A Viitorul az Olympique Marseille-től kikapott, de bajnoki címét megvédte Lausanne-ban
Fotó: Gheorghe Hagi Labdarúgó-akadémia
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság döntése alapján a Viitorul labdarúgócsapata lesz a címvédő a Liga 1 hétvégén kezdődő 2017–2018-as szezonjában, de az FCSB és a CFR is megfosztaná trónjától a konstancai együttest. A Sepsi OSK eközben ünnepként éli meg sporttörténelmi bemutatkozását az élvonalban.
2017. július 14., 11:532017. július 14., 11:53
2017. július 14., 11:542017. július 14., 11:54
A Viitorul kezdi meg címvédőként a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégén rajtoló 2017–2018-as szezonját, miután a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtöki döntésével helybenhagyta az elmúlt idény végeredményét.
A CAS sürgősségi eljárással tárgyalta az ügyet, mert pénteken sorsolják a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörét, ahol így a Viitorul a bajnoki ágon, az FCSB pedig a nem bajnokok ágán fog szerepelni.
A Viitorul kezdi meg címvédőként a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2017–2018-as szezonját, miután a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtöki döntésével helyben hagyta az elmúlt idény végeredményét.
A Viitorul különben már a Román Szuperkupáért is bajnokként lépett pályára a Voluntari ellen, ám azt a találkozót elveszítette, akárcsak szerda este az Olympique Marseille elleni barátságos mérkőzését – 4-2-re – Lausanne-ban.
hiszen kulcsembereinek egy részét sikerült megőriznie, fiataljai mellé pedig olyan tapasztalt futballistákat igazolt, mint a 33 hátvéd, Marius Constantin (a Marosvásárhelyi ASA-tól), a 32 éves középpályás, Ovidiu Herea (a Chiajnától) és a 31 éves középpályás, Eric de Oliveira (a Medgyesi Gaz Metantól).
Eközben a jobbszél juniorját, Robert Grecut épp az FCSB-vel cserélte el a 22 éves Cătălin Ștefănescura, míg a 29 éves hátvéd, Andrei Dumitraș a Craiovától igazolt át a konstancaiakhoz. Arról már beszámoltunk, hogy Neluț Roșut 100 ezer euróért eladták a Szófiai Levszkinek, miközben a 19 éves Kilyén Szabolcs az újonc Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-hoz került kölcsönbe.
A Viitorullal tehát az idei szezonban is számolni kell, ahogyan azt Iuliu Mureșan, a Kolozsvári CFR elnöke is teszi. Ő az elmúlt szezon élcsapatait mind „visszavárja” a playoffba, ahová idén már pontlevonás és a fizetésképtelenség terhe nélkül készülnek visszatérni, hogy a nemzetközi szereplést biztosító helyekért harcoljanak.
„A Steaua, a Viitorul, a Dinamo, a Craiova és az Astra lesznek a fő riválisaink a felsőházi rájátszásba jutásért.
– magyarázta a Krónikának.
Fotó: A Kolozsvári CFR Facebook-oldala
A fellegváriak klubvezetője emlékezett arra is, hogy mostanáig már egy egész csapatra való új futballistát hoztak tizenegy távozójuk helyére, akikkel „elviekben” elégedettnek mutatkozott. „Elégedett vagyok azzal, hogy leszerződtettük vezetőedzőnek Dan Petrescut, és olyan játékosokat próbáltunk hozni, akikkel versenyképesek leszünk, de az átigazolási időszak még nem zárult le” – fogalmazott lapunknak, majd figyelmeztetett: ahhoz hogy eredményesek legyenek, először a csapategységet kell megteremteniük, márpedig amikor ilyen sok új futballista érkezik egyszerre, „nem egyszerű” homogénné tenni az együttest.
A Vasile Miriuțát váltó Petrescu nem is beszélt elégedetten az eddigi tapasztalatairól, hiszen egy korábbi nyilatkozata alapján többen felkészületlenül és fáradtan érkeztek a CFR-hez, csak a Dinamóval Nascimentóért elcserélt, 29 éves Dan Nistort érezte kellően jó formában a szezonrajtra. Eddig tizenöt futballistát hoztak, de például a hivatalosan még nem jegyzett 27 éves hátvéd, Sasa Balici várhatóan gyorsan távozólistára kerül.
Tekintettel arra, hogy a Cosmin Contra által edzett Dinamo szerényen mozgott az átigazolási piacon, és vásárlásait is késve kezdte meg,
A bukaresti „piros-kékek” szokás szerint ismét a bajnoki cím megszerzését tűzték ki célul, ugyanakkor Laurențiu Reghecampf helyére a még tapasztalatlan Nicolae Dică érkezett vezetőedzőnek, hogy a Giurgiui Astra legjavával megerősített keretet irányítsa. Megőrizték a gólkirály Denis Alibecet, aki így ismét együtt játszhat volt társaival, Constantin Budescuval, Junior Moraisszal és Filipe Teixerával, de többek között a CFR 30 éves hátvédje, Ionuț Larie is a „Becali-féle” Steauában folytatja pályafutását.
