Juventus-ünnep a botrányok árnyékában

A Juventus nyerte, immár 29. alkalommal az olasz labdarúgó-bajnokságot, miután a Serie A utolsó fordulójában győzött a Reggina ellen.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. május 15., 00:002006. május 15., 00:00

Labdarúgás
Buffonék nem zavartatták magukat a csapat körüli botrány miatt, melynek újabb fejleményeként az ügyészség vizsgálatot indított több játékos ellen is, akik a lemondott főigazgató, Luciano Moggi által „elrendezett” meccsekre nagy tétekben fogadtak. Az AC Milan 2-1-es győzelme az AS Roma ellen csupán arra volt jó, hogy elússzanak a fővárosiak Bajnokok Ligája-reményei – a negyedik, BL-indulást jelentő pozíció a Fiorentináé lett a Chievo ellen aratott sikerének köszönhetően. A Roma csütörtökön az Olasz Kupa fináléját is elbukta: a visszavágón 3-1-re kapott ki a szintén BL-induló Intertől, így 4-2-es összesítéssel, történetük során ötödször lett a milánóiaké a trófea. Az UEFA-kupában a Roma mellett a Lazio és a Chievo indulhat, kiesett a Messina, a Lecce és a Treviso. A Bundesligában a Bayern München már korábban bajnok lett, ám így is maradtak izgalmak az utolsó fordulóra. A Werder Bremen idegenben legyőzte a Hamburgot, és második helyével a BL főtábláján indulhat, míg a vesztes a selejtezőkörben kezd. A Duisburg és a Köln mellett a Kaiserslautern búcsúzik az első osztálytól, miután a kiesési rangadón csupán döntetlent játszott a Wolfsburg ellen.
A Ligue 1-ben is az utolsó fordulót rendezték, amelyben Bölöni László csapata, a Rennes lemaradt az UEFA-kupát jelentő negyedik helyről, akárcsak az Olympique Marseille. A Lyon, a Bordeaux és a Lille mögött a Lens lett a negyedik, kiesett az Ajaccio, a Strasbourg és a Metz.
Angliában az FA Kupa döntője maradt még hátra: fordulatos mérkőzést követően a Liverpool hetedik alkalommal hódította el a trófeát, miután tizenegyesekkel legyőzte a West Ham Unitedet. A rendes játékidő végén 3-3 volt az állás, úgy, hogy a West Ham 2-0-ra és 3-2-re is vezetett, Gerrard viszont a 90. percben kiegyenlített, a büntetőpárbajban pedig Reina három tizenegyest hárított.

Serie A, 38., utolsó forduló: Sampdoria–Lecce 1-3, Siena–Livorno 0-0, Treviso–Udinese 2-1, Palermo–Messina 1-0, Reggina–Juventus 0-2, AC Milan–Roma 2-1, Lazio–AC Parma 1-0, Empoli–Ascoli 1-2, Chievo–Fiorentina 0-2, Cagliari–Internationale 2-2. A végeredmény: 1. Juventus 91 pont, 2. AC Milan 88, 3. Inter 76, 4. Fiorentina 74, 5. Roma 69, 6. Lazio 62.
Primera División, 38., utolsó forduló: Real Mallorca–Real Zaragoza 3-1, Celta Vigo–Getafe 1-0, Atletico Madrid–Betis Sevilla 1-1, Cadiz–Malaga 5-0, Deportivo Alaves–Deportivo La Coruna 1-0, Espanyol–Real Sociedad 1-0, Villarreal–Racing Santander 2-0. A 34. fordulóból elmaradt mérkőzésen: FC Sevilla–FC Barcelona 3-0. A korábbról elmaradt Osasuna–FC Valencia, FC Sevilla–Real Madrid mérkőzést holnap, míg az Athletic Bilbao–FC Barcelona találkozót pénteken játsszák. Az élcsoport: 1. Barcelona 82/37 mérkőzés, 2. Real Madrid 70/37, 3. Valencia 69/37, 4. Sevilla 65/37 (50-36), 5. Osasuna 65/37 (47-42), 6. Celta 64.
Bundesliga, 34., utolsó forduló: Vfl Wolfsburg–FC Kaiserslautern 2-2, Bayern München–Borussia Dortmund
3-3, FC Nürnberg–Hertha Berlin 2-1, Hamburger SV–Werder Bremen 1-2, Hannover 96–Bayer Leverkusen 2-2, Duisburg–Mainz 0-0, Schalke 04–Vfb Stuttgart 3-2, FC Köln–Arminia Bielefeld 4-2, Eintracht Frankfurt–
Borussia Mönchengladbach 0-2. A végeredmény: 1. Bayern 75, 2. Werder 70, 3. Hamburg 68, 4. Schalke 61, 5. Bayer 52, 6. Hertha 48.
Ligue 1, 38., utolsó forduló: Ajaccio–Saint-Étienne 3-1, Olympique Lyon–Le Mans 8-1, Troyes–Nice 1-2, Lens–
Nantes 3-1, Girondins Bordeaux–Olympique Marseille 1-1, AS Monaco–Nancy 2-2, Rennes–Lille 2-2, Toulouse–
Sochaux 1-2, Metz–Paris Saint-Germain 1-0, Auxerre–Strasbourg 4-0. A végeredmény: 1. Lyon 84, 2. Bordeaux 69, 3. Lille 62, 4. Lens 60 (48-34), 5. Marseille 60 (44-35), 6. Auxerre 59 (50-39), 7. Rennes 59 (48-49).
Angol FA Kupa, döntő: FC Liverpool–West Ham United 3-3 (tizenegyesekkel: 3-1).
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában