Magyar Nagydíj - Button súlyos balesetének hírét keltette egy hacker

Jenson Button "súlyos magyarországi balesetének" álhírét keltette valaki, aki feltörte a világbajnok brit Forma-1-es versenyző honlapját. A "hírben" szerepelt az is, hogy Buttont "válságos állapotban" szállították kórházba. A hír szombat éjjel tűnt fel Button saját honlapján.

2011. július 31., 12:402011. július 31., 12:40

A McLaren versenyzője azonban vasárnap a Twitter közösségi üzenő portálon tudatta szurkolóival, hogy teljesen jól van, és készül 200. nagydíjára. Hozzátette: valaki feltörte a honlapját, és a \"magyarországi súlyos balesetéről\" szóló álhír így kerülhetett fel az internetes oldalra.

A 2009-ben vb-győztes pilóta szerint aki ezt tette, \"annak nyilván nem akadt jobb dolga szombat este\".

Vasárnap Button szóvivője hivatalosan is megerősítette, hogy a versenyző balesetéről szóló hír \"teljesen valótlan, és nagyon ízléstelen átverésről van szó\".

A szóvivő szerint Button honlapját azonnal levették az internetről és felülvizsgálják biztonsági beállításait. \"Jenson az ágyában aludt, amikor tudatták velünk, hogy valaki feltörte honlapját, és elhelyezte ott ezeket a valótlan állításokat\" - mondta a szóvivő.

Hozzátette: Button teljesen jól van, egészséges, és részt vesz a vasárnap 14 órakor rajtoló Magyar Nagydíjon.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagy az esély arra, hogy a 26. Forma-1-es Magyar Nagydíj négy napja alatt 200 ezren látogassanak el a mogyoródi pályára.

\"Csütörtökön 35 ezren voltak kint, pénteken 40 ezren, szombaton pedig 55 ezren, reméljük, hogy a vasárnapi futammal együtt elérjük az előzetesen tervezett 200 ezres nézőszámot, bár az eső nem könnyíti meg a dolgunkat. - mondta vasárnap a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, aki tavaly vette át a Zrt. irányítását, így ez az első Magyar Nagydíja vezetőként. - Az elmúlt 15 évben a szervezés, a vendégek kiszolgálása és a technikai körülmények profi szintre fejlődtek, így ebből a szempontból nincs miben javulnunk.\"

Gyulay ugyanakkor hozzátette, hogy a jövő évi viadalra az első számú feladat az lesz, hogy a több versenyző által kritizált aszfaltot felújítsák: \"Beszéltem Sebastian Vettellel, aki szerint a hibák ellenére is jól lehet versenyezni a pályán, ám Lewis Hamilton már hepehupásnak nevezte az aszfaltcsíkot. A csütörtöki versenyzői eligazításon több pilóta is szóvá tette, hogy a célegyenes előtti utolsó kanyarban nem a legoptimálisabb az aszfalt minősége.\"
 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben