Boros Miklós és Gazdag József
Fotó: KMN
Az a fajta ellenséges magatartás, amellyel a bukaresti román sportsajtó támadja a vidéki, elsősorban a magyar vagy magyarnak tartott klubokat, nem tapasztalható a szlovák média részéről – többek között ez derült ki a Kolozsvári Magyar Napok egyik beszélgetésén.
2017. augusztus 20., 22:422017. augusztus 20., 22:42
Egy etnikai kisebbség tagjainak nehéz azonosulniuk a többségi nemzet sportcsapatával: a felvidéki magyarok ugyanúgy nem tudnak a szlovák labdarúgó-válogatottnak szurkolni, ahogyan az erdélyi magyarok többsége sem drukkol a románnak – hangzott el többek között a 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében a Futball kisebbségi szemmel című hétvégi beszélgetésen.
Az eseménynek a magyar kézműves sörök udvara adott otthont, ahol Boros Miklós kolozsvári sportújságíró – lapunk volt munkatársa – a felvidéki, szintén sportújságíróként tevékenykedő Gazdag Józsefet faggatta. A Krónika kérdésére a felvidéki újságíró elmondta: az a fajta ellenséges magatartás, amellyel a bukaresti román sportsajtó támadja a vidéki, elsősorban a magyar vagy magyarnak tartott klubokat, nem tapasztalható a szlovák média részéről.
de nem vádolják a csapatot bírók megvásárlásával, mint ahogyan például a bukarestiek tették a Kolozsvári Vasutassal (CFR) szemben. Gazdag elmondása szerint ugyanakkor volt példa arra, hogy az etnikai feszültségek kihatottak a játékosok karrierjére. Szikora György – akit a 60-as évek vége fele a fehér Pelé néven emlegettek – karrierje gyakorlatilag derékba tört, amikor 1969-ben a 3-3-as döntetlennel véget ért Csehszlovákia–Magyarország világbajnoki selejtező mérkőzés szünetében csapattársai azzal vádolták, hogy elárulta a magyaroknak a taktikát.
A szakértő a beszélgetésen azt is felidézte: amikor még létezett Csehszlovákia, több első osztályú csapatnak volt magyar szurkolótábora,
Szlovákia különválása után azonban az újdonsült államban egyre erősebbé vált a politikusok által gerjesztett magyarellenes retorika, így ma a felvidéki magyarok már csak egy klubnak, a dunaszerdahelyi DAC-nak szurkolnak. Mindez egyetlen mérkőzésre vezethető vissza. 1992-ben a pozsonyi Slovan a Ferencvárost fogadta a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK – a Bajnokok Ligája elődje) selejtezőmérkőzésén, amikor a kirendelt kommandósok minden különösebb ok nélkül megtámadták a Fradi-szurkolókat.
Vladimír Meciar, Szlovákia akkori szélsőséges, nacionalista, magyarellenes miniszterelnöke ugyanis így kívánt erőt demonstrálni a magyarokkal szemben – magyarázta Gazdag József. A szlovák karhatalom ügybuzgósága ezzel nem ért véget, ugyanis 2008-ban a rendőrök valóságos rohamot indítottak a magyar szurkolók ellen egy Slovan–DAC mérkőzésen.
A rendőrség vezetői magyar provokációra hivatkoztak, de hitelt érdemlően azóta sem tudták ezt bizonyítani. Biztos, ami biztos alapon ugyanakkor betiltották a magyar zászlók használatát a labdarúgó-mérkőzéseken.
A beszélgetésen az élelmesebb érdeklődők hozzájuthattak a pozsonyi újságíró Egy futballfüggő naplójából című kötetéhez, amelyet 10 év alatt megírt tárcáiból válogatott össze.
A Kolozsvári Magyar Napokon az érdeklődők számos érdekfeszítő sporttémájú beszélgetésen vehettek részt, lapunk egyik munkatársa pedig vasárnap délelőtt részt vett a Dribli erdélyi gyerekfociklub közéleti tornáján is, amelyet zsinórban harmadszor a lelkészek csapata nyert meg az RMDSZ politikusai, a vállalkozók csapata és az újságírók elől orozva el a „kupát”. A Krónika egy klasszikus mesterhármassal járult hozzá az újságírócsapat teljesítményéhez, de ez csak a tisztes helytállásra volt elegendő.
A világ minden tájáról érkező élvonalbeli játékosok küzdenek a címért az INTARO Trophy nemzetközi férfi tenisztorna első kiadásán.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában kedden, a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós mérkőzésén.
Az Aradi UTA labdarúgócsapata leigazolta Zsóri Dánielt, aki 2019-ben elnyerte a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség Puskás-díját.
Véget ért a párizsi paralimpia, melyen a magyar sportolók összesen 15, a románok 2 érmet szereztek.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a németektől elszenvedett szombati 5-0-s vereség során a csapat az első félidőben elfogadható teljesítményt nyújtott, a másodikban viszont „eltűnt a pályáról”.
Csúnya vereségbe futott bele Magyarország labdarúgó-válogatottja a német együttes ellen a Düsseldorfban szombat este játszott Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
Bronzérmet nyert Camelia Ciripan a párizsi paralimpia női egyéni asztalitenisz-versenyében (WS6).
A kajakos Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett a KL1-es kategóriában, 200 méteren a párizsi paralimpia szombati versenynapján. A nyolc éve Rióban ezüstérmes Suba Róbert a negyedik helyen ért célba.
Péter-Csiki Csanád sepsiszentgyörgyi sportoló fiatal kora ellenére sikert sikerre halmozva készül jelenleg az ifjúsági karate-világbajnokságra.
A címvédőként érkezett úszó Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett pénteken az S9-es sérültségi kategória 100 méter pillangó számában a párizsi paralimpián.
szóljon hozzá!