2011. november 01., 08:462011. november 01., 08:46
„Nem tudom, miért került az ügy a DNA asztalára. Mi fenntartjuk ártatlanságunkat, a döntést a nemzetközi és a román szövetség szabályzataival összhangban hoztuk meg” – nyilatkozta Mircea Sandu.
Amint arról már beszámoltunk, az ügyészek hivatali visszaélés, illetve lefoglalt javakkal való visszaélés vádjával indítottak bűnvádi eljárást a FRF végrehajtó bizottságának 12 tagja ellen. A craiovai klub szeptember 16-án tett bűnvádi panaszt a Liga 2-be kiesett csapat nyári kizárása miatt a 10, igennel szavazó vb-tag ellen, ugyanis Mititeluék szerint az egyesület semmilyen formában nem szegte meg a FRF alapszabályát.
A szövetség azzal magyarázta a klub eltörlését a futballtérképről, hogy a csapat vezetői nem voltak hajlandók beszüntetni a FRF ellen indított sportbírósági és polgári pereket. Az ügyészek szerint a FRF végrehajtó bizottsága nem indokolta meg elég meggyőzően, mit vétett a Craiovai U, és a kizárásról szóló, nem jogerős határozatot azonnal életbe léptették. A DNA szerint a FRF önkényesen bontotta fel a klub és a játékosok által kötött élő szerződéseket. Ráadásul a futballisták játékjogával egyáltalán nem szabadott volna rendelkeznie a FRF-nek, ugyanis ezeket januárban zárlat alá vonta az adóhivatal a klub által az állammal szemben felhalmozott adósságok miatt. Ha a vádak igazaknak bizonyulnak, a FRF vezetőségi tagjai fél évtől 15 évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.