Nem adja fel a Gaz Metan

Edzőcserével járt a B osztály III. csoportjában szereplő Szászmedgyesi Gaz Metannál a Nagyváradi Bihar FC ellen elszenvedett hazai vereség.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. május 04., 00:002006. május 04., 00:00

Labdarúgás
Jean Gavrilã edzőnek felmondott a klub vezetősége, és helyére Varró Sándor másodedzőt nevezték ki. „Nem számítottam rá, hogy idáig fajulnak a dolgok. Hétfőn még Gavrilã tartotta meg a délelőtti edzést. Hozzám Marosvásárhelyen, a sajtón keresztül jutott el a hír, hogy edzőcsere lesz, és engem kérnek fel a csapat irányítására” – nyilatkozta a Krónikának a szakember. Varró Sándor egyelőre nyárig, az idény végéig tölti be a vezetőedzői posztot. Szerinte a cél továbbra is a feljutás, amit a jelen körülmények között sokkal nehezebb lesz kiharcolni. Főleg úgy, hogy a vezetőség rossz formája miatt a második csapathoz száműzte Vilmoº Stoicát és Claudiu Boarut. Emellett másik három alapjátékos is sérüléssel bajlódik, ráadásul a hanyatló forma miatt a játékosok önbizalomhiánnyal küszködnek. „Az lesz az első dolgom, hogy a fiúkat lelkileg felrázzam. Jó volt látni, hogy már első edzéseken is odaadóbban mozogtak, bízom benne, hogy hétvégére minden rendben lesz” – jelentette ki a régi-új tréner, aki 1995-ben, játékosként került a Marosvásárhelyi ASA-tól Medgyesre. Ez a harmadik alkalom, amikor arra kérik fel, fogadja el a vezetőedzői posztot: irányítása alatt eddig egyszer 3., egyszer pedig 4. helyen végzett a Gaz Metan. Emellett részese volt annak a szakmai stábnak, amellyel a szászmedgyesi csapat 2000-ben feljutott az A osztályba.
A Gaz Metan csupán egy pontot szerzett az utóbbi három fordulóban, és a Bihar FC elleni vereséget követően elvesztette vezető helyét a táblázaton. Az új edzőre bízott csapat a fennmaradó hét fordulóban négyszer játszik idegenben (Resicabányán, Désen, Nagyszentmiklóson és Besztercén), és kétszer hazai pályán, a Temesvári CFR és a Kolozsvári U ellen.

Doboº sem kell Temesváron
Marian Iancu, az élvonalbeli Temesvári Poli elnöke menesztette tisztségéből Anton Doboºt, a klub ügyvezető igazgatóját. Iancu szerint azért volt szükség erre a lépésre, mert Doboº volt tulajdonosként nem találta helyét a vezetőség jelenlegi felépítésében. A távozó igazgató azt nyilatkozta, a szerződésbontás közös megegyezés alapján jött létre, azzal a feltétellel, hogy Iancu kifizeti neki adósságait.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben