2011. szeptember 13., 04:422011. szeptember 13., 04:42
Az első Csudaszombaton a magyar dráma napja alkalmából a színházé lesz a főszerep. A reggel 9-től induló, 14 órás műsorfolyamban új magyar meséket, gyerekverseket, báb- és gyermekszínházi előadásokat, riportfilmeket és kézműves-foglalkozásokat is találunk. A délelőtti kínálat Nagy Judit és a játékmester-bábszínész Szabó Balázs vezetésével a „zsebibabáknak” és az óvodásoknak szól a Bárka Színház Meseladikjával, gólyalábasokkal és tündérekkel. Igazi csemege lesz a pécsi Bóbita Bábszínház előadása a három kismalacról vagy Bors néni varázslatos világa Molnár Piroskával, de belenézhetnek a kisebbek a Stúdió K Színház és a győri Vaskakas Bábszínház előadásaiba is. Az élő Bonbon Matinéban a komolyzene derűs arcát mutatja meg Lukácsházi Győző, új rajzfilmen láthatjuk Kormos István és Lázár Ervin meséit, és gyerekek előadásában hallgathatjuk Lackfi János, Varró Dániel, Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor verseit. Ebéd után együtt szurkolhatnak a kisebbek Vitéz Lászlónak a Kolibri Fesztiválon, de szerepel a kínálatban Jankovics Marcell Fehérlófia című rajzfilmje is. Ekkor indul a Csudacsalád, egy vadonatúj, kifejezetten a Csudaszombatokra gyártott vígjátéksorozat első évada. Hogyan éljük túl, ha az egyik gyerek kamaszodik, a másik szerelmes, a harmadik pedig hercegnő üzemmódba kapcsol? Az óránként vetített epizódokból mindez kiderül.
Délután kamasz műsorvezetők veszik át a stúdióban a mikrofont, a kisiskolások pedig rajzfilmen ismerkedhetnek a klasszikusokkal, így A walesi bárdokkal vagy Kőműves Kelemen történetével, A nagyidai cigányokat pedig a díjnyertes felvidéki Csavar Színház előadásában láthatják. Újabb epizódok következnek a Csudacsaládból, de a keretműsorban az is kiderül, mire jó a rögtönzések játéka védőháló nélkül, és hogyan születik egy görög tragédiából Olympos High School musical – végzős bábszínész-hallgatók előadásában. A műsorvezetők a Momentán Társulat vezetésével rögtönöznek délután, és saját alkotásaival illusztrálja a kamaszkor kreativitását a Szőke-Klán. Felgyullad a piros lámpa a Magyar Rádió hajdani Gyerekstúdiójában, ahol az egykori gyerekszínészek találkoznak újra.
Egy fiataloknak szóló programajánló, majd a Derek vakációját megörökítő családi film után igazi zenei csemegével zárja a műsorfolyamot az m2. 19.40-től és 21.30-tól két részletben láthatják az érdeklődők a Magyar Rádió Szimfonik LIVE című koncertfilmjét, amelyet az idei Sziget Fesztiválon rögzített a televízió. A koncert előtt Balogh Sándor karmesterrel és néhány fellépővel beszélget Buda Márton.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.