2011. december 15., 08:332011. december 15., 08:33
Pedig a zárófordulóban Kolozsvárra érkező orosz Jeniszej Krasznojarszkot három héttel korábban, idegenben megverte az U (81:73), ám azóta két kulcsjátékosa, Tyler Morris és Mihai Silvăşan is megsérült a már korábban maródi Paul Chetreanu mellett.
A tét hiánya – egyik csapatnak sem volt már továbbjutási esélye – rányomta bélyegét a mérkőzésre, feszültségnek nyoma sem volt a pályán, és mindkét edző igyekezett minél több játékosának lehetőséget adni a bizonyításra. Ez a jóval rutinosabb tartalékokkal rendelkező oroszoknak kedvezett, az U fiatal csereemberei ugyanis még dobást sem mertek vállalni, csupán a remekül védekező Vlad Corpodean (8 lepattanó) volt komolyabban segítségére csapatának.
Az első félidőben így végig az oroszok vezettek, a nagyszünet után viszont a kezdőötösét huzamosabb ideig a pályán tartó U többször is át tudta venni a vezetést. Három perccel a vége előtt még a kolozsváriaknál volt az előny (70:68), ám a hátralevő időben csak egy akciókosarat ért el a hazai csapat, az oroszok pedig a fordítás után kiváló büntetőzéssel (10/9) megtartották a vezetést. „Fontos volt nekünk ez a meccs, mert eddig a vártnál gyengébben szerepeltünk.
A hazaiak állandóan változó védekezési rendszere sok gondot okozott nekünk, de a játékosaim betartották az utasításokat, így sikerült nyernünk” – nyilatkozta a meccs után Sztevan Karadzics, a Jeniszej szerb trénere. Marcel Ţenter, az U edzője szerint a korlátozott cserelehetőségek miatt volt nehéz számára a találkozó: „Túl rövid volt a kispadunk, de a fiatalokkal így is elégedett vagyok. Támadásban több bátorságra lesz szükségük, de ma este sokat segítettek.”
Az U máris keresi a megoldásokat a sérült játékosok pótlására: Jerome LaGrange személyében egy 33 éves, 191 centis amerikai irányítót tesztel jelenleg a csapat. A játékos korábban több magyar csapatban (Dombóvár, Paks, Kecskemét) is megfordult, tavaly februárban pedig paksi színekben már játszott Kolozsváron a Közép-európai Liga négyes döntőjében.
Az Euro Challenge Kupa két magyar csapata közül a Paks – a Kolozsvárhoz hasonlóan szintén egyetlen győzelemmel – búcsúzott, a bajnok Szolnok viszont ciprusi sikerének köszönhetően 4-2-es mérleggel elcsípte csoportja második helyét, és bekerült a legjobb 16 közé. Itt újabb csoportkört rendeznek, és szintén az első és a második helyezettek jutnak majd tovább a negyeddöntőbe. A Szolnok ellenfelei a kolozsváriak csoportját megnyerő francia Elan Chalon, valamint a belga Okapi Aalstar és a német Telekom Bonn lesznek.
Euro Challenge Kupa, 6. forduló, E csoport: Kolozsvári U-Mobitelco–Jeniszej Krasznojarszk 75:82 (15:23, 15:14, 24:15, 21:30). Pontszerzők: Dykes 28 (1x3), Paul 17, Lawrence 11, Mijovics 10, Krsztanovics 9 (1x3), illetve Kikanovics 16, Truskin 11, Marinovics 11 (1x3), Toporov 11 (3x3), Zajcev 9 (1x3), Baxter 6, Komarovszkij 6 (1x3), Hukics 5 (1x3), Nissim 4, Gromiko 2, Nyeszterov 1. A másik meccsen: Antwerp Giants (belga)–Elan Chalon 78:79. A csoport végeredménye: 1. Chalon 11 pont, 2. Antwerp 10, 3. Jeniszej 8, 4. Kolozsvár 7. D csoport: Himik Juzsnij (ukrán)–Paksi Atomerőmű 83:58. H csoport: Keravnosz (ciprusi)–Szolnoki Olaj KK 82:91.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.