Megbüntették a CFR-t a füstbombák miatt

Pénzbüntetést rótt ki a csendőrség a Kolozsvári CFR futballklubra a vasárnap esti, a vendég Dinamo elleni rangadón (1-0) tapasztalt szurkolói rendbontások miatt.

2010. november 10., 10:182010. november 10., 10:18

 Az erdélyi bajnoki címvédőnek 10 ezer lejt kell befizetnie, ugyanis az indoklás szerint nem gátolta meg, hogy a vasutascsapat drukkerei pirotechnikai eszközöket vigyenek be a Gépész utcai stadionba. A csendőrség közleményében hozzátette, megpróbálják azonosítani a füstbombákat gyújtó szurkolókat a videofelvételek alapján, hogy őket is megbírságolják.

Nem úszták meg büntetlenül a mérkőzésen öszszeverekedő fanatikusok sem. A csendőrség a II-es lelátón kirobbant verekedés nyomán 15 személyt bírságolt meg – mindannyian kolozsváriak, ám közülük kilencen a Dinamo szurkolóiként keveredtek balhéba a hazaiakkal.

A Dinamo kitiltott szimpatizánsainak ügyében a bukarestiek tegnap panaszt tettek a Hivatásos Labdarúgóligánál is, illetve a klubvezetők jelezték, támogatják a dinamós szurkolók egyesületét azon törekvésében, hogy jogi útra terelje az ügyet.

Mint ismeretes, a szervezők csak a bukaresti személyazonossági igazolványnyal rendelkezőknek engedélyezték a belépést a meccs előtt a Gépész utcai stadion vendégszektorába. A mintegy 700 fős tömeg nagy része így kint rekedt – a legtöbben erdélyi megyékből érkezett, illetve kolozsvári szurkolók –, majd szolidaritásból a fővárosból érkezett nézők sem foglaltak helyet az arénában.



Döntetlen született a bukaresti derbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Rapid és a vendég Steaua hétfő esti összecsapása a Liga 1 14. fordulójában. A Rapid így 26 ponttal a harmadik, míg a Steaua 22 ponttal a hatodik helyen áll a bajnokságban – a Galaci Oţelul 32 ponttal vezet. A két bukaresti együttes csütörtökön a Román Kupában is összecsap.

A negyeddöntő teljes menetrendje, szerda (a mérkőzéseket az először említett csapat otthonában rendezik, döntetlen esetén hosszabbítás, majd ha kell, 11-esek következnek):
Brassói FC–FC Temesvár (sport.ro, 17.00),
Dinamo–Craiovai U (Pro Tv, 20.45).
Csütörtök:
Kolozsvári CFR–Besztercei Gloria (sport.ro, 17.00),
Rapid–Steaua (Pro Tv, 20.45).

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben