Mi várható a hétvégén a vb-n?

„Két igazi nagy teljesítményt, igazi bravúrt láttam ezen a világbajnokságon. A címvédő Brazília elleni sikerünket, valamint Olaszország »stílusos« győzelmét a házigazda Németország ellen. Gratulálok az olaszoknak, le a kalappal. Találkozunk a döntőben” – harangozta be a berlini finálét a portugálok elleni megnyert elődöntő után Raymond Domenech, a franciák szövetségi kapitánya.

Gazda Árpád

2006. július 07., 00:002006. július 07., 00:00

Azt a finálét, mely megismétlése a 2000-es holland–belga Európa-bajnokság döntőjének, amikor a gallok vert helyzetből fordítva, a hosszabbításban hódították el a trófeát. Jól emlékezhet arra a mérkőzésre több olyan játékos, akik ezen a döntőn is bevethetők lesznek. Az akkori találkozón pályára lépő bajnokok közül Barthez, Zidane, Henry, Thuram, Vieira, valamint a két gól szerzője, Wiltord és Trezeguet nézhet újra farkasszemet Cannavaróval, Del Pieróval vagy a torna után a válogatottságról lemondó Tottival. A sérült Nesta azonban a finálét is kénytelen kihagyni, annak viszont örülhetnek az itáliaiak, hogy letelt De Rossi négymeccses eltiltása, így rá is számíthatnak a berlini összecsapáson.
A „vigaszágon” a csalódott, de teljesítményük miatt mégsem szégyenkező házigazdák a bronzéremért küzdenek meg szombaton az 1966-os angliai vb-n harmadik portugálokkal. Bár a kisdöntőkre a szövetségi kapitányoknak igen nehéz motiválniuk csapataikat, ebben az esetben a házigazdáknak kötelező jól játszaniuk, míg a portugálok számára a dobogó legalsó foka is nagy siker lenne.
Bronzmérkőzés, szombat: Németország–Portugália (RTL Klub, RTV 1, 22.00). Döntő, vasárnap: Franciaország–Olaszország (RTL Klub, RTV 1, 21.00).


Rövid lesz a záróünnepség
Mindössze 11 perces záróünnepélyt állítottak össze vasárnapra a szervezők a berlini Olimpiai Stadionba. A romániai idő szerint 20.35-től 20.46-ig tartó programot az Il Divo tenorkvartett nyitja meg, amely Toni Braxton énekesnővel kiegészülve előadja a vb hivatalos dalát, a The Time Of Our Livest. Õket követi Shakira, a 29 éves kolumbiai popsztár, aki 400 táncos kíséretében zengi el a Hips Don’t Lie című slágerét. A döntő szünetében – ahogy 1982 óta valamennyi vb-n – Placido Domingo varázsolja el a közönséget, ezúttal a fia által írt Légy üdvözölve nálunk című dallal. A rendezők tájékoztatása szerint nem búcsúztatják el hivatalosan Németországot, mint ahogy a 2010-es házigazda Dél-afrikai Köztársaság köszöntése is elmarad.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában