Déváról Budapestre szerződött Olivia Cîmpian. A 16 éves tornász édesapja már a magyar válogatottságban gondolkodik.
2017. július 05., 12:232017. július 05., 12:23
2017. július 05., 12:392017. július 05., 12:39
Országot vált Olivia Cîmpian: a 16 éves román válogatott aradi tornász elhagyta a dévai olimpiai központot, hogy Magyarországon folytassa pályafutását.
Édesapja, Marcel Cîmpian korábbi labdarúgó bejelentésekor megköszönte azoknak, akik eddig gyermekével foglalkoztak – bevallása szerint tisztelettel és jó viszonyban váltak el, amikor lányát elvitte az edzőközpontból.
„Remélem, hogy ők is megértik: mi mindössze annyit szeretnénk, hogy a lányunk tovább fejlődjön szeretett sportágában.
– idézte az Aradi Atletico utánpótláscsapatának futballedzőjét a Sportarad.ro. Az édesapa hangsúlyozta, hogy a törvényes úton „haladnak”, ezért először az állampolgárság felvételét fogják kérvényezni, amelyben reményei szerint segítségére lesz, hogy labdarúgóként korábban Magyarországon is játszott.
A Krónika kedden egy kaposvári labdarúgótornán érte utol Marcel Cîmpiant telefonon, de a szakember nem akarta részletezni a döntésük hátterében álló problémákat. Kérdésünkre azonban közölte, hogy lánya egy budapesti klubnál fog ezentúl edzeni, és
„Már felvettem a kapcsolatot a román szövetséggel, de nem szeretnék nyilatkozni a velük folytatott tárgyalásról” – fűzte hozzá.
A rangos charleroi-i Top Gym tornán nemrég talajon aranyérmes Olivia Cîmpian 2016-ban még a juniorok Európa-bajnokságán lett bronzérmes, idén pedig a felnőtt válogatottban is bemutatkozott a kolozsvári Eb-n, ahol sérülése ellenére a 23. helyen végzett egyéni összetettben. Ioana Crişannal együtt a „halványodó” hazai tornászsport reménységének tartották a 2020-as tokiói olimpiai játékokra gondolva, bár szövetségi edzőjük, Nicolae Forminte szerint még meg kell tanulniuk hinni saját képességeikben.
A szakember egyébként hivatalos Facebook-oldalán erősítette meg, hogy a fiatal, többszörös országos bajnok tornász elhagyta a dévai edzőtábort, amiről a hazai szövetséget és az olimpiai bizottságot is értesítette. Hangsúlyozta, hogy a szülőkkel folytatott beszélgetésük bizalmas jellegű, de barátságos hangnemben zajlott, és semmit sem róttak fel a szakmai stábnak.
Jelenleg arra törekszem, hogy csökkentsem a sokkhatást, amit kilépése okozott a válogatott többi tagja körében. Arra összpontosítunk, hogy felkészüljünk a júliusi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. Én ugyan nem találtam semmilyen indokot, ami megmagyarázná szülei döntését, de nem tehetek mást: tiszteletben tartom a jogukat, hogy gyermekük jövője felett rendelkezzenek. Az, hogy mi történik a folytatásban, már a sportminisztérium, a sportági szövetség és az olimpiai bizottság hatáskörébe tartozik, de én még bízom abban, hogy Olivia visszatér Dévára, ahol szeretik és tisztelik” – fogalmazott a szakember.
Országváltás esetén egy időre felfüggeszthetik Olivia Cîmpian nemzetközi versenyjogát, ám
Két évvel ezelőtt Balázs Bernadett aradi asztaliteniszező „váltott” magyar színekre, míg korábban például Miklós Edit alpesi síző, Balázs Tünde gyorskorcsolyázó és Szőcs Emőke sílövő is Magyarországot választotta Románia helyett.
Középszerű költségvetéssel, fizetésekkel brillírozik a román focibajnokságban az idény eddigi meglepetéscsapata, a Szuperligát veretlenül vezető Kolozsvári U.
Góllal járult hozzá Szoboszlai Dominik kedden este a Liverpool győzelméhez az angol csapat első Bajnokok Ligája-mérkőzésén az új idényben, ráadásul az ősi BL-rivális Milan otthonában.
Egy héttel ezelőtt jelentette be az UTA labdarúgócsapata, hogy leszerződtette Zsóri Dánielt, a Puskás-díj 2019-es győztesét. A 23 éves csatár tulajdonképpen hazatért Aradra, hiszen a Körös-közben fekvő Simonyifalván él a családja.
Egyáltalán nem elhanyagolható pénzösszegek mozogtak a román labdarúgó-bajnokság klubcsapatainak háza táján a Szuperliga minap lezárult átigazolási időszakában, mely során az erdélyi együttesek is „kitettek magukért”.
Hatalmas sikert könyvelhetett el a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében: a torna vasárnapi zárónapján legyőzte az olasz Bresciát, megnyerte csoportját, ezzel 11 év elteltével feljutott a legrangosabb klubtorna főtáblájára.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, ahol az idei szezon eddigi legizgalmasabb viadalát láthatták a szurkolók.
Sallai Roland a török élvonalbeli Galatasaray labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.
A világ minden tájáról érkező élvonalbeli játékosok küzdenek a címért az INTARO Trophy nemzetközi férfi tenisztorna első kiadásán.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában kedden, a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós mérkőzésén.
Az Aradi UTA labdarúgócsapata leigazolta Zsóri Dánielt, aki 2019-ben elnyerte a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség Puskás-díját.
szóljon hozzá!