Nem változott a végeredmény: elutasították a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók óvását

Nem változott a végeredmény: elutasították a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók óvását

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Elutasították kedden a magyarok óvását, így rövidpályás gyorskorcsolyában nem változott a férfi 1000 méteres döntő végeredménye a pekingi téli olimpián, azaz a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort kizárták, míg Liu Shaoang a kínai Zsen Ce-vej és Li Ven-lung mögött bronzérmes lett.

MTI

2022. február 08., 07:352022. február 08., 07:35

2022. február 08., 07:512022. február 08., 07:51

Erről Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere tájékoztatta az MTI-t, miután megkapta az ügyben eljáró bizottság döntését.

A sportvezető elmondása szerint a döntőbíró jelezte, visszanézték a vitatott eseteket, de ugyanarra hivatkozva utasították el az óvást, ami alapján hétfőn kizárták Liu Shaolint. A zsűri szerint a magyar versenyző kétszer is szabálytalankodott a hétfői fináléban, ezért sárga lapot kapott, azaz nemcsak a fináléból, hanem a teljes 1000 méteres versenyből diszkvalifikálták.

Idézet
Várható volt, ugyanarra hivatkoztak most, mint előző nap. Arra volt már példa, hogy sárga lapot visszavontak, de most még ezt sem tették

– tette hozzá Bánhidi, akit

nem lepett meg a döntés, mert az szerinte lavinát indítana el,

ugyanakkor abban bízik, hogy az óvás hatására talán később, hasonlóan nehéz szituációban majd eszébe jut a bíróknak, hogy a magyar csapat a végsőkig harcol az igazságért és a versenyzőiért.

korábban írtuk

Elvették az olimpiai aranyat Liu Shaolin Sándortól, Liu Shaoang bronzérmes Pekingben
Elvették az olimpiai aranyat Liu Shaolin Sándortól, Liu Shaoang bronzérmes Pekingben

Liu Shaoang bronzérmes lett a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számában a pekingi olimpián, ugyanakkor testvérét, Liu Shaolin Sándort kettős szabálytalanság miatt kizárták és a teljes mezőny végére sorolták.

Bánhidi Ákos még az óvás hétfő esti benyújtásakor elmondta, az ilyen beadványoknak nagy foganatja nem szokott lenni, de az illetékesek legalább látják, hogy az edzők nemcsak bábuk, hanem cselekvő emberek.

„Nem tartjuk igazságosnak a döntést, egy aranyérmet vettek le Liu Shaolin nyakából, ezt nem könnyű megemészteni. Így testvére sem tud örülni a bronzéremnek. Úgy érezzük, picit lejt a hazai pálya. Borzasztó és elkeserítő” – fogalmazott akkor Bánhidi.

Mint ismeretes, a fináléban három hazai versenyző és a két Liu testvér – akiknek édesapjuk kínai – csatázott. Bánhidi szerint már az első rajtnál látni lehetett, hogy az egyik hazai versenyzőt külön ráállították Liu Shaolinra, de ezért nem ítéltek semmit.

Az új rajtnál a kínaiak ismét megpróbálták „bezárni” a két magyart. Volt lökdösődés is, ebben Liu Shaoang leszakadt – akárcsak a négy éve 500 méteren győztes Vu Ta-csing –, és már nem erőltette a felzárkózást. A hajrára Li Ven-lung is elfáradt, így Liu Shaolin és Zsen Ce-vej küzdött az aranyért, amikor a magyar élre állt, volt egy kisebb ütközésük, de úgynevezett „kölcsönös felelősségnek” tűnt. A célegyenesbe fordulva a kínai két kézzel húzta vissza Liu Shaolint, aki így is elsőként haladt át a célvonalon.

korábban írtuk

Liu Shaolin Sándor kizárása: a magyar csapat megóvta az olimpiai döntőt, a bronzérmes Shaoang sem tud örülni
Liu Shaolin Sándor kizárása: a magyar csapat megóvta az olimpiai döntőt, a bronzérmes Shaoang sem tud örülni

A magyar csapat megóvta a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres döntőjét, amelyben a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort sárga lappal kizárták, azaz a teljes mezőny végére sorolták a pekingi téli olimpia hétfői napján.

A zsűri aztán mindkét esetben a magyarok világklasszisát látta szabálytalannak, így nemcsak a futamból zárták ki, hanem sárga lappal a teljes mezőny végére sorolták.

Liu Shaoang, aki negyedikként korcsolyázott a célba, bátyja kizárása miatt bronzérmessé lépett elő, amivel megszerezte Magyarország első egyéni dobogós helyezését a téli olimpiák történetében.

Bánhidi Ákos viszont úgy gondolja, a férfi versenyzők túlteszik magukat a hétfői 1000 méteres döntőben történteken, fel fognak állni az 1500 méteres szám szerdai futamaira.

„Önmagában hatalmas eredmény, hogy van már két bronzérmünk Pekingben, ez nagyszerű dolog, mert Magyarország még egyetlen téli olimpián sem tudott egynél több érmet szerezni. Ezzel együtt van bennünk hiányérzet, nem véletlenül óvtunk az 1000 méteres döntő után, nem tartottuk igazságosnak Liu Shaolin kizárását” – mondta az MTI-nek Bánhidi.

A szakember hangsúlyozta azt is, versenyzőinek van elég tapasztalata ahhoz, hogy kezelni tudják az egyszer fenn, egyszer lenn érzést.

„Ezek a fiúk önmagukat állítják fel, önmagukat erősítik. Van még négy versenynap, van még mit kaszálni, és tudnak is majd, hiszen jó állapotban vannak” – tette hozzá Bánhidi. „Azt maguktól is tudják, hogy van még feladatuk, ezzel nem is kell nekünk, edzőknek törődni. Sokkal inkább a történtek lelki oldalával. A versenyzőkkel folyton éreztetjük ebben a helyzetben is, hogy velük vagyunk, szeretjük őket, és mindenben kiállunk mellettük.”

Bánhidi kiemelte, a fiúk folyton győzni mennek fel a jégre, ezért is vannak olykor érzelmileg felpörögve, hiszen van erejük ahhoz, hogy mindenkit túlszárnyaljanak.

Megszólalt az ügyben Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is, aki szerint nehéz volt megélni hétfőn a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres döntőjét,

amelyben ugyan Liu Shaoang bronzérmes lett, ám a célon elsőként áthaladó testvérét, Liu Shaolin Sándort sárga lappal kizárták, így a teljes mezőny végére sorolták.

A MOB elnöke kedden az MTI-nek elmondta, felemás érzések kavarognak benne egy nappal a történtek után is.

Idézet
Rossz volt megélni a döntőt. Látjuk, milyen a bíráskodás. Short trackben a legtöbbször nincs vége a futamnak akkor, amikor célba érkeznek a versenyzők. A befutási sorrend nem végleges, és sajnos most sem volt az. Azt látni lehetett, hogy a kínai versenyzők összedolgoznak

– jegyezte meg Gyulay. A sportvezető kiemelte: a magyar short track így is fantasztikusan teljesít.

„Jászapáti Petra 500 méteren elért hetedik helye is kiváló. A fiúk pedig az egész mezőnyben jól mozognak, erősek” – tette hozzá a MOB elnöke. „A hétfő a történtek ellenére is fontos nap a magyar olimpiai mozgalom számára, hiszen Liu Shaoang lett az első magyar egyéni téli olimpiai érmes, egyúttal ez az első téli olimpia, amikor egynél több érmet viszünk haza.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót