2010. október 04., 10:112010. október 04., 10:11
A 6. forduló másik nagy meglepetését a Nagyváradi Bihar FC vâlceai veresége jelenti. A partiumiak ezt megelőzően idegenben kettőből kettőt nyertek, így nagy esélyesként utaztak az addig pontot sem gyűjtő sereghajtó, a CSM otthonába.
A találkozó jól is kezdődött a Bihar számára – annak ellenére, hogy Chiş büntetőt hibázott –, ám Deaconescu gólját követően a hazaiak végül fordítottak.
„A gólunk után nem tudtuk megfelelőképpen kezelni a kialakult helyzetet. A CSM kiegyenlített, a második félidőben pedig a védelmünk naivsága miatt vereséget szenvedtünk” – nyilatkozta Gheorghe Ghiţ, a váradiak trénere.
A Bihar FC veresége ellenére a 4. helyen maradt, ám a második és harmadik Mioveni, illetve a Nagyszebeni Voinţa három pontot vert a bihariakra a hétvégén. Utóbbi csapat folytatta meglepő eredményei sorát: az újonc erdélyiek ezúttal Gyulafehérváron nyertek, sorozatban negyedszer győzve.
A forduló legtöbb gólját Aradon jegyezték, ahol a Torda vezetéshez jutott, ám az UTA 4 góllal válaszolt, így megszakította a sorozatban három vereséget kitevő rossz szériát. Az eredmény végzetesnek bizonyult az Arieşul vezetőedzője számára: Marcel Rusut menesztették.
ALRO Slatina–Ploieşti-i Petrolul 2-1 (Precup 21., Bârsan 45., ill. Budescu 43.),
Iaşi-i Poli–Dévai Mureşul 2-0 (Panc 39. – 11-esből, Pălimaru 90.),
CSM Râmnicu Vâlcea–Nagyváradi Bihar FC 2-1 (Adrian Ganea 32., Geantă 55., ill. Deaconescu 15.),
Lupényi Minerul–CS Mioveni 0-3 (Vladu 5., Ayza 21., Dulcea 84.),
Szilágysomlyói Silvania–Aradi ACU 0-0,
Gyulafehérvári Unirea–Nagyszebeni Voinţa 1-2 (Szabó 45., ill. Neguţ 5., Popa 42.),
Aradi UTA–Tordai Arieşul 4-1 (Mihuţ 57., Voiculeţ 62., Nădăban 69., Pascariu 83., ill. Bucur 19.),
FC Argeş–Craiovai Gaz Metan CFR 1-1 (Murineanu 60., ill. Boroiban 33.).
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.