2012. május 21., 15:092012. május 21., 15:09
Két nappal azután, hogy a városi rivális U elleni győzelemmel a CFR csapata megszerezte harmadik bajnoki címét, a Liga 1 zárófordulójában egy hangulatában és iramában is vérbeli gálameccs várt a bordó-fehérekre a Steaua ellen. A több mint 20 ezer néző felhőtlen ünneplését még a bukarestiek javára befújt 11-es sem zavarta meg, pedig a Németországból importált Deniz Aytekin játékvezető bebizonyította, hogy nem csak román kollegái tudnak nagyokat tévedni. Az utolsó percben De Zerbi szögletből egyből a hálóba csavarva azért összehozott egy pontot a CFR-nek, így a vasutasok 71 egységgel zártak az élen a Vaslui (70) és a Steaua (68) előtt. Utóbbi klubnál egyébként hétfőn bejelentették, nyártól Laurenţiu Reghecampf, a Chiajna eddigi edzője készíti fel a piros-kékeket.
„Kolozsvárnak két csapata van, de Erdélynek csak egy bajnoka” – jelentette ki a díjátadás során Pászkány Árpád, a CFR tulajdonosa, erősítéseket ígérve a nemzetközi kupaszereplésre. Az előző két aranyérem után ugyanis alanyi jogon járt a CFR-nek a Bajnokok Ligája csoportkörében való szereplés, idén azonban már augusztusban két selejtezőkört kell játszania a főtáblára kerülésért. Pászkány kijelentette, nem csak ennek elérése a cél, hanem a tavaszi európai kupaszereplés kiharcolása is. Az ünneplésen a Hivatásos Labdarúgóliga mellett a kolozsvári szurkolók is díjazták kedvenceiket: a szezon játékosának járó kupát Antonio Beto kapus kapta, a KVSC 1907 Galeri különdíját pedig a csapatkapitány Ricardo Cadú.
Kisebb feszültséget a Pro Sport napilap által felajánlott bajnoki gyűrűk átadása okozott, a drukkerek ugyanis korábban azt kérték a vezetéstől, hogy ne fogadjon el jutalmat a csapatot többször is sértegető és rágalmazó újságtól. Végül pedig „angol módra” nyitott tetejű buszban, a szurkolók ezreinek gyűrűjében kocsikáztak ki a városba a játékosok.
Liga 1, 34. forduló, vasárnapi mérkőzések: Kolozsvári CFR–Steaua 1-1 (De Zerbi 90., illetve Latovlevici 44. – 11-esből), FC Vaslui–Kolozsvári U 1-0 (Buhăescu 60.), Dinamo–Astra Ploieşti 3-0 (D. Grigore 7., Dănciulescu 27. – 11-esből, Ţucudean 79.), Rapid–Galaci Oţelul 1-0 (Deac 81. – 11-esből).
Kapusok: Antonio Beto (portugál, 27 meccs), Nuno Claro (portugál, 3), Eduard Stăncioiu (2), Mihai Mincă (1). Hátvédek: Mario Camora (portugál, 28 meccs/1 gól), Ricardo Cadú (portugál, 27/5), Cristian Panin (21/0), Nuno Diogo (portugál, 17/1), Felice Piccolo (olasz, 16/1), Vasile Maftei (15/2), José Lionn Barbosa (brazil, 15/1). Középpályások: Gabriel Muresan (29/4), Sixto Peralta (argentin, 23/0), Ioan Hora (21/1), Sztojan Vranjes (boszniai, 14/2), Rui Pedro (portugál, 13/0), Viorel Nicoară (12/0), Pedro Celestino (portugál, 9/1), Bakary Bouba Saré (elefántcsontparti, 6/0), Nicolas Godeméche (francia, 6/0). Csatárok: Modou Sougou (szenegáli, 33/10), Pantelisz Kapetanosz (görög, 28/12), Rafael Bastos (brazil, 27/3), Ronny da Silva (brazil, 26/5), Roberto de Zerbi (olasz, 10/3), Liviu Ganea (5/0). Szezon közben távozott: Daniel Fernandes (kapus, portugál, 2/0 – Twente Enschede), Emanuel Koné (középpályás, elefántcsontparti, 1/0 – Sedan), Weldon Santos (brazil, csatár, 12/7 – Csangcsun Jataj). Szezon közben kölcsönadva: Ionuţ Rada (hátvéd, 4/0 – Karlsruhe), Renan Garcia (középpályás, brazil, 18/3 – Sampdoria), Dominique Kivuvu (középpályás, holland–angolai, 3/0 – Mjällby), Cristian Bud (csatár, 3/0 – Szászmedgyesi Gaz Metan). |
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.