Kifulladt és kiesett a Veszprém

Nem bírta végig a saját maga által diktált fergeteges iramot az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata a Barcelona elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen: a magyar bajnok már a 23. percben ledolgozta a negyeddöntő első, idegenbeli találkozóján kialakult hatgólos hátrányát, ám végül 34-33-ra kikapott, így nem jutott be a BL kölni négyes döntőjébe.

MTI

2010. május 03., 09:422010. május 03., 09:42

A találkozó előtt a hazaiak „különleges fogadtatásban” részesítették Nagy Lászlót, a Barcelona magyar átlövőjét: a himnusz hangjai alatt egy transzparensen megkérdezték tőle: „Ugye, ismerős a dallam?” Az üzenet arra utalt, hogy a spanyolok szeretnék meggyőzni Nagyot, a jövőben az ő válogatottjukat erősítse, a játékos pedig még nem foglalt állást az ügyben.

Ezután a mérkőzést a vendégek kezdték jobban, akik az elején a veszprémi Sulic agresszív játékából „éltek”, hiszen a játékost az 5. percben már másodszor állították ki. Ám a hazaiak így sem engedték meglépni a katalánokat, rendre sikerült kiegyenlíteni, és a 12. percben már a magyaroknál volt a vezetés – Iváncsik Gergő előredőlve bokszolta a labdát a hálóba (7-6).

Ez lendületet adott a társaknak, negyedóra elteltével 10-7 volt az állás. A Barca védekezésbeli változtatása – előbbre tolták a magas falukat – eleinte jónak bizonyult, ám egy kiállítás áthúzta számításaikat, és az Iváncsik testvérpár vezérletével 14-9-re ellépett a Veszprém, a 23. percben pedig a hat is megvolt közte (15-9) – az első meccsen 33-27-re maradt alul a magyar csapat. Ekkor azonban a vendégek két gyors góllal jelezték, még semmi sem dőlt el, 18-15-nél pedig már Mocsai Lajosnak is időt kellett kérnie.

Szünet után (19-15) Saric, a Barcelona kapusa egyre több fontos védést mutatott be, csapata pedig lassan felzárkózott. A 40. percben 23-21-re feljöttek a katalánok, majd egy gólra is (25-24). Az utolsó negyedóra 27-25-ről és veszprémi emberelőnnyel kezdődött. Utolsó tartalékait mozgósította a Veszprém, el is húzott 29-25-re. A 48. percben Sulic megint kiült, immár végleg. Ezt a két percet a Barcelona hozta 2-0-ra. Mocsai időt kért, hátha sikerül a bravúr, közben a spanyolok több poszton cseréltek. Ahogy minimálisra csökkent az előny, csendesebb lett a szurkolósereg, csak néhány Barca-szimpatizáns énekét lehetett hallani. Az 55. percben egyenlítettek a vendégek (32-32), és csak azért nem fordítottak, mert Fazekas két büntetőt védett.

Romero azonban az utolsó percben betalált (33-34), beállítva ezzel a végeredményt.
„Nekünk egy sorunk van, a Barcelonának kettő. Bárki került be a cserepadról ellenfelünknél, világsztár volt. Így aztán sajnos nem tudtunk végig, 60 percig olyan nagy iramban, odafigyeléssel játszani, mint az első félidőben. Hajtottunk, küzdöttünk, de ez a Barcelona ellen kevés volt” – értékelt Mocsai Lajos a meccs után.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben