Kosárlabda: ma kezdődik a Temesvár–Ploieşti bajnoki döntő

Ma este a temesvári Constantin Jude Sportcsarnokban kezdetét veszi a férfi kosárlabda-bajnokság döntője, amelyből – az A osztály történetében szinte példátlan módon – hiányzik az alapszakasz győztese.

Boros Miklós

2012. május 16., 07:552012. május 16., 07:55

Az aranyérmekért a második Temesvári BC és a negyedik CSU Ploieşti csap össze az egyik fél negyedik győzelméig tartó sorozatban. A bánságiak mellett szól a pályaelőny és az idei egymás elleni eredmények is, miután az alapszakaszban mindkétszer legyőzték riválisukat (idegenben 76:74, hazai pályán 99:92), emellett a Román Kupa negyeddöntőjéből is továbbjutottak a CSU ellen (91:65 és 64:87).

A Ploieşti legfőbb erénye a rutin, a csapat zsinórban kilencedik döntőjét vívja majd, s ebből csak a tavalyit bukta el. A statisztikák kiegyensúlyozott párharcot ígérnek, egyetlen kategóriában billen el a mérleg nyelve: büntetődobásban a Temesvár (az egész mezőny legjobbjaként) közel tíz százalékot ver ellenfelére.

A korábbi csapat szinte teljes kicserélése nagyon bejött Temesváron, a tavaly nyáron igazolt tucatnyi új játékosból 53 mérkőzésen (37 bajnoki, 6 kupa és 10 Balkán Liga) kovácsolt egységes csapatot Predrag Badnjarevics edző. Többnyire rövid rotációt használ a szerb tréner, az öt légiós mellett csupán az alapszakasz legjobbjának választott Bogdan Popescu (17 pont/meccs) tölt jelentős időt a pályán, ám éppen a Kolozsvár elleni elődöntő harmadik meccsén 5 kísérletből 5 triplát beszóró Dragoş Andrei példája igazolta, hogy vannak még rejtett tartalékai.

A temesvári keretben hét légiós van, és csak öt játszhat – mivel Nenad Markovicsot fontos meccsen még sosem használta edzője, a kérdés az, hogy a két horvát, Ivan Siriscevic és Sime Spralja közül melyik marad ki. Badnjarevics szerint a döntő megnyeréséhez jobban kell játszaniuk, mint az elődöntőben az U-Mobitelco ellen: „Sok tényező dönthet egy döntőben, de a legfontosabb, hogy jól védekezzünk.

Ha nem tartjuk az ellenfelet 70-75 pont alatt, nagyon nehéz lesz nyerni. Sok játékosunknak ez az első fináléja, de éppen ezért nagy kihívás számunkra.”A Ploieşti ezzel szemben menet közben is folyamatosan alakította csapatát, igazából csak a másfél év után, télen visszatért Darius Hargrove-val és Arvydas Cepulisszal, valamint a szintén az alapszakasz felénél igazolt Vladimir Ticával találtak rá újra a győzelmi ösvényre.

A rájátszásban még nem vesztett meccset a CSU, amely az öt légiós mellett négy rutinos romániai kosarast is soraiban tudhat – azaz van kit forgatnia Vladimir Arnautovics edzőnek. Ennek is köszönhető, hogy magas pontátlagú játékos nincs a keretben: Tica (16,2) és Cătălin Burlacu (16,6) közül ugyanakkor utóbbi a Medgyes elleni elődöntőben már 25-ös átlagot dobott.

Mivel Darius Hargrove doppingolás miatti eltiltása lejárt, a hat légiós közül valakit újra ki kell hagyni, erre az extemesvári Rade Dzambics vagy Drasko Albijanics a legesélyesebb. A mai és holnapi temesvári találkozó is 20 órakor kezdődik, és a Digi Sport 3 közvetíti.

Összehasonlítás
Temesvár    Ploieşti

85,25    Dobott pontok    84,00
74,8    Kapott pontok    72,8
35,94    Lepattanók    35,45
16,81    Gólpasszok    16,85
54,96    Kétpontos dobószázalék     56,19
37,59    Tripla dobószázalék    36,72
77,65    Büntető dobószázalék    68,05
13,73    Eladott labdák    13,55
7,22    Szerzett labdák    8,79
2,25    Dobásblokkolások    2,55

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK