Menetel a Bayern, botlott a United

Lionel Messi és Cristiano Ronaldo gólpárbaját hozta a spanyol bajnokság hétvégi fordulója, mindkét támadó három-három találattal járult hozzá a Barcelona, illetve a Real Madrid gólzáporos sikereihez.

Hírösszefoglaló

2011. szeptember 26., 09:072011. szeptember 26., 09:07

Ettől függetlenül az idényt eddig a sevillai együttesek uralják: az FC Sevilla a Valenciát győzte le, a Betis pedig egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is vezeti a bajnokságot, hogy hatodik mérkőzést csak ma este játssza le. Első győzelmeiket szerezték a milánói csapatok a Serie A mostani idényében. Claudio Ranieri Bolognában aratott sikerrel mutatkozott be az Internazionale kispadján, míg a sérült Pato, Ibrahimovic és Robinho nélkül felálló AC Milan Seedorf korai góljával verte Adrian Mutu csapatát, a továbbra is pont nélküli Cesenát.

Angliában először vesztett pontokat a Manchester United: bár a vörösök Nani révén vezetést szereztek a Stoke City otthonában, Peter Crouch egyenlített, és a hazaiak akár a győzelmet is megszerezhették volna. A többi sztárcsapat viszont győzött, így a másik manchesteri gárda, az Evertont verő City visszazárkózott a United mellé a táblázat élén. A Bundesligában folytatódik a Bayern München menetelése: a bajorok sorozatban hatodik sikerüket aratták a Leverkusen magabiztos legyőzésével. A Bayernnel egyelőre csak a Borussia Mönchengladbach tartja a lépést, míg a címvédő Dortmund az utolsó percben lőtt góllal szerezte meg három nyeretlen meccset követő első győzelmét.

Primera División, 6. forduló: Real Madrid–Rayo Vallecano 6-2, FC Barcelona–Atlético Madrid 5-0, FC Sevilla–Valencia 1-0, Athletic Bilbao–Villarreal 1-1, Real Mallorca–Real Sociedad 2-1, Levante–Espanyol 3-1. A Granada–Osasuna, Gijon–Racing Santander és a Real Zaragoza–Málaga találkozók lapzárta után értek véget, a Getafe–Betis Sevilla mérkőzést ma játsszák. Az élcsoport: 1. Betis 12/4, 2. Barcelona 11 (22-4), 3. Levante 11 (7-3), 4. Sevilla 11 (6-3), 5. Real Madrid 10 (16-5), 6. Valencia 10 (8-6).

Premier League, 6. forduló: Stoke City–Manchester United 1-1, Arsenal–Bolton Wanderers 3-0, Chelsea–Swansea 4-1, Newcastle United–Blackburn Rovers 3-1, FC Liverpool–Wolverhampton 2-1, West Bromwich Albion–Fulham 0-0, Wigan Athletic–Tottenham Hotspurs 1-2, Manchester City–Everton 2-0, Queen Park Rangers–Aston Villa 1-1. A Norwich City–Sunderland mérkőzést ma játsszák. Az élcsoport: 1. Manchester United 16 (22-5), 2. Manchester City 16 (19-5), 3. Chelsea 13, 4. Newcastle 12, 5. Liverpool 10.

Bundesliga, 7. forduló: Bayern München–Bayer Leverkusen 3-0, Mainz 05–Borussia Dortmund 1-2, VfL Wolfsburg–Kaiserslautern 1-0, Borussia Mönchengladbach–FC Nürnberg 1-0, FC Augsburg–Hannover 96 0-0, Schalke 04–SC Freiburg 4-2, VfB Stuttgart–Hamburger SV 1-2, FC Köln–Hoffenheim 2-0. A Werder Bremen–Hertha Berlin találkozó lapzárta után ért véget. Az élcsoport: 1. Bayern München 18, 2. Mönchengladbach 16, 3. Werder 13/6, 4. Hoffenheim 12 (12-4), 5. Schalke 12 (15-12), 6. Hannover 12 (8-8).

Serie A, 5. forduló: AC Milan–Cesena 1-0, SSC Napoli–Fiorentina 0-0, FC Bologna–Internazionale 1-3, Chievo–Genoa 2-1, Catania–Juventus 1-1, Cagliari–Udinese 0-0, Atalanta–Novara 2-1, Lazio–Palermo 0-0, Siena–Lecce 3-0. Az AC Parma–AS Roma találkozó lapzárta után ért véget. Az élcsoport: 1. Juventus 8 (7-3), 2. Udinese 8 (5-1), 3. Genoa 7 (8-5), 4. Napoli 7 (6-3), 5. Fiorentina 7 (5-2), 6. Palermo 7 (7-6).

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben