Lucescu állapota stabil

Mircea Lucescu a lehetőségekhez képest jól van, állapota stabil, egyelőre nem jelentkeztek műtét utáni komplikációk, eszméleténél van, kommunikál a családjával, de néhány napig még a bukaresti egyetemi sürgősségi kórház intenzív osztályán marad – közölte tegnap Dragoş Vinereanu igazgató.

Páva Adorján

2012. január 10., 09:142012. január 10., 09:14

A 66 éves futballedzőt – akit már most a valaha élt legjobb román szakemberek közé sorolnak – vasárnap operálták meg, miután pénteken Bukarestben súlyos autóbalesetet szenvedett: az ukrán Sahtar Doneck labdarúgócsapata vezetőedzőjének gépkocsijába oldalról belerohant egy villamos, amikor a tréner figyelmetlenül balra kanyarodott. Az ütközés nyomán Lucescu autója – amelyben ketten utaztak – nekicsapódott egy másik autónak is, de csak a tréner sérült meg súlyosabban. A futballedzőt erős mellkasi trauma érte, több bordája is eltörött, és a tüdeje is megsérült. Vasárnap azért kellett megoperálni, mert mellkasában egyre nőtt a vér mennyisége, és ez nyomást gyakorolt a tüdejére.

A kórház szóvivője szerint nehéz megállapítani, a beteg mikor hagyhatja el a kórházat, de eddig minden úgy alakul, ahogyan arra számítottak. Bogdan Popescu hangsúlyozta, Mircea Lucescu döntése volt, hogy kizárólag román orvosok műtsék meg, és azt is ő akarta, hogy az egyetemi sürgősségi kórházban ápolják. A 2004 óta Doneckben dolgozó szakemberen – akit vasárnap Rinat Ahmetov, a Sahtar tulajdonosa is meglátogatott – 11 orvos végezte el a műtéti beavatkozást. Az operáció után közölték, a belső vérzést az eltörött bordák okozták. Az orvosok a bordákat helyretették, így elmondásuk szerint a műtét utáni fájdalmak is enyhébbek lesznek, és reményüket fejezték ki, hogy a páciens hamar gyógyul majd, ugyanis „egy robusztus alkat”. Ezzel együtt az orvosok nem tudták kizárni, hogy nem jelentkezhetnek komplikációk, ugyanis ennek a veszélye bármilyen műtéti beavatkozás után fennáll. A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit. Lucescu a Gazeta Sporturilor napilapnak azt nyilatkozta, úgy érzékelte, hogy a villamos nem lassított, amikor belerohant autójába, és elkerülhette volna a balesetet – elmondása szerint már-már szándékosan hajtott bele –, ezt azonban tegnap cáfolta a helyi közlekedési vállalat: a RATB szerint a tapasztalt villamosvezető a jármű öszszes fékét működésbe léptette, ám a kis távolság miatt nem tudta elkerülni az ütközést.

Mircea Lucescut két és fél éve szintén megműtötték: 2009 júliusában preinfarktust szenvedett, ami után Doneckben sikeresen megoperálták. A bukaresti születésű sportembernek nem sokkal azután adódtak komoly egészségügyi problémái, hogy ugyanabban az évben a Sahtarral megnyerte az UEFA-kupát. Donecki munkavállalása előtt a Besiktasnál (2002–2004), a Galatasaraynál (2000–2002), a Bukaresti Rapidnál (1997–1998, 1999–2000), az Internazionale Milánónál (1998–1999), a Regginánál (1996–
1997), a Bresciánál (1991–1996), a Pizánál (1990–1991), a Bukaresti Dinamónál (1985–1990) és a román válogatott szövetségi kapitányaként (1981–1985) dolgozott, edzői karrierjét a Vajdahunyadi Corvinulnál kezdte (1979–1980).

Játékosként a Dinamo, a Bukaresti Ştiinţa és a Corvinul mezét húzta magára, a válogatottban 70-szer lépett pályára, és 9 gólt szerzett. Aktív futballistaként 7 bajnoki címet ünnepelt a Dinamóval, edzőként pedig 1990-ben duplázott a piros-fehérekkel. A Rapiddal 1998-ban Román Kupát, 1999-ben pedig bajnokságot nyert. Törökországban a Galata és a Besiktas trénereként is bajnoki aranyérmes lett, előbbivel 2000-ben az Európai Szuperkupát is elhódította. A Sahtar irányítása alatt az UEFA-kupa elhódítása mellett 5 ukrán bajnoki és 3 kupagyőzelmet jegyzett. Eredményes munkája elismeréseképpen 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban
2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek