Kalandok Ibériában

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Tereprali – Az első két nap után 77-ik Gyenes Emánuel a Dakaron. Saját elvárásaihoz képest felemásan kezdte a 29. Dakar Ralit a szatmárnémeti Gyenes Emánuel. A regionális MOL Dakar Team versenyzője a szombati első, Lisszabon és Portimao közötti 117 km-es gyorsasági szakaszon a 87. helyen ért célba KTM-jével. A vasárnapi, Portimao és Málaga közötti szakasz 67 km-es mért részén már a 48-ik volt az élete első Dakarján induló versenyző, így 242 induló között összetettben a 77-ik. „Csak a második napi teljesítményemmel vagyok elégedett, hiszen az a célom, hogy lehetőség szerint mindig a mezőny első negyedében végezzek – nyilatkozta az első két nap után Gyenes Emánuel.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

2007. január 08., 00:002007. január 08., 00:00

– Az első nap viszont a motor először nem akart beindulni, aztán a gyorsasági szakaszon elszakadt a benzincső, és tíz percbe került, amíg sikerült valahogyan megjavítani. A cél előtt 15 kilométerre aztán elfolyt a maradék benzinem is, de szerencsére csapattársam, Kátai Péter elhúzott egy benzinkútig, így be tudtam érni a célba”. Mint Gyenes elmondta, az első szakasz különösen kemény volt a hol homokos, hol köves, fás terep miatt. “Ha nincs az a tízperces kényszerpihenő, akkor jóval előrébb végezhettem volna, hiszen egy adott ponton 15 perccel megelőztem Marcel Butuzát, aki végül a 73. időt motorozta. Mindenesetre nagy élmény volt az első szakasz, az út mentén tele volt nézőkkel, kezdtem felfogni, hogy a Dakaron száguldozhatok” – jegyezte meg Gyenes.
A másik romániai versenyző, a szintén KTM-el induló Marcel Butuzã tegnap a 105. helyen végzett, de összetettben jelenleg a 67-ik. A legjobb magyar versenyző Kátai Péter (KTM), aki az első két nap után az 57-ik, őt Dési János (KTM, 96. hely) és Hermann Henrik (KTM, 192.) követi. A motorosoknál amúgy portugál siker születet az első két szakaszon, az összetettben a vasárnap győztes Helder Rodrigues (Yamaha) vezet a szombati első Ruben Faria (Yamaha) előtt.
Akárcsak a tavaly, az autósoknál a portugál Carlos Sousa (Volkswagen) nyerte a Dakar Rali első szakaszát, míg tegnap már az egykori ralivilágbajnok spanyol Carlos Sainz (Volkswagen) nyert, megelőzve a korábban a motorosok között győztes honfitársát, Nani Romát (Mitsubishi) és a tavalyi győztes francia Luc Alphandot (Mitsubishi). Az összetettben továbbra is Carlos Sousa áll az élen, a legjobb magyarként Szalay Balázs (Opel) az 50-ik, őt Palik László (Nissan, 59.), Kristóf Márton (Bowler, 71.) és Kis Sándor (Nissan, 117.) követi.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában