Fotó: MTI
2010. október 12., 09:292010. október 12., 09:29
A Helsinkiben megrendezendő Európa-bajnoki selejtezőn nagy lehetőség adódik Egervári Sándor csapata számára, hogy előrelépjen a harmadik helyről az E csoportban, ugyanis a két legnevesebb rivális, az eddig egyaránt hibátlan Hollandia és Svédország egymás ellen játszik Amszterdamban.
A hatos élén jelenleg a 3 meccsből 9 pontot gyűjtő hollandok állnak, a svédek 2 találkozón 6 pontot szereztek, míg a magyarok három mérkőzésen gyűjtöttek ugyanennyit.
A magyar és a finn futballválogatott eddig 11 alkalommal találkozott egymással: nyolc győzelem, valamint két döntetlen mellett csak egyszer kapott ki a piros-fehér-zöld együttes (a gólarány 40-8). Az egyik legemlékezetesebb összecsapás az 1997 októberében Finnországban született 1-1-es döntetlen volt, ugyanis a vb-pótselejtezős szereplés jogának kiharcolása múlt azon, hogy milyen eredmény születik Helsinkiben.
Akkor a házigazdák a 62. percben megszerezték a vezetést, s a magyaroknak egészen az utolsó percig nem sikerült az egyenlítés: ekkor azonban egy szöglet után Horváth Ferenc kotorta a finn kapu felé a labdát, amellyel a gólvonalon álló védő saját kapusát találta hátba, így a játékszer a hálóőrről pattant be a kapuba.
E csoport: Finnország–Magyarország, San Marino–Moldova, Hollandia–Svédország. A csoport állása: 1. Hollandia 9 pont/3 mérkőzés (8-1), 2. Svédország 6/2 (8-0), 3. Magyarország 6/3 (10-3), 4. Moldova 3/3 (3-3), 5. Finnország 0/2 (1-4), 6. San Marino 0/3 (0-19). D csoport: Fehéroroszország–Albánia, Franciaország–Luxemburg (Digi Sport, 22.00). A csoport állása: 1. Franciaország 6/3, 2. Albánia 5/3 (3-2), 3. Fehéroroszország 5/3 (1-0), 4. Bosznia-Hercegovina 4/3, 5. Románia 2/3, 6. Luxemburg 1/3. A csoport: Azerbajdzsán–Törökország (Digi Sport Plus, 18.00), Kazahsztán–Németország. B csoport: Örményország–Andorra, Szlovákia–Írország (Dolce Sport, 21.30), Macedónia–Oroszország. C csoport: Feröer-szigetek–Észak-Írország, Észtország–Szlovénia, Olaszország–Szerbia. F csoport: Lettország–Grúzia, Görögország–Izrael. G csoport: Svájc–Wales, Anglia–Montenegró (Sport Klub, 22.00). H csoport: Dánia–Ciprus, Izland–Portugália (Digi Sport Plus, 22.15). I csoport: Liechtenstein–Csehország, Skócia–Spanyolország. |
Az öngól azt jelentette, hogy a magyar együttes pótselejtezőt játszhatott az 1998-as franciaországi vb-n való részvétel jogáért, ám végül a jugoszlávokkal szemben 12-1-es összesítéssel elbukott.
A két együttes legutóbb 2001 tavaszán találkozott barátságos mérkőzésen, akkor az Üllői úti stadionban gól nélküli döntetlen született.
A finnek most két idegenbeli vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket: Moldovában 2-0-ra, Hollandiában pedig 2-1-re maradtak alul.
Egervári Sándor tisztában van vele, hogy a skandinávok rossz kezdése, illetve a magyarok által pénteken San Marino felett aratott 8-0-s siker nem azt jelenti, hogy tanítványainak könnyű dolguk lesz Helsinkiben.
„A finnek ellen egészen más felfogásban kell pályára lépnünk, a védelemnek jóval több feladata lesz, ezért nem koncentrálhatunk kizárólag a támadásokra” – fogalmazott a szakvezető, aki valószínűleg nem sokat változtat a pénteken gólfesztivált rendezett együttesen, de Lipták Zoltán és Lázár Pál visszatérhetnek, miután sárga lapjaik miatt kapott eltiltásukat letöltötték San Marino ellen.
A pénteken a támadásért felelős nyerő ötös minden bizonnyal Helsinkiben is pályára lép: a három gólt lőtt Szalai Ádám, a két gólig jutott Rudolf Gergely, illetve a miniállamnak egyszer-egyszer „beköszönt” Koman Vladimir, Dzsudzsák Balázs és Gera Zoltán készen áll Helsinkiben is nagyot alkotni.
A románok legközelebb már csak jövőre lépnek pályára az Eb-selejtezőkben.
Az U21-es utánpótlás-válogatottjuk viszont nagy fontossággal bíró összecsapást játszik Botoşani-ban: az Angliában elszenvedett 2-1-es vereség után ma a visszavágón fogadják a szigetországiakat (RTV 1, 14.30) – a pótselejtezős párharc győztese kijut a 2011-es dániai U21-es Eb-re.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.