Gyurta Dániel és Hosszú Katinka is döntőt úszik ma Sanghajban

Nem medencében, hanem nyílt vízben született meg az első magyar úszóérem a sanghaji vizes világbajnokságon: Gercsák Csaba harmadik lett a 25 km-es versenyszámban, miután korábban 5 km-en tizedik volt. A szám másik magyar indulója, Kutasi Gergely feladta a viadalt, amelyen 29 úszó rajtolt, de csak 19 ért célba.

Boros Miklós

2011. július 25., 08:462011. július 25., 08:46

A verseny előtt több csapat is panaszt nyújtott be, mert a tengeröböl vize túl meleg volt. A szervezők az eredetileg tervezett reggel 8 órai kezdést ezért kétszeri módosítás után 6 órára tették át, az amerikaiak azonban így sem engedték versenyzőiket elindulni, mert kora reggel is 30,4 fokos volt a víz.
Aranyérem nélkül zárta tegnap az úszódöntők első napját az sportág nagyhatalma, az Egyesült Államok a sanghaji vizes világbajnokságon. A döntők sora kisebb meglepetéssel indult: 400 méteres férfi gyorsúszásban a fináléba csak hetedik helyen bejutó Park Te Hvan a legszélső, egyes pályán úszva, szinte rajt-cél győzelmet aratott, csak 250-nél vezetett rövid ideig a francia Yannick Agnel. A négy éve, a melbourne-i vb-n, illetve a pekingi olimpián is győztes, de két éve Rómában még a selejtezőkben kieső Park most az utolsó száz méteren öszszes riválisát lerázta, több mint egy másodpercet verve a favorit kínai Szun Jangra és kettőt a címvédő német Paul Biedermannra. A szám magyar indulója, Kis Gergő a selejtezőkben csak a tizedik időt (3:47,26 perc) érte el, így nem jutott be a fináléba.

A nők azonos versenyszámában 250 méterig együtt haladt a mezőny, aztán a címvédő Federica Pellegrini meggyőző fölénnyel, minden idők legjobb textilruhás eredményével nyert. A dobogóra csak európai versenyzők álltak fel, az olimpiai bajnok brit Rebecca Adlington öt századmásodperccel előzte meg a francia Camille Muffat-t. A szám ifjúsági olimpiai bajnoka, a magyar Kapás Boglárka nem jutott döntőbe, a 18 éves úszó 4:09:15 perccel összesítésben a 14. helyen zárta a versenyt, míg a román Camelia Potec 4:10,36-tal a 17. lett.

A 4x100-as gyorsváltókban a nőknél hiába vezetett az utolsó váltásig az amerikai csapat, a holland Femke Heemskerk befutóként fél másodperces előnyt kreált a 0,3-as hátrányából Dana Vollmer ellen, ezzel az olimpiai bajnok európai négyes megvédte Rómában szerzett vb-elsőségét. A nap meglepetését az ausztrál férfiváltó okozta, végig vezetve verve meg a favorit franciákat és az amerikaiakat – utóbbiaknál hiába úszott Michael Phelps, valamint a 2008-as világcsúcsot és olimpiai bajnoki címet elért négyes másik két tagja, Jason Lezak és Garrett Weber-Gale.

Az előfutamokban érdekelt magyar úszók közül Hosszú Katinka a selejtezőkből a harmadik (2:11,53), az elődöntőből hetedik idővel (2:11,71) jutott tovább 200 méteres vegyes úszásban, így indulhat a mai döntőben. Ugyanebben a számban Verrasztó Evelyn hiába javított az elődöntőben majd egy másodpercet, a 2:12,51 perc futamában csak a hatodik, összesítésben a 11. helyet érte, így nem jutott fináléba. Női 100 pillangón Dara Eszter az előfutamban 1:00.69-es időt ért el, ami a 36. helyre volt elég. Férfi 100 mellen Gyurta Dániel úszhat a döntőben, aki 1:00,23 perces országos csúccsal lett ötödik elődöntőjében, összesítésben a hetedik időt szerezve meg – a 200 mell vb-címvédője először jutott nagypályás világversenyen a 100 méteres szám fináléjába. A másik magyar induló, Molnár Ákos (1:02,11, 41. hely), valamint a román Dragoş Agache (1:01,19, 19. hely) már az előfutamokban kiesett.


