Néhány hónapig biztosan nem szállhat medencébe Varga Dénes
Súlyos térdsérülést szenvedett Varga Dénes, az Európa-bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya. A világ legjobbjának is választott játékos úgy nyilatkozott: nem biztos, hogy formába tud ismét lendülni a jövő évi ötkarikás játékokig.
2020. június 08., 20:542020. június 08., 20:54
2020. június 08., 20:592020. június 08., 20:59
Vári Attila, a magyar szövetség elnöke a szervezet hétfői közleményében elmondta, hogy a Bajnokok Ligája-győztes FTC-Telekom Waterpolo pólósa a nemzeti csapat összetartásának egyik edzésnapján sérült meg, aminek következtében meg kellett műteni. Hozzátette, a sérülés várhatóan nem veszélyezteti a játékos jövő évi olimpiai szereplését. Madaras Norbert, az FTC vízilabda-szakosztályának elnöke elmondta, a 33 éves olimpiai bajnok előreláthatólag három-négy hónap múlva végezhet teljes értékű munkát.
„Az biztos, hogy a nyári Magyar Kupán még nem számíthatunk csapatkapitányunkra, akit biztosítottunk támogatásunkról. Az FTC mindent megtesz annak érdekében, hogy klasszisunk minél hamarabb egészséges legyen és a csapat rendelkezésére álljon” – idézte az MTI Madarast, akivel Varga Dénes együtt nyert ötkarikás aranyat 2008-ban Pekingben.
(A Magyar Nemzet napilap egyébként úgy tudja, hogy paintballozás közben sérült meg a klasszis pólós). Varga a Vlv.hu-nak megjegyezte, ez várhatóan kisebb törést okoz majd a karrierjében, hiszen egy ilyen sérülés után nem az lesz az első gondolata az edzőteremben, hogy csúcsot döntsön, hanem hogy egyáltalán „nekiálljon-e” edzeni. „Hiába halasztották el egy évvel az olimpiát, ahhoz nekem nagyon kellene kapkodnom. Nem tudom, hogy 33 évesen mennyire szeretnék kapkodni, túlvállalni magam” – utalt arra a világ legjobbjának is megválasztott pólós, hogy nem biztos, hogy formába tud ismét lendülni az ötkarikás játékokig.
Varga Dénes megjegyezte, jelenleg úgy gondolja, hogy az erejéből reálisan arra futja, hogy a Ferencvárossal még két évig szóló szerződését kitöltse, ezalatt pedig újabb két bajnoki címet nyerjen a zöld-fehérekkel, ebben az esetben klubszinten velük lenne a legeredményesebb a pályafutása. „Sok komponenses hátteret igényelne, hogy eredményesen szerepeljek a válogatottban. Jelenleg nem látom, hogy ez meglenne, és hogy ezt bele tudnám tenni. Bár még az elején vagyok, de azt sem látom, hogy meglenne a szándék, és biztosítottak lennének a lehetőségek a vízilabda közegében ahhoz, hogy az én gyógyulásom, regenerálódásom kellően intenzív legyen” – fogalmazott kissé homályosan a kiváló játékos a válogatottsággal kapcsolatban. Hozzáfűzte, ez nem jelenti azt, hogy nem tesz meg mindent, de a családja és a civil élete egyre fontosabb számára. „Az a prioritás, hogy rájuk fordítsam azt az időt, amit egy ilyen helyzetben az extra gyors gyógyulás igényelne” – szögezte le Varga.
A keddi sorsolás alapján a CFR Cluj ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
Megnyerte a másodosztályú labdarúgó-bajnokságba jutásért rendezett rájátszás döntőjének visszavágóját is a szatmárnémeti CSM Olimpia, így a 2025–2026-os szezonban hosszú idő után ismét lesz második ligás csapata a Szamos-parti városnak.
szóljon hozzá!