becsülettel támadott a magyar csapat és Sallai Roland remek emelésével – amelyet Kalmár tökéletes passza előzött meg – a 62. percben szépített. Nyolc perccel később pedig a csereként pályára lépő Nikolics Nemanja közeli találatával nyílttá tette a találkozót. A 82. percben Cseri Tamás személyében újoncot is avatott a magyar válogatott, melynek tagjai a hajrában is hajtottak az egyenlítésért, de az eredmény nem változott. Különben a magyar válogatott 42 éve nyeretlen riválisával szemben, legutóbb 1978-ban a jogelőd Szovjetuniót győzte le.
A két kör után három ponttal álló magyarok a sorozat következő mérkőzését október 11-én Szerbiában játsszák, Marco Rossi szövetségi kapitány együttese ugyanakkor három nappal korábban Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgáriában lép pályára.
Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 2. forduló:
Magyarország-Oroszország 2-3 (0-2)
----------------------------------
Puskás Aréna, zárt kapus, v.: Maurizio Mariani
gólszerzők: Sallai (62.), Nikolics (70.), illetve Mirancsuk (15.), Ozdojev (33.), Mário Fernandes (46.)
sárga lap: Sigér (42.), illetve Zobnyin (25.)
Magyarország
------------
Gulácsi Péter - Willi Orbán, Lang Ádám, Szalai Attila - Bese Barnabás, Sigér Dávid (Kalmár Zsolt, a szünetben), Nagy Ádám, Holender Filip - Szoboszlai Dominik (Cseri Tamás, 82.) - Sallai Roland, Szalai Ádám (Nikolics Nemanja, 67.)
Oroszország:
------------
Anton Sunyin - Mário Fernandes, Andrej Szemjonov, Georgij Dzsikija, Fjodor Kudrjasov - Magomed Ozdojev, Roman Zobnyin, Alekszej Ionov (Vjacseszlav Karavajev, 75.) - Anton Mirancsuk (Jurij Gazinszkij, 67.), Artyom Dzujba, Daler Kuzjajev (Jurij Zsirkov, 57.)
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
Megnyerte a másodosztályú labdarúgó-bajnokságba jutásért rendezett rájátszás döntőjének visszavágóját is a szatmárnémeti CSM Olimpia, így a 2025–2026-os szezonban hosszú idő után ismét lesz második ligás csapata a Szamos-parti városnak.
A címvédő FTC-Telekom 13-11-re legyőzte a szerb Novi Beograd csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája máltai négyes döntőjének vasárnapi fináléjában.
szóljon hozzá!