A ferencvárosi Tokmac Nguen és csapattársai régóta várt sikert értek el
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A Ferencváros labdarúgócsapata kedd este hazai pályán gól nélküli döntetlennel zárt a norvég Molde ellen a Bajnokok Ligája rájátszásának visszavágóján, így a magyar bajnok 3-3-as összesítéssel, több idegenben rúgott góllal a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára jutott. Szerhij Rebrov vezetőedző remekül megszervezte csapata védekezését és két komolyabb norvég helyzetet leszámítva magabiztosan hozta le kapott gól nélkül a találkozót, amely elegendő volt a sikerhez. A csoportkör csütörtöki sorsolását a Ferencváros a negyedik kalapból várja.
2020. szeptember 29., 23:552020. szeptember 29., 23:55
2020. szeptember 30., 00:222020. szeptember 30., 00:22
A ferencvárosi szurkolók, akárcsak legutóbb a Dinamo Zágráb ellen, ezúttal is a Groupama Aréna oldalából bíztatták kedvenceiket, akiknek egy Edda Művek idézetet hagytak a B-közép lelátóján:
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Amint az MTI beszámolójából kiderül, jól látható volt az első félidőben, hogy mindkét csapat elsődleges célja kapott gól nélkül lehozni a találkozót, így a statisztikusoknak nem volt nehéz dolguk, ugyanis kaput eltaláló lövésből egyetlenegy akadt a 45 perc alatt.
A második játékrész is hasonlóan kezdődött, mégis egy védelmi hiba után az 54. percben a norvégok kis híján megszerezték a vezetést. A túloldalon Zubkov előtt adódott nagy lehetőség, de pocsékul találta el a labdát.
Lovrencsics Gergő is nagyot küzdött
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Miután a norvégoknak volt fontosabb a gólszerzés, ezért a vendégcsapat nagyjából a 70. perctől feljebb tolta a védekezését, hat perccel később pedig ziccerig jutott, de Dibusz hatalmasat védett lábbal. A 87. percben újabb nagy norvég lehetőség maradt ki, és mint kiderült, ez volt az utolsó esélyük a vendégeknek.
A lefújást követően felcsendült a BL himnusza, a stadionon kívül pedig óriási tűzijáték vette kezdetét.
Fotó: MTI
A Ferencváros révén nyolcadszor jutott magyar labdarúgócsapat csoportkörbe európai kupasorozatban, a zöld-fehéreknek negyedszer sikerült ez a bravúr, a Bajnokok Ligájában pedig 1995 után másodszor szerepelhetnek.
Az viszont először fordult elő, hogy egymás után három idényben van magyar együttes a főtáblán, ugyanis 2018-ban a Fehérvár – még Vidi FC néven –, tavaly pedig az FTC jutott bajnokként az Európa-liga legjobb 48 együttese közé. Az MTI emlékeztet, szintén történelmi lenne, ha a MOL Fehérvár csütörtökön sikerrel vívná meg utolsó selejtezőmérkőzését a belga Standard Liege vendégeként az Európa-ligában, mivel egy idényben még sosem szerepelt két magyar csapat a főtáblán.
A BL-ben ez lesz a harmadik magyar részvétel, 2009-ben a Debreceni VSC is bemutatkozott a legrangosabb klubversengés elitmezőnyében. A továbbjutás egyik gárdának sem jött össze, a fővárosiak öt ponttal harmadikként, míg a hajdúságiak pont nélkül negyedikként búcsúztak. A második számú sorozatban sem élte túl a csoportkört egyik magyar csapat sem.
BL-selejtező, playoff, visszavágó
Ferencváros-Molde (norvég) 0-0
Groupama Aréna, zárt kapus, v.: Björn Kuipers (holland)
Továbbjutott: a Ferencváros, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt gólokkal
sárga lap: Botka (42.), illetve Aursnes (26.), James (49.), E. Hestad (55.)
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Botka, Heister - Haratin, Sigér (Laidouni, 79.), Somália (Frimpong, 87.) - Uzuni, Nguen (Isael, 79.), Zubkov
Molde: Linde - Pedersen, Gregersen, Ellingsen, Haugen - Hussain (Omoijuanfo, 81.), Aursnes - E. Hestad, Eikrem, Knudtzon (Brynhildsen, 64.) - James
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
szóljon hozzá!