Férfiak, 400 m gyors: 1. Park Te Hvan (dél-koreai) 3:42,04 perc, 2. Szun Jang (kínai) 3:43,24, 3. Paul Biedermann (német) 3:44,14. 4×100 m gyorsváltó: 1. Ausztrália (James Magnussen, Matthew Targett, Matthew Abood, Eamon Sullivan) 3:11,00, 2. Franciaország 3:11,14, 3. Egyesült Államok 3:11,96. Nők, 400 m gyors: 1. Federica Pellegrini (olasz) 4:01,97, 2. Rebecca Adlington (brit) 4:04,01, 3. Camille Muffat (francia) 4:04,06. 4x100 m gyorsváltó: 1. Hollandia (Inge Dekker, Ranomi Kromowidjojo, Marleen Veldhuis, Femke Heemskerk) 3:33,96, 2. Egyesült Államok 3:34,47, 3. Németország 3:36,05. Nyílt vízi úszás, férfiak, 25 km: 1. Petar Sztojcev (bolgár) 5 óra 10:39.8 perc, 2. Vlagyimir Gyjacin (orosz) 5 óra 11:15.6, 3. Gercsák Csaba 5 óra 11:18.1. Nők, 25 km: 1. Ana Marcela Cunha (brazil) 5 óra 29:22.9, 2. Angela Maurer (német) 5 óra 29:25.0, 3. Alice Franco (olasz) 5 óra 29:30.8.
 

Férfi vízilabda: megismétlődik a pekingi finálé

A 9–12. helyért folytatja a küzdelmeket a román férfi és a magyar női vízilabda-válogatott is a sanghaji világbajnokságon. Kovács István csapata tegnap a legjobb nyolc közé jutásért Montenegróval játszott, és 8-4-es vereséget szenvedett; a román együttes góljait Cosmin Radu (2), Ghiban és Buşilă szerezték. A folytatásban a román együttes először holnap Kanadával játszik a helyosztókon, miután az észak-amerikai együttes tegnap 17-4-re kikapott az Egyesült Államoktól. Ezzel az is eldőlt, hogy a holnapi negyeddöntőben megismétlődik a magyar–amerikai pekingi finálé; az olimpián Kemény Dénes alakulata 14-10-re diadalmaskodott. A másik két tegnapi mérkőzésen Spanyolország Ausztráliát verte 9-8-ra, míg Németország 8-6-ra legyőzte Japánt.

A negyeddöntők a Magyarország–Egyesült Államok párharc mellett Szerbia–Németország, Horvátország–Montenegró és Olaszország–Spanyolország összecsapásokat hoznak. A magyar női válogatott szombaton 10-9-re kikapott Ausztráliától, így nem jutott be a negyeddöntőbe. „Ezen a világbajnokságon hiányzott a bravúr a csapattól, csupán egy bravúrocskát tudott felmutatni, gondolok itt a hollandok elleni döntetlenre. Most azonban nyomát sem láttam annak a harci szellemnek, amely a hollandok ellen jellemezte a csapatot – mondta Merész András szakvezető a Nemzeti Sportnak. – Férfiasan be kell vallani, ez a 10-9 igazából 10-7, hiszen az ellenfél a végén már nem támadott, az idővel játszott.” A magyar csapat ma a Kínától 15-6-os vereséget szenvedett spanyolokkal játssza az első helyosztó mérkőzést. A negyeddöntőkben az Új-Zélandot 14-6-ra verő hollandok Görögországgal, a Kubát 26-4-re legyőző oroszok az Egyesült Államokkal, Ausztrália Olaszországgal, Kína pedig Kanadával csap össze.


 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben