Megnyernék a Rali 2-t a székelyek: Jakab Attila bizakodva várja a hazai versenyt

Jakab Attila (balra) és Sipos Hunor (jobbra) •  Fotó: RallyPhoto Hunters

Jakab Attila (balra) és Sipos Hunor (jobbra)

Fotó: RallyPhoto Hunters

A székelyudvarhelyi Jakab Attila hazai közönség előtt versenyez a hétvégén rendezendő Hargita Ralin. A Citroën C2R2 Max volánja mögött Sipos Hunor navigátorral mindenképpen a dobogón akarnak végezni, erre az évre pedig azt tervezték, hogy nyerjék meg a Rali 2-es bajnokságot.

Horváth Bálint Ottó

2022. április 27., 20:482022. április 27., 20:48

Tavaly még csak tesztpilótaként volt érdekelt a bajnoki mezőnyben a székelyföldi versenyző, akinek az idei az első hivatalos szezonja az országos ralibajnokság másodosztályában. A szezonrajt kiválóan sikerült, hiszen a Máramaros Ralin az A1-es kategóriában, az 1600 köbcenti alatti géposztályban első helyen végeztek, a Rali 2 összetettjében pedig a második helyet szerezték meg.

Idézet
„Erős a mezőny a Rali 2-ben, az első öt-tíz autó nagyon versenyképes. Tavaly tesztpilóta voltam, a hegyi versenyeken és a szuper ralin is indultam, így lassan kezdjük ismerni a pályákat, és ebből mind előnyt tudok kovácsolni”

– mutatott rá Jakab Attila, aki múlt évben még Subaru Imprezával rótta a kilométereket. Mint mondta, gyerekkori álma volt, hogy egy Subaruval versenyezzen, ami nagyon jó autó volt és nagyon megszerette, de az a kategória, amit a Subaru képvisel, olyan, hogy anyagilag nagyon nehéz fenntartani, ötven-hatvanezer eurót is kell költeni a fejlesztésére. A ralibajnokság másodosztályára ezt le kellett cseréni, így a Citroën C2R2 Maxszal igyekszik minél jobban teljesíteni, és úgy véli, hogy egyből jól ráérzett erre az autóra, s kezdenek összeszokni.

•  Fotó: RallyPhoto Hunters Galéria

Fotó: RallyPhoto Hunters

A közelgő Hargita Raliról Jakab Attila megjegyezte: mivel itthon versenyez, kicsit nagyobb nyomás lesz rajta, hiszen a hazai közönség, a család és a barátok mind azt várják, hogy jól teljesítsen. „Örvendenék annak, ha kissé vizesebb lenne a pálya, mert esőben jobban szeretek menni. Az viszont probléma, hogy nem tudok sokat edzeni az autóval, a verseny előtt mindössze a shakedownon tudjuk használni, így ez hátrányt jelent.

Idézet
Mindenképpen dobogón szeretnénk végezni mind a kategóriában, mind az összetettben, és erre az évre azt terveztük, hogy nyerjük meg a Rali 2-es bajnokságot. Ha sikeresen zárjuk az évet, akkor jövőre elgondolkodunk a Rali 1-es szereplésen is.

Reméljük, hogy az autó és mi is bírni fogjuk, nem lesz balesetünk. Versenyről versenyre jobban megismerem az autót, és bízom benne, hogy az év vége felé még jobban fogok teljesíteni” – nyilatkozta bizakodva a Székelyudvarhelyi Maxx Racing klub pilótája. Hozzátette, a klubnál nagyon sok segítséget kap Ferencz Csaba elnöktől, aki nagy tapasztalattal rendelkezik, taktikai és technikai szempontból is hasznos tanácsokkal látja el.

Jakab Attila elmondta, két nagyobb és számos kisebb szponzora van, nagyjából hat futamra elegendő az anyagi támogatás, amit eddig összegyűjtöttek.

Ám mivel nyolc futamot kell teljesíteni az idei szezonban, így még elfér a támogatás, ezért számítanak a további helyi szponzorok segítségére is a Hargita Ralin. Egyúttal felhívta a ralikedvelők figyelmét arra, hogy a székelyudvarhelyi shakedownon egy kis anyagi támogatásért cserébe lehetőség van beleülni a versenyautójába, így aki szeretné kipróbálni, hogyan versenyez, megérezni az autó teljesítményét, a közösségi oldalán tud jelentkezni.

Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sportban látott napvilágot április 26-án.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2022. december 27., kedd

Hagyományok és vendéglátás: a Székelykő lábánál fekvő két magyar falut a román turisták is kedvelik

Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik. 

Hagyományok és vendéglátás: a Székelykő lábánál fekvő két magyar falut a román turisták is kedvelik
2022. december 23., péntek

Ünnepi várakozás hajnali misével

Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.

Ünnepi várakozás hajnali misével
Ünnepi várakozás hajnali misével
2022. december 23., péntek

Ünnepi várakozás hajnali misével

2022. december 18., vasárnap

Házi és ipari savanyúságok: az életmódváltással előtérbe kerülnek az üzletből vásárolt termékek

Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk. 

Házi és ipari savanyúságok: az életmódváltással előtérbe kerülnek az üzletből vásárolt termékek
2022. december 17., szombat

Akit Bölöni a vállán cipelve ünnepelt: beszélgetés az érmihályfalvi Klán Jánossal, az ASA egykori középcsatárával

Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban. 

Akit Bölöni a vállán cipelve ünnepelt: beszélgetés az érmihályfalvi Klán Jánossal, az ASA egykori középcsatárával
2022. december 11., vasárnap

Disznóvágások idején: helyspecifikusan készül a véres, májas hurka és a kolbász

Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat. 

Disznóvágások idején: helyspecifikusan készül a véres, májas hurka és a kolbász
2022. december 10., szombat

A román labdarúgás sötét mélységei: visszaemlékezések a bányászcsapatok egykori hazai mérkőzéseire

Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét. 

A román labdarúgás sötét mélységei: visszaemlékezések a bányászcsapatok egykori hazai mérkőzéseire
2022. december 03., szombat

(L)ehetnénk jobban is: egyre több megbetegedést okoz a helytelen táplálkozás

Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód. 

(L)ehetnénk jobban is: egyre több megbetegedést okoz a helytelen táplálkozás
2022. december 01., csütörtök

Szorítsunk a nadrágszíjon: takarékosságra intenek a szakértők, 2024-re már optimistábban tekintenek

Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe. 

Szorítsunk a nadrágszíjon: takarékosságra intenek a szakértők, 2024-re már optimistábban tekintenek
2022. november 30., szerda

Saját termés, saját termékek: a kebelei kisüzemben tucatnyi gyümölcsfélét dolgoznak fel marosvásárhelyi üzleteknek

Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár. 

Saját termés, saját termékek: a kebelei kisüzemben tucatnyi gyümölcsfélét dolgoznak fel marosvásárhelyi üzleteknek
2022. november 27., vasárnap

Advent a szeretetszolgálat jegyében: hogy az ajándék mellett Jézus is bekerüljön az otthonokba

A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is. 

Advent a szeretetszolgálat jegyében: hogy az ajándék mellett Jézus is bekerüljön az otthonokba