Nehéz helyzetben a BC Mureº

Kosárlabda – Lezárul az alapszakasz a férfiélvonalban. Ma lezárul a férfi kosárlabda-bajnokság alapszakasza. A Ploieºti-i CSU és a Dinamo már nem veszítheti el az első, illetve második helyet, mellettük további három együttes helye biztos még a nyolccsapatos rájátszásban, a fennmaradó három helyért pedig négyen vannak még csatában.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. március 27., 00:002007. március 27., 00:00

Pontegyenlőség esetén azegymás elleni eredmények döntenek. Az egyeneskiesési rendszerben zajló rájátszásbanaz első helyezett a nyolcadik, a második a hetedik, aharmadik a hatodik, a negyedik pedig az ötödik helyen állóegyüttes ellen küzd meg, a párharcok az egyik félkét győzelméig tartanak.
Az alapszakasz utolsófordulójának egyik legfontosabb találkozójátPiteºti-en játsszák: a vendég MarosvásárhelyiBC Mureº továbbjutása győzelem esetén is amásik három azonos pontszámmal rendelkezőcsapat – a Szászmedgyes, az Otopeni és a Nagyszeben –teljesítményétől függ. A harmadik helyértversenyben levő hazaiak csupán a címvédőPloieºti-től kaptak ki hazai pályán, így nehézdolga lesz Mihai Corui gárdájának, amely egyvereség esetén is a legjobb nyolc együttes közöttvégezhet, ha a Gaz Metan kikap a vendég Vâlceától.Vásárhelyi siker esetén a rájátszásbajutáshoz az alapszakaszban várakozáson alulteljesítő Nagyszebennek is kötelező lenne a győzelemaz eddig veretlen Ploieºti vendégeként. A négy39 pontos csapat külön versenyét tekintve apapírforma szászmedgyesi és otopeni-i győzelmet,valamint nagyszebeni vereséget sejtet, így amarosvásárhelyi csapat várja legnehezebbhelyzetből a mai zárófordulót, mivel azAtlassib elleni külön mérleg nem neki kedvez.
A Kolozsvári U hétvéginagyszebeni diadalával bebiztosította helyét arájátszásban, és egy esetleges nagyváradigyőzelemmel feljöhet a negyedik helyre, ha a TemesváriElba kikap a Dinamo vendégeként.

P. A.


A osztály, férfiak, 26.forduló: Ploieºti-i CSU–Nagyszebeni CSU Atlassib (Tv Sport,18.30), Nagyváradi CSM Leonardo–Kolozsvári UMobitelco, Piteºti-i BCMUS Argeº–Marosvásárhelyi BCMureº, Szászmedgyesi Gaz Metan–Rm. Vâlcea-i BC,Brassói CSU Cuadripol–Otopeni-i CS, Aradi West Petrom–Rapid,Dinamo–Temesvári Elba. Az élcsoport: 1. Ploieºti 50pont, 2. Dinamo 45, 3. Piteºti 41, 4. Temesvár 41, 5.Kolozsvár 40, 6. Nagyszeben 39, 7. Marosvásárhely39, 8. Szászmedgyes 39, 9. Otopeni 39.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj
2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat