2010. november 04., 08:272010. november 04., 08:27
Miklós Edit csíkszeredai alpesi síző tegnap megkapta a magyar útlevelet, így a Nemzetközi Síszövetség (FIS) szabályzata szerint a legfontosabb feltétel immár fennáll ahhoz, hogy a sportoló a jövőben magyar színekben versenyezzen. A román szakszövetség (FRSB) azonban továbbra sem egyezik bele az országváltásba, így az is előfordulhat, hogy Miklós Editnek ki kell hagynia a szezont. Az ügyben szombaton dönthet a FIS.
Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a 21 éves alpesi síző múlt szerdán letette a magyar állampolgársági esküt. A FIS szabálykönyve alapján egy versenyző azután indulhat új hazája színeiben, ha rendelkezik az új országa útlevelével, és legalább két éve hivatalosan is ott él, Miklós Edit pedig már 10 éve rendelkezik magyar letelepedési engedéllyel. A FIS vezetőségi tanácsa ezenfelül saját hatáskörében minden körülménytől függetlenül dönthet a nemzetközi rajtengedéllyel kapcsolatban.
Kaszó Klára, a magyar szakszövetség (MSíSz) elnöke azonban már múlt héten jelezte lapunknak, a FRSB megpróbál akadályt görgetni az országváltás elé, és pénzt kér azért, hogy Miklós Edit a jövőben Románia helyett Magyarországot képviselje a nemzetközi versenyeken. A magyar sportvezető leszögezte, pénzt biztosan nem fognak fizetni. Ezzel együtt az elmúlt hétvégén személyesen is tárgyalni szeretett volna a román fél képviselőivel egy pozsonyi szemináriumon, ám mivel a FRSB képviselői nem jelentek meg a rendezvényen, ez elmaradt. Kaszó Klára ezután megvárta, hogy Miklós Edit megkapja a magyar útlevelet, és mivel ez tegnap megtörtént, immár a tettek mezejére léphet.
„Írok egy hivatalos levelet a FIS-nek, egyet pedig a román szövetségnek, aztán imádkozunk” – mondta tegnap a Krónikának Kaszó Klára. A sportvezető hozzátette, a FIS jelenlegi szabályzata 2008 óta van érvényben, ám emlékezete szerint azelőtt sem fordult elő, hogy egy ország szövetsége megpróbálja megakadályozni egy versenyzője országváltását, így precedensértékű lehet, ha a FIS a román fél beleegyezése nélkül kénytelen rábólintani a „zászlócserére”. Kaszó szerint ez könnyen megtörténhet, ugyanis a FIS szabálykönyvében van egy olyan kitétel, miszerint ha egy versenyző a nemzetiségével megegyező ország színeire szeretne váltani, ez rendkívüli körülménynek tekinthető, így a FIS az egyik fél beleegyezése nélkül is rábólinthat a váltásra.
„A nemzetközi szövetség valóban azt tanácsolta, hogy mindenképpen próbáljunk közös nevezőre jutni a román féllel, de ha ez nem történik meg, akkor is van remény, hiszen a FIS szabálykönyve mindent lehetővé tesz” – fogalmazott Kaszó Klára. Az MSíSz első embere szerint a nemzetközi szövetség érdeke is, hogy egy sportoló ne hagyjon ki egy szezont, az egyéni érdeket szem előtt kell tartania, főleg ebben az esetben, amikor a versenyző nemzetisége szerint váltana országot.
Miklós Edit sorsa már szombaton eldőlhet, ugyanis a FIS ekkor tart elnökségi ülést. A következő csak februárban lesz, így a csíkszeredai alpesi síző számára nagyon fontos lenne, hogy már most hétvégén döntsön ügyében a nemzetközi szövetség 16 fős vezetőtestülete. Kaszó Klára megpróbált már tapogatózni a tanács véleményét illetően, ám ilyen rövid idő alatt nem lehetett kellő számú tagtól biztos információkat szerezni.
A román fél nem is tud a szombati elnökségi ülésről, amely akár sorsdöntőnek is bizonyulhat. Puiu Gaşpar, a FRSB főtitkára tegnap lapunknak kijelentette, a magyar szövetség „azt mond, amit akar”, őt nem érdekli, hogy Miklós Edit megkapta a magyar útlevelet. Elmondása szerint az ügy addig tárgytalan, amíg Miklós Edit nem fordul hozzájuk egy olyan hivatalos kérvénnyel, amelyben klubcserét kér. A román szövetség ugyanis egyelőre klubszinten kezeli az ügyet: Gaşpar szerint Miklós Edit nem bontott hivatalosan szerződést romániai egyesületével, a Brassói Dinamóval, így a FRSB addig semmilyen váltásba nem egyezik bele, amíg ez az ügy nem rendeződik. Puiu Gaşpar azt tagadta, hogy pénzt kértek a magyar szövetségtől, azt viszont jelezte, ha Miklós Edit el akarja hagyni klubját, a Dinamót, akkor kell jelentkeznie egy másik klubnak, amelynek átigazolási díjat kell fizetnie.
A sportoló szerint nem ez a helyzet. Miklós Edit lapunknak elmondta, a Brassói Dinamo sportklubhoz nem kötötte munkaszerződés. A klub csak játékosigazolványt adott neki, munkaszerződés pedig a rendőrséghez kötötte, hiszen a Dinamo sportklub a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozik. Miután itt felmondott, elmondása szerint megszűnt a munkaviszonya. A sportoló hozzátette, Romániában van egy olyan szabály, miszerint ha egy versenyző belföldön klubot vált anélkül, hogy ezért fizetnének, akkor a sportolót akár egy évre is eltilthatják, viszont ez szerinte nemzetközi szinten már nem áll fenn. A román sportvezető Miklós Edit „szakításának” okaira is reagált.
Mint ismeretes, a csíkszeredai alpesi síző – aki 2008 óta szerepel rendszeresen román színekben a Világkupa-sorozat versenyein, és három alkalommal szerzett pontot – múlt héten azt nyilatkozta, azért romlott meg a viszonya a román szövetséggel, mert a korábban tett ígéret ellenére nem engedélyezték, hogy saját pénzéből fizetett osztrák edzője elkísérje a vancouveri téli olimpiára. „Ez az ő magánproblémája. Nem a versenyző mondja meg, hogy kivel kell készülnie a válogatottnál, hanem a szövetség” – hangzott Puiu Gaşpar válasza.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.