Megmenekült a Chelsea

Megvédheti címét az Európa Ligában az FC Porto csapata, mivel a portugál bajnok csak harmadik lett Bajnokok Ligája-csoportjában.

2011. december 08., 08:052011. december 08., 08:05

 A zárófordulóban a Portónak hazai pályán kellett volna nyernie a Zenit ellen, ám nem tudta feltörni a szentpéterváriak védelmét – így az orosz bajnok történelme során először jutott el a BL egyenes kieséses szakaszába. A G csoportot a szezon meglepetéscsapata, az APOEL nyerte, bár veretlenségét nem sikerült megőriznie a büntetőt is hibázó Sahtar ellen.

A nap másik ki-ki meccse sokkal simább volt, a Chelsea már a 3. percben bevette a Valencia kapuját, és végül simán győzött. A két csapat közti különbséget azonban Petr Cech jelentette, a londoniak kapusa ugyanis négy esetben is bravúros védéssel akadályozta meg a spanyolok feltámadását és a kirúgás szélén álló Andre Villas-Boas edző menesztését.

Az igazi dráma az F csoportban volt, ahol a kezdés pillanatában még hárman is pályáztak a második továbbjutó helyre.  A már biztos első Arsenal második és harmadik számú kapusa, Fabianski és Mannone egymást múlta felül bakizásban az Olympiakosz ellen, a görög bajnok sikere pedig a 87. percig továbbjutást ért. Ekkor azonban Valbuena belőtte Dortmundban a 0-2-ről felálló Marseille győztes gólját, ezzel pedig a franciák megelőzték a görögöket.

A H csoportban már korábban eldőlt minden, a Barcelona B csapatával is lefocizta a pályáról a Boriszovot, a Milan pedig megajándékozta egy ponttal az EL-be tartó Plzent.

Bajnokok Ligája, 6. forduló, E csoport: Chelsea–Valencia 3-0 (Drogba 3., 76., Ramires 22.), RKC Genk–Bayer Leverkusen (német) 1-1 (Vossen 30., ill. Derdiyok 79.). A végeredmény: 1. Chelsea 11 pont, 2. Leverkusen 10, 3. Valencia 8, 4. Genk 3.
F csoport: Olympiakosz Pireusz–Arsenal 3-1 (Dzsebbur 16., Fuster 36., Modesto 89., ill. Benajun 57.), Borussia Dortmund–Olympique Marseille 2-3 (Blaszczykowski 23., Hummels 32. – 11-esből, ill. Rémy 45+4., Andre Ayew 85., Valbuena 87.). A végeredmény: 1. Arsenal 11, 2. Marseille 10, 3. Olympiakosz 9, 4. Dortmund 4. 
G csoport: FC Porto–Zenit Szentpétervár 0-0, APOEL Nicosia–Sahtar Doneck 0-2 (Luiz Adriano 62., Szeleznyov 78.). A végeredmény: 1. APOEL 9, 2. Zenit 9, 3. Porto 8, 4. Sahtar 5.
H csoport: FC Barcelona–BATE Boriszov 4-0 (Sergi Roberto 35., Montoya 60., Pedro 63., 89. – 11-esből), Viktoria Plzen–AC Milan 2-2 (Bystron 89., Duris 90+3., ill. Pato 47., Robinho 48.). A végeredmény: 1. Barcelona 16, 2. Milan 9, 3. Plzen 5, 4. Boriszov 2.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél