Fotó: Agerpres
2011. augusztus 17., 07:562011. augusztus 17., 07:56
Annak viszont kifejezetten örült, hogy új tanítványai helytálltak, és jelezte, a továbbiakban is maximális fordulatszámon szeretné tartani csapatát. José Murcia érkezésekor előrelépésnek nevezte, hogy Romániában edzhet. Az elmúlt időszakban a spanyol másodosztályban edzett, de 2005 és 2006 között az Atlético Madrid vezetőedzője volt, ahol többek között Fernando Torresszel és Maxi Rodriguezzel dolgozott együtt – kiemelkedő eredményként például 3-1-re legyőzték idegenben a Barcelonát.
José Murcia vezetőedző mellett egy újabb idegenlégióst is szerződtetett a Brassó. Pedro da Silva Moutinho 31 éves portugál csatár, legutóbb a skót Falkirkben szerepelt. Tegnap egyébként egy másik erdélyi csapat, a Kolozsvári CFR is egy luzitán játékossal erősített: Pedro Celestino 24 éves, középpályás, legutóbb a portugál Belenensesben játszott. A CFR ugyanakkor leigazolta a kétszeres portugál válogatott kapust, a 27 éves Daniel Fernandest, aki legutóbb a Bochum kölcsönjátékosaként Görögországban védett.
A Liga 1 másik hétfő esti találkozóján az újonc Nagyszebeni Voinţa megőrizte veretlenségét: 1-1-re zárt a vendég Marosvásárhelyi FCM-mel, úgy, hogy a hazaiak 0-0-nál büntetőt rontottak, majd hátrányba kerültek az eredményjelzőn, és egy kiállítás miatt (56. perc) a létszám tekintetében is, a hajrában azonban egyenlítettek. A vásárhelyiek első pontjukat szerezték meg ebben az idényben.
Liga 1, 3. forduló: Nagyszebeni Voinţa–Marosvásárhelyi FCM 1-1 (Forika 86., ill. Astafei 75.), FC Brassó–Sportul Studenţesc 1-0 (Chipciu 57.). Korábban: CS Mioveni–Astra Ploieşti 0-1, Kolozsvári CFR–Szászmedgyesi Gaz Metan 0-2, Dinamo–Pandurii Tîrgu Jiu 2-0, Petrolul Ploieşti–Rapid 0-1, Concordia Chiajna–FC Vaslui 0-3, Ceahlăul Piatra Neamţ–Galaci Oţelul 0-2, Steaua–Kolozsvári U 2-1.
A liga 1 állása:
1. Dinamo 3 3 0 0 8-0 9
2. Steaua 3 2 1 0 7-2 7
3. Rapid 3 2 0 1 4-2 6
4. CFR 3 2 0 1 4-2 6
5. Kolozsvári U 3 2 0 1 4-2 6
6. Brassó 3 2 0 1 4-3 6
7. Nagyszeben 3 1 2 0 3-2 5
8. Galac 3 1 1 1 3-2 4
9. Sportul 3 1 1 1 3-3 4
10. Vaslui 3 1 1 1 3-3 4
11. Petrolul 3 1 1 1 2-2 4
12. Pandurii 3 1 1 1 3-4 4
13. Astra 3 1 0 2 1-3 3
14. Gaz Metan 3 1 0 2 3-7 3
15. Ceahlăul 3 0 2 1 2-4 2
16. Marosvásárhely 3 0 1 2 1-4 1
17. Chiajna 3 0 1 2 1-5 1
18. Mioveni 3 0 0 3 0-6 0
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.