Fotó: Mediafax
2010. október 05., 09:042010. október 05., 09:04
A kolozsvári vasutascsapat utoljára az elmúlt idény utolsó fordulójában, a Piatra Neamţ-i Ceahlăul vendégeként lőtt négy gólt a bajnokságban (4-2), négygólos sikert pedig ezt megelőzően 2008 júliusában, a CS Otopeni vendégeként aratott (4-0).
Hazai pályán lőtt 4 gólt 2008 februárjában, a Craiovai U elleni meccsen (4-1) láthattak utoljára a CFR drukkerei a Liga 1-ben, legalább négygólos sikert pedig az Aradi UTA ellen 2007 áprilisában lejátszott találkozón (5-0) ünnepelhettek a kolozsvári vasutascsapat szurkolói. A védelem utoljára a 2. fordulóban nyújtott hibátlan teljesítményt, az azt követő 7 bajnoki összecsapáson rendre megrezdült a CFR kapujának hálója.
„El kellett már jönnie annak a meccsnek is, amikor belőjük a helyzeteinket. Nagy nyomás volt a csapaton, hiszen a forduló előtt a szégyenteljes 15. helyen állt. A meccs előtt megmutattam a játékosoknak a táblázatot, és azt mondtam, mindenkinek szégyellnie kellene magát, velem az élen – nyilatkozta Iuliu Mureşan klubelnök. – A futballistáink tudásuk alapján nem a 15., hanem az első helyre hivatottak. Örülök a hozzáállásbeli változásnak: Cârţu »autóparkja« a védelemből a támadó sorba költözött.”
Steaua–Steaua–Sportul Studenţesc 4-2 (B. Stancu 5., 42., B. Pătraşcu 31. – öngól, Bilaşco 67., ill. Varga 3., 92. – 11-esből), Kolozsvári CFR–Brassói FC 4-0 (Bastos 18., Cadu 36. – 11-esből, Traoré 47., De Zerbi 73.). Korábban: Szászmedgyesi Gaz Metan–FC Vaslui 0-0, Ploieşti-i Astra–Tîrgu Jiu-i Pandurii 2-0, Craiovai U–Kolozsvári U 3-0, Dinamo–Galaci Oţelul 1-2, Besztercei Gloria–Urziceni-i Unirea 0-0, FC Temesvár–Rapid 2-1. A Victoria Brăneşti–Marosvásárhelyi FCM mérkőzés lapzárta után ért véget. |
A vasárnap esti négy gól hamar feledtette a CFR bizonytalan kezdését. Bastos 18 perc elteltével szó szerint a hosszú sarokba, a jobb kapufa mellé ragasztotta a labdát, ám Marc, a brassóiak kapusa kellett ahhoz, hogy igazán felszabaduljon a hazai alakulat. A hálóőr által összehozott piros lapos 11-est Cadu magabiztosan értékesítette, majd a félidőben a szurkolók egy része által már a cserepadra kívánt Traoré is megrázta magát. A sikerre De Zerbi tette fel a koronát, aki tökéletesen elvégzett szabadrúgásával zárta a gólok sorát – ezt egyébként Peralta tehette volna meg, ha nem gurít gyengén középre a hajrában megítélt újabb 11-eskor.
A meccs egyik emlékezetes, többféleképpen is értelmezhető mozzanata szintén De Zerbi nevéhez fűződik, aki gólörömében biciklizésre emlékeztető mozdulatokat ejtett. Ezzel Sorin Cârţu egyik kényes kijelentésére utalhatott: a vezetőedző nem sokkal érkezése után egy alkalommal elődjét, Andrea Mandorlinit ostorozta, aki szerinte bicikliseket hozott a csapathoz Forma–1-es versenyzőként bemutatva.
„Köszönettel tartozom a csapatorvosoknak, hogy mindent megtettek felépülésem érdekében. Andrea Mandorlininek pedig egész életemben hálás leszek azért, mert újraélesztette aktív pályafutásomat majdnem kétévnyi szünet után” – nyilatkozta a meccs után az olasz középpályás, nem térve ki konkrétan arra, hogy gólörömében kinek is akart üzenni.
„Ezt a biciklizős történetet eleve rosszul értelmezték, de hát mindenki azt gondol, amit akar” – jelentette ki Cârţu, aki azért ismét „megemlékezett” Mandorliniről: először azt mondta, a szintén az olasz tréner által Kolozsvárra hozott Piccolót azért cserélte be a 72. percben, mert még mindig fél elődjétől, ám azután hozzátette, egyszerűen csak a hátvéd önbizalmát szerette volna növelni azzal, hogy pályára küldte.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.