Fotó: MTI
2011. július 28., 08:552011. július 28., 08:55
„Enyém az első magyar úszóérem itt, a sanghaji vb-uszodában, hihetetlenül boldog vagyok! Ráadásul tovább javítottam a csúcsomon, remekül érzem magam – nyilatkozta Kis Gergő. – Benn a vízben főleg a mellettem rajtoló amerikai Vanderkaayra figyeltem, aztán hatszáznál úgy éreztem, ideje nekiindulnom a hajrának. Nem voltam feszült, sem ideges, úgy voltam vele, ha már a döntőben vagyok, megtettem a magamét, akár hátra is dőlhetek. Persze nem szó szerint, de nyugodtan úsztam, s éreztem, hogy nagyon jól megy, a végét is kiválóan bírtam, s meglett a bronz. Jöhet az 1500!”
Kis mellett az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence döntőzött még tegnap a magyarok közül: a 18 éves versenyző a középdöntőben úszottjától elmaradva, 1:55,53 perces idővel a nyolcadik lett 200 pillangón. A délelőtti előfutamokból hárman kerültek az esti elődöntőkbe: Jakabos Zsuzsanna egyéni csúccsal (2:06,77 p) jutott a 200 pillangó mai fináléjába, míg Cseh László 200 vegyesen délelőtti gyengélkedését (1:59,80 p) kijavítva, harmadikként (1:57,66 p) lett finalista. Verrasztó Dávidnak éppen fordítva sikerült a napja: miután egyéni csúcsot (1:58,69 p) úszott délelőtt, az elődöntőben nem ment neki (2:00,05 p), s csak 15. lett. Az előfutamok legnagyobb csalódását ugyanakkor Hosszú Katinka szereplése jelentette, miután 200 m pillangón, melyen két éve bronzérmet szerzett, tavaly pedig Európa-bajnok lett, csupán a 19. eredményt érte el (2:10,06 p), s még a középdöntőbe sem sikerült bejutnia.
Az úszóversenyek „félidejéhez” érkezve Kiss László szövetségi kapitány úgy látja, hogy – bár Kis Gergő révén egyetlen bronzmedál csupán az eddigi uszodai termés – az elvárások még teljesülhetnek, vagyis meglehet a négy-öt magyar érem. „Kétségtelenül van elmaradás, akadtak csalódások, nem mindenki hozta magát, azt azonban a versenyek félidejében is leszögezhetem, hogy tisztességesen felkészült a válogatott – jelentette ki a szakvezető. – Az Amerikában tanuló és ott is készülő Hosszú Katinka kivételével napi kapcsolatban álltam az edzőkollégákkal, s mondhatom, hogy az itthoniak becsülettel elvégezték a munkájukat. Az viszont talán hiba volt, hogy nem előbb jöttünk. Reménykedem azonban benne, hogy most már beindul a szekér, s a vb második felében a gyerekek erőre kapnak, aminek már láttam a jeleit.”
Szerdai úszódöntők, férfiak, 800 m gyors: 1. Szun Jang (kínai) 7:38,57 perc, 2. Ryan Cochrane (kanadai) 7:41,86, 3. Kis Gergő 7:44,94. 200 m pillangó: 1. Michael Phelps (amerikai) 1:53,34 p, 2. Macuda Takesi (japán) 1:54,01, 3. Vu Peng (kínai) 1:54,67, ...8. Biczó Bence 1:55,53. 50 m mell: 1. Felipe Franca da Silva (brazil) 27,01 másodperc, 2. Fabio Scozzoli (olasz) 27,17, 3. Cameron van der Burgh (dél-afrikai 27,19. Nők, 200 m gyors: 1. Federica Pellegrini (olasz) 1:55,58 p, 2. Kylie Palmer (ausztrál) 1:56,04, 3. Camille Muffat (francia) 1:56,10.
A 9. helyen zárt a magyar női vízilabda-válogatott a sanghaji vizes világbajnokságon: tegnapi utolsó mérkőzését 12-7-re megnyerte a kubaiak ellen. Merész András együttese 3-0-ra elhúzott, ám az egzotikus ország pólós lányai 4-4-re feljöttek. A nagyszünetben 6-5-re vezettek a magyarok, és a következő játékrészben – amelyet 5-0-ra nyertek meg – már bebiztosították a győzelmet. „Azt kértem a lányoktól, hogy élvezzék a mérkőzést, de nem hiszem, hogy élvezték. A vb végére még azok is elkészültek az erejükkel, akikről nem gondoltam volna. A csapat játékereje, sajnos, jelen pillanatban a 9. helyre elég” – értékelt Merész András szövetségi kapitány, akit a szövetség megerősített helyén. A fináléba először az olaszokat legyőző görögök jutottak be, őket a házigazda Kína követte. Eredmények, elődöntő: Oroszország–Kína 12-13, Görögország–Olaszország 14-11. Az 5–8. helyért: Egyesült Államok–Kanada 8-4, Ausztrália–Hollandia 12-7. A 9. helyért: Magyarország–Kuba 12-7. A 11. helyért: Spanyolország–Új-Zéland 15-7. |
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!