2011. október 10., 05:492011. október 10., 05:49
A bánságiak edzője, Predrag Badnjarevics alacsony szerkezetű csapattal próbálkozott a bajnok otthonában, hat légiósa közül a center Robert Szarovicsot nem nevezte a mérkőzésre, de húzása nem jött be. Az U magassági fölénye ellenére lerohanásaival döntötte el a mérkőzést: 12 labdaszerzése 20 ellentámadásból jegyzett pontot hozott, míg a vendégeknél 7 labdaszerzésből egyetlen ilyen kosár sem született. A Temesvár csak az első negyedben vezetett pár pillanatig, és később ugyan többször is felzárkózott 2-3 pontra, de kolozsvári oldalon mindig akadt játékos, aki túllendítse csapatát a holtponton: az első félidőben Mihai Silvăşan (16 pont), a harmadik negyedben Kyndall Dykes (29 pont, 6 labdaszerzés), a végjátékban pedig Zoran Krsztanovics (12 pont). A vendégeknél Zlatko Jovanovics 17 ponttal volt a legeredményesebb, a négy évig az U-nál játszó Branko Csuicsnak viszont csak 8-at engedtek volt csapattársai.
A meccs végén a közönség a visszavonuló Robert Thomsont ünnepelte, az amerikai center búcsúbeszédében úgy fogalmazott, „ilyen csodálatos hangulatú csarnokban sehol nem játszottam még”. Évtizedes élvonalbeli története során először kezdte még két vereséggel a szezont a CSU Ploieşti, a hétszeres bajnok a Kolozsvár elleni hazai kudarc után Nagyváradon is kikapott. A hazaiak végig vezetve nyerték a mérkőzést, amelyen már 22 ponttal (59:37) is vezettek, bár a zárónegyedben háromra (61:58) felzárkóztak a vendégek. A CSM-nél a szerb légió (Marics 17, Markovics és Peszics 12-12 pont) mellett Silviu Lupusavei szórta a kosarakat (22, 6 tripla), a vendégek legjobbja pedig a váradi születésű Szíjártó Levente (24) volt. A Csíkszereda simán kikapott Târgu Jiuban, a székelyföldi csapat sorsa már a 31:13-ra elvesztett első negyedben megpecsételődött. A Hargita Gyöngye KK-nál hazai kosarasok egyetlen pontot sem szereztek, a légiósok közül Levi Levine 18-at, Dino Erceg, Dies és Long egyaránt 17-et dobott. A Marosvásárhely otthon 21 pontos hátrányba (27:48) került a Bukaresti CSM ellen, de szünet után Forte (24 pont, 10 lepattanó) vezérletével ledolgozta ezt, az utolsó 2 percben pedig a maga javára fordította a mérkőzést.
Férfi A osztály, 2. forduló: Kolozsvári U-Mobitelco–Temesvár BC 85:68, Nagyváradi VSK–CSU Ploieşti 86:79, Marosvásárhelyi Maros KK–Bukaresti CSM 79:75, CS Otopeni–Nagyszebeni CSU Atlassib 65:77 Poli Iaşi–Szászmedgyesi Gaz Metan 43:134, Energia Rovinari–Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK 101:78, CSŞ Giurgiu–Dinamo 91:86 (hosszabbítás után), BCM Piteşti–SCM U Craiova 85:90. Női A osztály, 2. forduló: Rapid–Sepsi BC 75:62, Brassói Olimpia–Szatmárnémeti VSK 45:72, Nagyváradi VSK U–Kolozsvári U 60:80, Gyulafehérvári CSU–Temesvári BCM Danzio 76:61, Bukaresti Olimpia–Marosvásárhelyi Nova Vita 50:81, SCM Craiova–Bukaresti CSM Sportul Studenţesc 88:62, CST Alexandria–Poli Naţional Iaşi 74:58. Az Aradi ICIM–CSM Târgoviste mérkőzést kedden rendezik. A 4. fordulóból előrehozott mérkőzésen: Arad–Kolozsvár 82:32.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.