Nem jut légiósokra

Jégkorong – A környék önkormányzatainak segítségében is bízik a Progym. A környező községek önkormányzatait is be szeretnék vonni a Gyergyószentmiklósi Progym jégkorongcsapatának támogatói körébe. Bencze Attila, a bajnoki bronzéremért küzdő klub vezetőségi tanácsának tagja szerint egyelőre csak a kapcsolatfelvétel történt meg, érdemi előrelépés még nincs.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2007. február 28., 00:002007. február 28., 00:00

„Ha a gyergyószentmiklósiakrészéről konkrétumok szintjénmegfogalmazódnak az igények, nem zárkózunkel a támogatás lehetőségétől –hangoztatta György István gyergyóalfalvipolgármester, aki jelentős szerepet vállalt a múltév végi Székelyföld–Magyarországgálamérkőzés megszervezésében is.–Ám ehhez meg kell szűnnie a folyamatos bizalmatlanságnak,együtt kell gondolkodnunk”.
Pap József gyergyószentmiklósipolgármester ezzel kapcsolatosan elmondta, a környezőközségek önkormányzatai a műjégpályafenntartási költségeihez járulhatnánakhozzá, nem a csapat fenntartásához.
A klubnak nagy szükségevolna a segítségre, hiszen a városiönkormányzattól a vártnál kevesebbpénzhez jutott idén: a kért 260 ezer lej helyetta helyi tanács 170 ezer lejjel támogatja a klubot.„Ahhoz, hogy a Progym csapatát a jelenlegi minőségiszinten tartsuk, és hogy némi fejlődést isfelmutassunk, legalább 700 ezer lejes évesköltségvetésre lenne szükségünk”– jelentette ki Bencze Attila, a Progym vezetőségitanácsának tagja, aki elmondta: pillanatnyilag 500 ezerlejből gazdálkodnak. Az önkormányzattólbefolyó összeget a támogatók egészítikki.
A 200 ezer lejes hiány minőségiromlással járhat, ugyanis így nem tudnak újjátékosokat szerződtetni. A Progym jelenleg kétszlovák és két fehérorosz idegenlégióstfoglalkoztat, a klub vezetősége pedig azért küzd,hogy megtarthassa őket. „Az ifjúsági csapatokbólérkező utánpótlásra nem lehet alapozni –hangoztatta Bencze. – A fiatalok közül csupánegy-két játékos marad a Progymnál. Sokanabbahagyják a jégkorongozást, vagy máscsapatokhoz szerződnek”. Bencze úgy véli, lejártmár az idő, amikor a gyergyói hokicsapat kerete csupánhelyi játékosokból állhat. A sportvezetőhozzátette, a közönség is elfogadta ésmegszerette az idegenlégiósokat.
Pap József gyergyószentmiklósipolgármester viszont a saját nevelésű hokisokraalapozna – szerinte sokba kerülnek a külföldrőlszerződtetett játékosok. „Nem kerül többeegy idegen játékos a hazainál” – cáfoltaezt Bencze Attila, aki azt is elmondta, hogy mindössze 6-7hónapos időszakra kötnek szerződést a külföldrőlérkezett jégkorongozókkal.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj
2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat