Jövőnek „címzett” példaképek a kolozsvári torna-Eb-n

Dicséretek és elégedettség követte a tornászok Kolozsváron rendezett egyéni Európa-bajnokságát, amelyet Románia az összesített éremtáblázat második helyén zárta, Magyarország pedig a kilencedik helyen végzett.

Kiss Előd-Gergely

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. április 24., 17:372017. április 24., 17:37

Két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel a második helyen zárta Románia a tornászok Kolozsváron rendezett egyéni Európa-bajnokságát, miközben Magyarország két ezüsttel és egy bronzzal a kilencedikként végzett az oroszok (3 arany, 3 ezüst, 2 bronz) által megnyert összesített éremtáblázaton.

Ez mindenképp sikert jelent a hazaiaknak, hiszen a tavaly történelmi kudarcként megélt riói olimpia után még a szövetség is visszafogott volt az esélyeiket illetően. Rendre csak azt hangsúlyozták, hogy a hazai pálya nem fogja egyszerűbbé tenni a tulajdonképpeni versenyt. Az elért győzelmek viszont most új lendületet adtak a sportágnak. A Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) elnöke, Mihai Covaliu szerint a dobogósok valódi példaképek a fiatalok számára, bebizonyították, hogy a romániai tornasportnak van potenciálja bennmaradni a világelitben. Tény azonban, hogy az aranyérmeket a veteránok, Mihai Drăgulescu és Cătălina Ponor szerezték, miközben az új generáció egyelőre nem tudott kimagaslani a mezőnyből.

Nem így a magyarországiaknál, ahol épp a fiatalok múlták felül az előzetes várakozásokat. Különösen a női mezőnyben, ahol az egyéni összetettben sporttörténelmi ezüstérmet szerző, 17 éves Kovács Zsófia még három – pontszerző – hatodik helyet is ünnepelhetett a szerenkénti döntőkben. „A nő vonal feltört, Európa élmezőnyéhez tartozik. Kovács Zsófi kimagaslott, és már azt is tudjuk, milyen elemeket kell megtanulnia, hogy tovább léphessen. Berki Krisztiánt nagyon sajnálom, jó lett volna a kolozsvári telt házas csarnokban meghallgatni a magyar himnuszt. Összességében a férfiak is eredményesen szerepeltek. Őszintén bevallom, nem számítottunk ekkora sikerre\" – idézte a büszkeségének hangot adó magyar szövetségi elnököt, Magyar Zoltánt a szervezet hivatalos honlapja. Az Eb-n ugrásban bronzérmet szerző Dévai Boglárka egyik edzője, Rácz Gábor a torna vegyes zónájában megjegyezte: a magyar lányok sikere azért is jelentős, mert így végre a női szakágra is nagyobb figyelem irányul.

Mint amilyenben az elmúlt napokban Kolozsvár „fürdőzött” – az a kincses város, amely, mint ismeretes, a befejezetlen bukaresti sportcsarnoknak „köszönhette”, hogy a legutóbbi romániai Eb-rendezés után hatvan évvel most befogadhatta 37 ország sportolóit. Emil Boc, a város polgármestere szerint ez nagy megtiszteltetés volt a városnak. Az elöljáró – aki csak a zárónapon jelent meg a sportcsarnokban, hogy átadja a holland Eythora Thorsdottirnak a női talaj döntőjében szerzett bronzérmét – a záróünnepségen Erdélyt sem felejtette el megemlíteni, amikor megköszönte mindenkinek, hogy részt vett a rendezvényen.

Az Eb záróünnepségén különben az európai és a hazai illetékesek is kizárólag szuperlatívuszokban áradoztak az eseményről, és természetesen nem maradtak el az ilyenkor megszokott köszönetnyilvánítások sem. Adrian Stoica, a hazai szövetség elnöke egyenesen elbűvölőnek nevezte a közönséget, Georges Guelzec, az európai testület vezetője pedig megállapította: „Szuper rendezvény volt, mindenki ragyogóan teljesített, még az önkéntesek is”. Rövid beszédét követően átadta a szövetség zászlóját a lengyelországi Szczeczin képviselőjének, ahol két év múlva a következő egyéni Európa-bajnokságot szervezik, míg jövőre Skóciában, Glasgowban csapatversenyben mérik össze tudásukat a kontinens legjobbjai.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben