London 2012: nyolc érmet várnak a románok

Bár a Román Olimpiai Bizottság csupán 1914-ben alakult meg, az országnak már a második, 1900-as párizsi játékokon is volt versenyzője George Plagino céllövő személyében. Ezt követően csak 1924-ben, szintén a francia fővárosban indultak újra román versenyzők az ötkarikás játékokon, ekkor született meg az első érem is: a rögbicsapat harmadik lett – igaz, csak három válogatott indult.

Boros Miklós

2012. július 25., 08:432012. július 25., 08:43

Az 1932-es Los Angeles-i és az 1948-as londoni olimpiát is kihagyta Románia, amelynek első aranyát 1952-ben Iosif Sârbu sportlövő nyerte az 50 méteres puska számban.

London előtt Románia 292 olimpia éremnél tart, ebből 86 arany, 89 ezüst és 117 bronz – ezzel az országok rangsorában a 14. helyen áll. A legtöbb érmet, 53-at (közte 20 arany) az 1984-es Los Angeles-i olimpián nyerték a román versenyzők, amikor a szocialista országok többsége bojkottálta a játékokat, válaszul az amerikaiak négy évvel korábbi, moszkvai távolmaradására. A második legtöbb érem 1976-ban, Montrealban (27) jött öszsze, de ebből csak négy volt arany, míg 2000-ben, Sydney-ben 11-szer állhattak a dobogó tetejére a román versenyzők.

A legutóbbi, pekingi játékokon 4 arany- 1 ezüst- és 3 bronzérem jutott Romániának. A sportágak közül az eddig 69 érmet szállító torna a legeredményesebb (24-20-25), megelőzve az evezést (19-10-8), az atlétikát (11-14-10), a kajak-kenut (10-10-14) és a birkózást (7-8-17). További hat sportágban – sportlövészet, vívás, úszás, súlyemelés, ökölvívás és cselgáncs – vannak még olimpiai bajnokai az országnak, másik négyben – kézilabda, lovaglás, rögbi és röplabda – pedig érmesei.

A nagy elődök

A női torna és evezés fölénye az egyéni éremhalmozóknál a leglátványosabb: a tucatnyi, legalább háromszoros bajnok között az 1968 és 1984 között öt olimpián induló kenusklasszis Ivan Patzaichin (4 arany és 3 ezüst) képvisel más sportágat, illetve a férfiakat. A listavezető Montreal és Moszkva tornászcsillaga, Nadia Comăneci (5-3-1), utána viszont jönnek az elmúlt két évtized evezőssztárjai: Elisabeta Lipă (5-2-1), Georgeta Andrunache (5-0-1), Doina Ignat (4-1-1) és Viorica Susanu (4-0-1). Négy aranyat és egy ezüstöt nyert 1984-ben a legsikeresebb erdélyi magyar olimpikon, a zágoni Szabó Katalin tornász.

A háromszoros győztesek közül Daniela Silivast érdemes kiemelni, ő ugyanis 1988-ban Szöulban a női torna mind a hat számában dobogóra állhatott, két második és egy harmadik helye volt a három elsőség mellett. Andrunache és Susanu, valamint a tornász Cătălina Ponor (3-0-0) Londonban is növelheti érmei számát.

Aranyesélyesek szeren,
vízen és tatamin

Londonba 15 sportág 107 versenyzője utazik el román színekben, közülük azonban hatan egyelőre csak tartalékstátuszban. A kvótát szerzett versenyzők közül a teniszező Monica Niculescu és a hármasugró Marian Oprea sérülése miatt nem szerepelhet az olimpián, utóbbi athéni ezüstérme után immár másodszor nem állhat rajthoz. A magasugró Marius Dumitrache pedig teljesítette ugyan az induláshoz szükséges B szintet, ám a szakszövetség mégsem nevezte.

Elsőként a két női asztaliteniszező, Elisabeta Samara és Daniela Dodean kezdi meg a versenyzést, szombaton helyi idő szerint 9 (Romániában 11) órakor. Fél órával később már pekingi bajnokok is rajthoz állnak: a cselgáncsozó Alina Dumitru, valamint az Andrunache–Susanu-evezőskettes. Tőlük most is minimum az éremszerzés a cél, bár a Román Olimpiai és Sportbizottság meglehetősen alacsonyra tette a mércét: csupán a pekingi nyolc érem megismétlését várja el a versenyzőktől.

A mindig esélyes tornászok és evezősök (bár utóbbiaktól csak négy egység jutott ki) mellett a női párbajtőrcsapat és a Dumitrescu-Mihalachi-kenupáros számít leginkább aranyesélyesnek. Az atléták hiába vannak a legtöbben (17 versenyző), csupán a két veterán maratonfutó, a 2007-es világbajnok Lidia Şimon és a négy éve meglepetésre győztes Constantina Diţă tartozik versenyszáma nemzetközi elitjébe.

A csapatsportokat tekintve egyedül a vízilabda-válogatott jutott ki Londonba, ám a csoportbeosztás alapján (Magyarország, Szerbia, Montenegró, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia lesznek az ellenfelek) már a legjobb nyolc közé kerülés is hatalmas bravúr lenne Kovács István szövetségi kapitány együttesétől. A pólóválogatott tagja a három erdélyi magyar londoni olimpikon egyike, a nagyváradi Kádár Kálmán, mellette két marosvásárhelyi sportoló, az úszó Trandafir Norbert és az evezős Mironcic (született Barabás) Enikő képviseli magyarként a román színeket az idei ötkarikás játékokon.

A londoni román olimpikonok, asztalitenisz: Elisabeta Samara, Daniela Dodean, Adrian Crişan.
Atlétika: Nicoleta Grasu (diszkoszvetés), Claudia Ştef (20 km gyaloglás), Bianca Perie (kalapácsvetés), Cristina Bujin (hármasugrás), Esthera Petre (magasugrás), Lidia Şimon, Constantina Diţă (maraton), Andreea Ogrăzeanu (100 m), Bianca Răzor (400 m), Mirela Lavric (800 m), Angela Moroşanu (400 m gát), Ancuţa Bobocel, Cristina Casandra (3000 m akadályfutás), Roxana Elisabeta Bârcă (5000 m), Viorica Ţigău (távolugrás), Marius Iulian Cocioran (20 és 50 km gyaloglás), Viorel Marius Ionescu (maraton).

Birkózás: Alin Ciurariu Alexuc (kötöttfogás, 96 kg), Rareş Chintoan (szabadfogás, 120 kg).

Cselgáncs: Alina Dumitru (48 kg), Andreea Chiţu (52 kg), Corina Căprioriu (57 kg), Dan Fâşie (66 kg), Daniel Brata (100 kg), Vlăduţ Simionescu (+100 kg).

Evezés: Cristina Grigoraş, Mironcic Enikő, Camelia Lupaşcu, Roxana Cogianu, Adelina Cojocariu, Ioana Rotaru, Nicoleta Albu, Talida Gidoiu, Irina Dorneanu (női nyolcas), Georgeta Andrunache, Viorica Susanu (női kormányos nélküli kettes), Marius Vasile Cozmiuc, Alexandru Palamariu, Cristi Ilie Pîrghie, Florin Curuea (férfi kormányos nélküli négyes). Tartalékok: Andreea Nicoleta Boghian, Ionel Strungaru.
Kajak-kenu: Irina Lauric, Iuliana Paleu (kajak páros 500 m), Ionel Gavrilă, Ştefan Vasile, Toni Ioneticu, Traian Neagu (kajak négyes 1000 m), Liviu Alexandru Dumitrescu, Victor Mihalachi (kenu kettes 1000 m), Iosif Chirilă (kenu egyes 1000 m). Tartalékok: Ionuţ Alexandru Mitrea, Bogdan Mada (kajak).

Kerékpározás: Andrei Nechita (országúti mezőnyverseny).

Ökölvívás: Bogdan Juratoni (75 kg), Mihaela Lăcătuş (60 kg).

Sportlövészet: Lucia Mihalache (skeet), Alin Moldoveanu (légpuska 10 m).

Súlyemelés: Roxana Cocoş (69 kg), Florin Croitoru (62 kg), Răzvan Martin (69 kg), Gabriel Sîncraian (85 kg).

Tenisz: Irina Camelia Begu (női egyes), Sorana Cîrstea, Simona Halep (női egyes és páros), Horia Tecău (férfi páros), Adrian Ungur (férfi egyes és páros).

Torna: Cătălina Ponor, Sandra Izbaşa, Diana Chelaru, Diana Bulimar, Larisa Iordache, Flavius Koczi, Ovidiu Buidoşo, Marius Berbecar, Cristian Bataga, Vlad Cotuna.

Úszás: Camelia Potec (200, 400 és 800 m gyors), Trandafir Norbert (50 és 100 m gyors), Dragoş Agache (100 m gyors), Alexandru Coci (200 m pillangó).

Vívás: Ana Maria Brânză, Anca Măroiu, Simona Alexandru (női párbajtőr egyéni és csapat), Rareş Dumitrescu, Florin Zalomir, Cosmin Hăncianu (férfi kard egyéni és csapat), Radu Dărăban (férfitőr egyéni), Bianca Pascu (női kard egyéni). Tartalékok: Loredana Dinu (női párbajtőrcsapat), Alexandru Siriteanu (férfi kardcsapat).

Vízilabda: Dragoş Stoenescu, Mihai Drăguşin (kapusok), Cosmin Radu, Tiberiu Negrean, Nicolae Diaconu, Andrei Iosep, Andrei Buşilă, Mihnea Chioveanu, Alexandru Matei, Dimitri Goanţă, Ramiro Georgescu, Alexandru Ghiban, Kádár Kálmán (mezőnyjátékosok).

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK