2011. szeptember 19., 09:252011. szeptember 19., 09:25
A piteşti-ek botlását két másik rivális már nem tudta kihasználni: a Gaz Metan Severin otthon vesztett pontokat, a Temesvár pedig nem bírt az utolsó 23 percben tíz emberrel játszó Gyulafehérvárral. A bánságiakat alig három perc választotta el a győzelemtől, miután büntetőből megszerezték a vezetést, a döntetlennel viszont – gyengébb gólarányuk miatt – a feljutó helyekről is lecsúsztak. Továbbra is képtelen otthon nyerni az UTA, az idegenben eddig mindkét meccsét megnyerő aradi együttes saját pályán most az ALRO Slatinával nem bírt, hazai mérlege ezzel három találkozón szerzett két pont.
Győzelemmel mutatkozott be a Bihar FC új szakvezetője, a Gheorghe Ghiţet váltó olasz Leonardo Gabbanini irányításával a nagyváradiak Nagybányán nyertek. A pénteken kinevezett 31 éves olasz edző korábban kizárólag utánpótláscsapatoknál dolgozott, és két korosztályos bajnoki címet nyert a Fiorentinával. Első felnőttsikerét egy sikeres cserének köszönheti: a győztes gólt a szünetben beküldött Sorian lőtte szabadrúgásból. Tordán viszont az edzőváltás sem segített, a hét közben Florin Fabian helyére kinevezett George Ciorceri is vereséggel kezdett Târgovişte ellen, így az Arieşul maradt az utolsó helyen.
Liga 2, II. csoport, 5. forduló: UTA–ALRO Slatina 0-0, Gyulafehérvári Unirea–Temesvár FC 1-1 (Bumbac 87., illetve Tameş 81. – 11-esből), Nagybányai FC Maramureş–Nagyváradi Bihar FC 0-1 (Sorian 60.), FC Argeş–Besztercei Gloria 1-3 (Cârstea 79., illetve Anton 36., Voinea 55., D. Stan 85.), Dévai Mureşul–Bukaresti Juventus 3-2 (Melcea 20., Miheţ 57., Deaconescu 75., illetve Marin 28., Tene 59.), Chindia Târgovişte–Tordai Arieşul 2-1 (Cherchez 49., Dobre 74., illetve Tilincă 33.), Nagyváradi Luceafărul–CSM Râmnicu Vâlcea 2-1 (Gh. Popescu 17., T. Moldovan 72., illetve Gogoşoiu 55.), Gaz Metan Severin–FC Olt 0-0.
A 2 CSOPORT állása:
1. Beszterce 5 3 2 0 12-5 11
2. Severin 5 3 2 0 6-0 11
3. Temesvár 5 3 2 0 9-5 11
4. FC Argeş 5 3 1 1 11-7 10
5. Gyulafehérvár 5 2 2 1 6-4 8
6. UTA 5 2 2 1 5-3 8
7. Târgovişte 5 2 2 1 6-5 8
8. Juventus 5 2 1 2 6-6 7
9. Luceafărul 5 2 1 2 4-5 7
10. Bihar FC 5 2 0 3 4-9 6
11. Déva 5 2 0 3 4-10 6
12. Nagybánya 5 1 1 3 6-8 4
13. FC Olt 5 1 1 3 4-6 4
14. ALRO 5 0 3 2 3-5 3
15. Rm. Vâlcea 5 1 0 4 4-8 3
16. Torda 5 0 2 3 2-6 2
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.