2012. március 30., 08:112012. március 30., 08:11
A két meccs közül a medgyesi nagyon egyoldalú volt, a Gaz Metan 32 ponttal verte meg a Craiovát, viszont már a meccs előtt elvesztette Tudor Dumitrescut: a válogatott bedobó gerincsérve miatt ebben a szezonban többé már nem léphet pályára. A hazaiaknál annak ellenére is hat játékos jutott tíz pont fölé, hogy 27 percnél többet egyikük sem töltött a pályán, közülük Craig Moore (21 pont, 5 tripla) és Deven Mitchell (16) volt a legeredményesebb.
A Nagyvárad is szinte végig vezetve nyert a Rovinari ellen, de hiába vezetett 18 ponttal is a VSK, a végén izgulnia kellett: a vendégek 77:76-ra feljöttek hét másodperccel a vége előtt. A váradiak legjobbja, Szasa Topcsov (21) kosarával azonban bebiztosította a hazai sikert, mellette Milos Pesics és Nemanja Marics egyaránt 15 pontot tett hozzá a győzelemhez.
Az alapszakasz-győzelemre matematikailag még öt csapat esélyes, a Várad és a Bukaresti CSM a jelenlegi éllovas Temesvári BC-vel szembeni negatív eredményei miatt már nem végezhet az első helyen. A hétvégi 29. és a szerdai 30. fordulóban hét olyan találkozó is lesz, amelyeken a rájátszásba már bejutott vagy oda pályázó csapatok találkoznak, így a végső sorrend egyelőre megjósolhatatlan.
A szakszövetség (FRB) máris bejelentette, hogy a zárófordulóban minden mérkőzést azonos időpontban (18 óra) rendeznek meg. Ugyanakkor a FRB eltörölte a CS Otopeni téli visszalépése miatt csonkává lett alsóházi rájátszást: a 9–13. helyezetteknek az alapszakasszal együtt az idény is véget ér majd, míg a 14. és 15. helyen álló Csíkszeredai Hargita Gyöngye és Poli Iaşi két győzelemig tartó párharcot vív majd a bennmaradásért, a székelyföldiek pályaelőnyével.
Férfi kosárlabda-A osztály, 20. forduló: Szászmedgyesi Gaz Metan–SCM U Craiova 96:64. 25. forduló: Nagyváradi VSK–Energia Rovinari 79:76. Az élmezőny: 1. Temesvár 46 pont, 2. Ploieşti 45, 3. Medgyes 45, 4. Maros KK 44, 5. Nagyvárad 44, 6. Kolozsvár 44, 7. Bukaresti CSM 44.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.