2012. május 17., 08:102012. május 17., 08:10
Mărkuşról először egy éve hallhattak a magyarországi futballdrukkerek. Az akkori sajtóhírek szerint a magyar labdarúgó-válogatott szakmai stábjának tagjai Romániában jártak azzal a céllal, hogy feltérképezzék a honosításra alkalmas tehetségeket, a körút eredményeképpen pedig kiszemelték maguknak a Nagyváradon játszó labdarúgót. Egervári Sándor ezután meg is tekintette a román másodosztályban szereplő bihari csapat egyik mérkőzését, de konkrét lépések nem történtek – a Nemzeti Sport szerint Mărkuşt azért nem tudták honosítani, mivel a fiatal támadó „román hazafinak” mondta magát.
A 19 éves tehetség a Bánságban, a Krassó-Szörény megyei Nándorhegyen (Oţelu Roşu) született. Bár magyar felmenői vannak, ő maga már nem beszél magyarul. Első csapata az Oravicabányai Minerul volt, majd 13 évesen a Nagyszalontai Libertyhez került. Három éve néhány hetet a Juventus ificsapatával készült.
Ezután Szalontáról kölcsönadták az Aradi ACU-nak, amellyel feljutott a másodosztályba, és két éve már a Bihar FC keretéhez csatlakozott. Itt hamar az egyik vezéregyéniséggé vált, miközben a román U19-es válogatottnak is meghatározó játékosa lett. Idén februárban Victor Piţurcă román szövetségi kapitány meghívta a felnőttválogatott antalyai edzőtáborába, majd az élvonalban szereplő Bukaresti Dinamóval készült tovább, de végül viszszatért Váradra, ahol a jelenlegi idényben eddig hatszor volt eredményes.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.