2012. május 23., 08:142012. május 23., 08:14
A mögöttük végzett bukaresti trió ellenben összesen 21 légióst foglalkoztatott. A külföldi játékosok fontosságát tükrözi az is, hogy a brazil Wesley (Vaslui) személyében először lett külföldi gólkirálya a bajnokságnak, és a tíz gólnál többet szerző játékosok között hat légiós és csak öt román futballista található. Az idény tíz mesterhármasából is csak hármat ért el hazai játékos. Összesen 748 gól született, ez nyolccal kevesebb, mint egy évvel korábban, a 105 megítélt 11-esből pedig 84-et értékesítettek.
A szezon során mindössze három csapat állt az élen, ám a Rapid csupán az első forduló után. A másodiktól a huszadikig, illetve a 27. játéknap végén a Dinamo vezetett, a tavasz javát pedig a végső győztes CFR töltötte az élen. A kolozsváriak remekül használták ki keretük bőségét, 33 játékost szerepeltettek, közülük 17 szerzett gólt – szinte mindig más-más játékos volt a meccsnyerő ember.
Csatáraik minőségben és mennyiségben, valamint helyzetkihasználásban magasan fölülmúlták vetélytársaikat – mindössze három meccsen nem találtak be, 63 gólt pedig 2007 óta nem szerzett a bajnok. (Az elmúlt öt szezonban csak a Temesvár jutott 60 fölé tavaly, de az a 63 találat csak a második helyre volt elég.) A vasutasoknál az sem okozott gondot, hogy az őszi gólkirály Weldon Santos februárban Kínába igazolt, mert tavasszal a görög Pantelisz Kapetanosz nyerte sorra a meccseket a csapatnak.
A CFR amúgy idegenben több pontot szerzett, mint hazai pályán (36-35), és miközben otthon négyszer is vesztett, a kiszállások közül csak Târgu Jiuban maradt alul még a 4. fordulóban. A csapat egyetlen hullámvölgyét (2 pont a 24–27. forduló között) egy gyors és sikeres edzőváltással lerendezte Pászkány Árpád tulajdonos, a kvázi pályakezdő portugál Jorge Costa örökébe lépő rutinos Ioan Andone pedig hatmecscses győzelmi sorozattal (28–33. forduló) behúzta a bajnoki címet.
A Vaslui ugyan szemre látványosabb futballt játszott, és végül több meccset is nyert (az utolsó 10-ből mindet), de ráfizetett az őszi háromfrontos harcra: túl nagy hátrányt szedett össze az Európa Liga-szereplés miatt, miközben a FIFA tiltása következtében a nyáron nem igazolhatott. Ugyanakkor Wesley mellett nem volt egyenletesen teljesítő támadó a moldvai csapatban, az eredményesség így teljesen a gólok közel felét szerző braziltól függött. Ráadásul végig az ellenfelek botlásaira is kellett várniuk, a fővárosiakkal ellentétben pedig a CFR nem hibázott eleget az előzéshez.
A bukarestiek közül a Dinamo szenzációs őszt futott, de minőségi cserék hiányában a tavaszi sérülések és eltiltások szétverték a csapatot. A CFR-rel ellentétben itt nem jött be az edzőváltás, az olasz Dario Bonettivel csak egyre gyengébben játszottak. Jellemző, hogy az ősszel 14 gólt szerző Marius Niculaétól tavasszal csak ötre futotta, és a visszavágók során 22 gólt kaptak az első kör tízével szemben.
A szezon eleji igazolások miatt a favoritnak tartott Rapid és a Steaua végig hullámzó volt, előbbinél egy klasszikus középcsatár hiánya nyomta rá a bélyegét a játékra (a középpályás Herea lett a házi gólkirály), a másiknál az edzőfaló Gigi Becali szeszélye verte szét, amit egy adott pillanatban Ilie Stan felépített. A tulajdonosok türelmetlenségét és eredményéhségét tükrözi, hogy az öt élcsapat közül is csak a Rapid nem váltott edzőt, Răzvan Lucescun kívül pedig csupán Dorinel Munteanu (Oţelul), Petre Grigoraş (Pandurii), Cristian Pustai (Medgyesi Gaz Metan), Costel Enache (Ceahlăul) és Alexandru Pelici (Nagyszebeni Vointa) dolgozhatta végig a szezont a szakvezetők közül.
A címvédő Galac beleroppant – az amúgy totális kudarcot hozó – BL-szereplésbe, és csak a középmezőny élére tudta felverekedni magát. A nagy tervekkel induló középcsapatok közül a Kolozsvári U szerepelt a legjobban, ám túl sok döntetlenje miatt nem tudta tartani a lépést az élmezőnnyel, így csak a félbeszakadt városi rangadó és Bornescu ámokfutása miatt marad emlékezetes a szezonja. Amúgy ha csak egyetlen ponttal is többet szerez, az elmúlt 25 év legjobb eredményét érhette volna el.
A kellemes meglepetést a Pandurii okozta, Grigoraş egész pályás letámadása sok csapatnak okozott kellemetlen perceket – a látványos focit játszó Gorj megyei gárdának a korábbi évekkel ellentétben egyetlen percig sem kellett tartania a kieséstől, pedig legjobbjaikat (Chiricheş, Vranjes, Stromajer) menet közben elvitték a tőkeerősebb csapatok.
Az élmezőnyhöz hasonlóan az alsóházban is iszonyú küzdelem folyt a bennmaradásért, a szezon nagy részében még a kilencedik helyezett sem volt biztonságban. Az igazán fontos kérdések a téli átigazolásokkor dőltek el: míg a Chiajna és a Petrolul kiválóan erősített brazil és bolgár (Rocha, Alex, Guilherme, Krumov), illetve francia és észak-afrikai légiósokkal (Mustivar, Boudjemaa, Hamza, Zerka) a négy búcsúzó közül háromnak nem is futotta új játékosokra.
A nagy kérdőjelek a vásárhelyi csapat körül vannak, hiszen pénzügyileg sem állt rosszul, sok neves játékost is megszerzett, mégis csak felvillanásai voltak, általában az edzőváltások utáni időszakokban. Az alsóház kiegyensúlyozottságát tükrözi, hogy a FCM végül 35 ponttal esett ki (mivel az eredményei alapján fejutó, de licencet nem kérő Temesvári Poli helyének betöltéséről jogerős döntés még nem született, a Vásárhelyt egyelőre kiesőnek kell tekinteni), ennél többet (36) csak 2008-ban és 2009-ben szerzett a 15. helyezett a jelenlegi rendszer hat évvel ezelőtti bevezetése óta. Az elmúlt két szezonban 35 ponttal benn lehetett maradni.
A legjobbak szezonját a Dinamo és a Rapid mérkőzése zárja le ma este a Román Kupa döntőjében, amelyet a bukaresti Naţional Arenában rendeznek (Pro Tv, 21.00).
A góllövőlista élmezőnye, 27 gól: Wesley Lopes (Vaslui). 19 gól: Marius Niculae (Dinamo). 13 gól: Ovidiu Herea (Rapid), Raul Rusescu (Steaua), Ionel Dănciulescu (Dinamo). 12 gól: Pantelisz Kapetanosz (CFR), Junesz Hamza (Petrolul). 11 gól: Daniel Opriţa (Petrolul). 10 gól: Modou Sougou (CFR), Kehinde Fatai (Astra), Bojan Golubovics (Ceahlăul).
Liga 1, 34. forduló, hétfő esti eredmények: Petrolul Ploieşti–Sportul 0-3 (Ferfelea 34., Lazăr 72., Nistor 92.), Brassói FC–Marosvásárhelyi FCM 2-1 (Dias 18., 77., ill. Astafei 16.), Ceahlăul Piatra-Neamţ–Medgyesi Gaz Metan 2-0 (Golubovics 10., Bădescu 39.).
A Liga 1 végeredménye:
1. Kolozsvári CFR 34 21 8 5 63-31 71
2. Vaslui 34 22 4 8 58-29 70
3. Steaua 34 19 9 6 47-26 66
4. Rapid 34 18 10 6 54-29 64
5. Dinamo 34 18 8 8 57-32 62
6. Oţelul 34 15 7 12 34-29 52
7. Pandurii 34 12 11 11 47-40 47
8. Kolozsvári U 34 11 14 9 46-37 47
9. Chiajna 34 13 6 15 42-52 45
10. Brassó 34 13 6 15 39-34 45
11. Ceahlăul 34 11 9 14 36-46 42
12. Astra 34 11 8 15 36-43 41
13. Medgyes 34 11 8 15 39-54 41
14. Petrolul 34 10 9 15 42-45 39
15. Vásárhely 34 8 11 15 34-47 35
16. Szeben 34 8 8 18 24-45 32
17. Sportul 34 6 12 16 33-55 30
18. Mioveni 34 2 6 26 20-77 12
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.