Jobbak bokától 2,02 méterig

E csoport: Egyesült Államok–Csehország 0-3 Nem fejetlenkedtek, és nem is lábatlankodtak Csehország labdarúgói az Egyesült Államok ellen az E csoport tegnap esti mérkőzésén, és az eddig bemutatkozott, a végső győzelemre is esélyes csapatok közül a legmeggyőzőbb játékkal verték meg az észak-amerikaiakat.

Gazda Árpád

2006. június 13., 00:002006. június 13., 00:00

Karel Brückner, az európaiak kapitánya ismét a hórihorgas Jan Koller fejjátékára építette csapata taktikáját, amely már az 5. percben meghozta gyümölcsét. Grygera meghúzta a jobboldalon, és az ötös sarkára küldte a labdát, ahová a Monaco csatára időben és a megfelelő magasságban érkezett – útközben „elvesztve” emberfogóját, Pope-ot – és zavartalanul fejelte a labdát a léc alá.
Az amerikaiakat érezhetően meghökkentette a hamar bekapott gól, ráadásul a csehek a tizenhatosuk elé tömörültek, így Bruce Arena csapatának a sokk mellett egy megerősített védelemmel is meg kellett küzdenie. Első igazi helyzetük ezért a 64:36 százalékos labdabirtoklás arány ellenére is nehezen jött össze: Reyna a 28. percben 25 méterről lőtte ki a bal kapufát. S hogy lábbal is pontosan céloznak a cseh játékosok, azt Rosicky bizonyította be tíz perccel a félidő vége előtt: az észak-amerikai védelem rosszul szabadított fel, a labda az Arsenal játékosához került, aki szintén huszonötről bombázott a kapu bal oldalába. Szünet előtt egyedül Koller sérülése keserítette meg a csehek életét: a csatár egy sprint után combjához kapva a földre zuhant, helyére a nyolc centiméterrel alacsonyabb, de így is 1,96-ig nyúlt Lokvenc állt be.
A második félidőben Rosicky először elhitette szurkolóival, hogy már csak a felső kapufát tudja eltalálni, ám negyed órával az utolsó sípszó előtt mindenkit megnyugtatott: Nedved kiugratását elegánsan pörgette el az elfekvő Keller felett. Amerikai részről egyedül a frissen beállt Johnson veszélyeztetett, de helyzeteiből még a szépítésre sem futotta.


E csoport, 1. forduló: Egyesült Államok–Csehország 0-3 (0-2). Gelsenkirchen, 51 ezer néző. Vezette: Amarilla (paraguayi). Gólszerzők: Koller (5.), Rosicky (36., 76.). Egyesült Államok: Keller – Cherundolo (Johnson, 46.), Pope, Onyewu, Lewis – Beasley, Mastroeni (O’Brien, 46.), Reyna, Conwey – McBride (Wolff 77.), Donovan. Csehország: Cech – Jankulovski, Ujfalusi, Rozenhal, Grygera – Nedved, Rosicky (Stajner 86.), Galasek, Poborsky (Polak, 83.) – Koller (Lokvenc, 44.), Plasil.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában