Halálcsoport vár a Mocsai-csapatra Londonban

A magyar férfi kézilabda-válogatott a lehető legnehezebb csoportba került a londoni olimpián: Császárék a spanyolokkal, a horvátokkal, a szerbekkel, a dánokkal és a koreaiakkal meccselnek a Crystal Palace Nemzeti Sportközpontban megtartott sorsolás szerint.

2012. június 01., 06:022012. június 01., 06:02

 A spanyolok a legutóbbi olimpián – akárcsak a világbajnokságon – bronzérmesek voltak, míg a horvátok Pekingben negyedikek lettek, a legutóbbi Európa-bajnokságon pedig bronzérmet szereztek. Kemény ellenfélnek ígérkezik a szerb együttes is, amely a januári kontinensviadalon hazai közönsége előtt döntőt játszott, s éppen attól a dán csapattól kapott ki, amellyel Londonban szintén együtt szerepel. Papíron a legkönnyebb ellenfél az Ázsia-bajnok dél-koreai gárda lehet, amely Pekingben nyolcadik volt. A két hatos csoportból az első négy-négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

„Szenzációs csoportba kerültünk, ezen az ágon nincs egyetlen gyengébb képességű csapat sem” – nyilatkozta az MTI-nek Mocsai Lajos szövetségi kapitány. – A spanyol, a dán és a horvát válogatott kiemelkedik a mezőnyből, s úgy gondolom, hogy a negyeddöntőt érő negyedik helyért a szerb, a koreai és a magyar csapat egyenlő feltétellel harcol. A magunk lehetőségeihez képest mindent megteszünk, hogy a hátralévő közel két hónapban a lehető legjobban felkészüljünk minden idők egyik legerősebb olimpiai tornájára.”

A londoni olimpia csoportbeosztásai, férfiak, A csoport: Franciaország, Svédország, Izland, Nagy-Britannia, Argentína, Tunézia. B csoport: Spanyolország, Horvátország, Magyarország, Szerbia , Dánia, Dél-Korea. Nők, A csoport: Montenegró, Oroszország, Horvátország, Nagy-Britannia, Brazília, Angola. B csoport: Norvégia, Spanyolország, Dánia, Franciaország, Svédország, Koreai Köztársaság.

A magyar kézilabda-válogatottak eddigi olimpiai szereplései, 1936 (Berlin): férfiak 4. hely. 1972 (München): férfiak 8. hely. 1976 (Montreal): férfiak 6. hely, nők 3. hely. 1980 (Moszkva): férfiak 4., nők 4. hely. 1984 (Los Angeles): –. 1988 (Szöul): férfiak 4. hely. 1992 (Barcelona): férfiak 7. hely. 1996 (Atlanta): nők 3. hely. 2000 (Sydney): nők 2. hely. 2004 (Athén): férfiak 4. hely, nők 5. hely. 2008 (Peking): nők 4. hely.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK