2011. augusztus 25., 06:352011. augusztus 25., 06:35
Több gól nem esett a rendes játékidőben, és a hosszabbításban sem, így a két kapus került a főszerepbe. Köteles pedig az első két próbálkozást hárította, társai pedig – köztük Tőzsér is – nem hibáztak, így a Genk 4-3-ra megnyerte a büntetőpárbajt.
„A mai meccsen mindenki hős volt a csapatunkból. Meg kell köszönnöm a csapattársaimnak, hogy a meccsen két gólt is szereztek, majd négy tizenegyest is belőttek. Én csak azt tettem, amit tennem kellett” – nyilatkozta szerényen a belga lapoknak Köteles László. A szegedi születésű, 26 éves kapus 2009-ben a Diósgyőr kölcsönjátékosaként került a genkiekhez, ám 2010 nyarán a két klub jogi vitába keveredett, és emiatt kiszorult a belgák kezdőcsapatából. A FIFA végül a Genknek adott igazat, így Köteles ottmaradt, főszerephez azonban csak idén nyáron jutott újra, amikor a klub nagy tehetsége, a 19 éves Thibaut Courtois eligazolt a Chelsea-hez (az angolok egyből kölcsön is adták az Atlético Madridnak).
A BL-selejtezőkben már a Partizan Belgrád ellen összesítésben 3-2-re megnyert párharc során is jól teljesített, a Maccabi Haifa ellen pedig hőssé vált. A 18-szoros magyar válogatott Tőzsér – aki 2008 óta erősíti a belga együttest – szintén nagyot alakított.
A háromszoros belga bajnok Genk története során másodszor jut a BL csoportkörébe, ezt megelőzően a 2002/2003-as idényben jutott idáig. Akkor még két csoportkört rendeztek, és az elsőben 6 meccséből 4 döntetlent játszott – kettőt az AEK Athénnal, egyet-egyet pedig a Real Madriddal és az AS Romával –, és két vereséget szenvedett, ezzel pedig kiesett. A többi keddi találkozón a Bayern München kettős győzelemmel lépett túl az FC Zürichen, és a Dinamo Zágráb, a Villarreal, valamint az APOEL is bejutott a BL csoportkörébe.
Ma eldől, hány román csapat jut az Európa Liga csoportkörébe. A play-offban érdekelt öt alakulat közül az egyetlen erdélyi együttes, a Szászmedgyesi Gaz Metan van a legnehezebb helyzetben, amely az első meccsen 3-1-re alulmaradt Bécsben, az Austria otthonában. „Megpróbálunk csodát tenni, ha jobban belegondolunk, a 2-0-s győzelmet nem is annyira lehetetlen elérni. Mindent megteszünk ezért” – nyilatkozta Cristian Pustai, a Gaz Metan trénere, akinek csapata Kolozsváron, a CFR stadionjában játssza visszavágóját. A többi román csapat közül egyedül a Liga 1-ben éllovas Dinamo kezd hátrányból, a Steaua, a Temesváron pályára lépő Rapid és a Vaslui előnye megőrzésére törekszik.
A román csapatok mai visszavágói (zárójelben az első meccsek eredménye és a tévéközvetítés): Dinamo–Vorkszla Poltava (1-2; RTV1, 18.00), Szászmedgyesi Gaz Metan–Austria Bécs (1-3; Digi Sport 2, 20.00), CSZKA Szófia–Steaua (0-2; Pro Tv, 20.30), Rapid–Slask Wroclaw (3-1, RTV1, 21.00), Sparta Prága–FC Vaslui (0-2; Digi Sport 1, 21.00).
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.