2012. május 31., 08:122012. május 31., 08:12
A jobbátlövő azért is szeretett volna a spanyol válogatottban játszani, mert Valero Rivera szövetségi kapitány fedezte fel, majd 2000-ben az ő kezdeményezésére szerződtette a Barcelona. A lap szerint a spanyol szövetség támogatta Nagy honosítását, de ez megváltozott, amint kapcsolatba került az MKB Veszprémmel.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a spanyol Barcelona Intersport csapatától Veszprémbe készül Nagy László, a világ egyik legjobb jobbátlövője. Egyes találgatások szerint ez az egyik ok, amiért nem veszi magára az ibériai csapat mezét.
Nagy – aki azóta többször lemondta a meghívást – három éve szerepelt utoljára a magyar válogatottban, így nem lett volna akadálya annak, hogy az olimpián spanyolként szerepelhessen. Ám ehhez fel kellett volna vennie a spanyol állampolgárságot – amit az El País szerint korábban ő maga kérvényezett –, és a spanyol törvények szerint le kellett volna mondania a magyarról. Így aztán az átlövő – ha egyáltalán pályára lép Londonban – már csak a magyar csapatban teheti meg. Mocsai Lajos szövetségi kapitány mindenesetre a norvégok elleni, júniusi világbajnoki selejtezőre készülő keretbe nem hívta be Nagyot. Az MKB Veszprém eddig nem erősítette meg, hogy a játékos náluk folytatná pályafutását.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.