A korábbi román bajnok giurgiui csapatból Marius Șumudică edző Silviu Lungot (kapus) és Cristian Săpunarut is „magával vitte” a török Kayserisporhoz, ezért a kulcsemberek nélkül maradt új szakvezetőnek, Edward Iordănescunak szinte alapjaitól kellett újjáépítenie az együttest. Eddig összesen tíz új futballistát igazolt,
legutóbb pedig a 27 éves horvát Mateo Poljak csatlakozott a lapzártánk után Európa Liga-selejtezőt játszó együtteshez.
A kevésbé optimista Astrával ellentétben a Craiova abban bízik, hogy a Gigi Mulțescu helyére hozott Devis Mangia olasz edzővel helytálltnak majd az Európa Ligában, és a hazai bajnokságban is. Eddig mindössze négy új játékost hoztak – köztük a Temesvári ACS Politól százezer euróért vásárolt Cristian Băbuț és a 125 ezer euró ellenében érkezett 25 éves csatár, Mihai Roman – távozóik helyére, hazai mérkőzéseiket pedig továbbra is Drobeta Turnu Severinben játssszák majd –, amíg saját stadionjuk újjáépítése befejeződik.
Flavius Stoican edző irányításával, hiszen – mint már beszámoltunk róla – a nyáron masszívan bevásárló együttes, a CFR klubstratégiáját követve, szeretne európai szereplést kiharcolni. Szabadon távozóik közül többeket is „szétkapkodtak” más élvonalbeli csapatok, így például Marian Târșă Costel Enache edző irányítása alá került a Botoșani-nál, Alexandru Caparco és Vasile Gheorghe a Dan Alexa edzette Chiajnánál folytatja, Bojan Golubovic, Ionuț Voicu és Milan Mitic Cristian Pustai Medgyeséhez került, Alexandru Ciucur és Alexandru Țigănașu Ionuț Popa Temesvári ACS Polijához igazolt, míg Alexandru Răuță a Claudiu Niculescu által edzett, újdonsült Szuperkupa-győztes Voluntari csapatát erősíti az új idényben.
Utóbbiak ugyan már az elmúlt szezonban is meglepetést okoztak a Román Kupa megnyerésével, de a papírforma szerint idén is a playoutba várják őket. A Bega-partiak idén már szeretnének a felsőházba jutni, ahogyan a medgyesiek is arra pályáznak, de a szakemberek szerint átfogóbb képet az esélylatolgatáshoz majd csak az első fordulók mérkőzései adhatnak.
„Már türelmetlenül várjuk, hogy elkezdődjön a szezon. Tudjuk, hogy erős ellenfelünk lesz, de hiszünk a saját erőnkben és bízunk abban, hogy a Liga 1-ben is szépen fogunk teljesíteni. Számunkra minden egyes forduló, minden egyes mérkőzés ünnepet jelent” – fogalmazta meg a Krónikának Valentin Suciu, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK vezetőedzője.
Fotó: A Sepsi OSK Facebook-oldala
A háromszékiek történelmi osztályváltásait kiharcoló szakember rámutatott arra, hogy
Ahogyan arról már beszámoltunk, eddig két légiós középpályás – Linas Pilibaitis és Marius Papsys – mellett a hátvédsort erősítették Constantin Grecu, Cristian Oros, Kilyén Szabolcs és Constantin Dima leszerződtetősével, de Claudiu Herea és Patrick Petre középpályás, valamint Bogdan Miron kapus is a háromszéki piros-fehérek mezét ölti magára.
Suciu szerint azt majd csak a bajnoki szezon válaszolja meg, hogy mennyire jól vásároltak idén nyáron, de azt mindenképpen jó előjelnek tartja, hogy a futballisták nagyon igyekeztek az edzések alatt, hogy helyet váltsanak a kezdő tizenegybe.
vélekedett lapunknak. Szerinte bár sikerült konkurenciát kialakítaniuk a posztokon, még a középvonalon és a támadósoron elkelne némi erősítés. Azzal kapcsolatban, hogy kénytelenek lesznek idegenben, a brassói Tineretului-stadionban lejátszaniuk hazai meccseiket megjegyezte: „Sajnos ez ellen nem tehetünk semmit, de bíznunk kell abban, hogy oda is elkísérnek majd a szurkolóink, és talán a brassóiak is kilátogatnak majd támogatni minket.”
A Kovászna megyei alakulat saját kérésesre idegenben kezdi a szezont, hogy legyen ideje előkészíteni a barcasági stadiont a második fordulóra, amikor is épp a mezőny másik újoncát, a másodosztályt megnyerő Bukaresti Juventust fogadják. Ők szintén a feljutásukat kiharcoló edzőjük, Daniel Oprița irányítása alatt folytatják, és colentinai pályájuk helyett Ploiești-en játsszák majd le hazai mérkőzéseiket.
Az első forduló menetrendje
Péntek: Craiova–Iași (21 óra); szombat: Chiajna–ACS Poli (18.30), Juventus–Dinamo (21); vasárnap: Astra–Sepsi OSK (18.30), FCSB–Voluntari (21); hétfő: Viitorul–Medgyesi Gaz Metan (18.30), Botoșani–CFR (21).
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!