Görbicz Anita 2005 legjobbja

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Huþupan és Elisei tavalyi teljesítményét is díjazta a nemzetközi szövetség Magyar és román játékosokat díjazott a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) és a World Handball Magazin. A 2005-ös év legjobb női kézilabdázójának Görbicz Anitát (képünkön) választották a szurkolók szavazatai alapján: a Győri Graboplast ETO KC és a válogatott irányítója két román játékost előzött meg.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. május 16., 00:002006. május 16., 00:00

Kézilabda
Luminiþa Huþupan-Dinu, a Bajnokok Ligája döntőjében szereplő Krim Ljubljana kapusa a második lett, míg a harmadik helyen az a Valentina Ardean-Elisei végzett, aki jelenleg a Knjeaz Milos játékosa, de nyártól a Râmnicu Vîlcea-i Oltchimet erősíti.
„Úgy érzem, megharcoltam ezért a nagyon értékes díjért, nem gondolom, hogy ilyen fiatalon kitüntettek már valakit ezzel a trófeával. Tavaly szép sikereket arattunk, de azért hiányérzetem is volt az EHF-kupa döntőjében a Cornexitól elszenvedett vereség után” – nyilatkozta az MTI-nek Görbicz Anita, aki szombaton, a Buducnost Podgorica elleni KEK-döntő első mérkőzésének napján ünnepelte 23. születésnapját. „Remélem, jó hetem lesz. Hétvégén értékes döntetlent játszottunk a szerb csapattal, most szombaton pedig a klub történetének első nemzetközi sikerét érhetjük el. Ráadásul szerdán megmérkőzünk a Fradival a bajnoki aranyért. Nagyon fontos számomra, hogy nekem ítélték a világ legjobbja címet, de azért az lenne a legjobb, ha a válogatottal olimpiát nyernénk” – beszélt további terveiről a győriek kiválósága. Az 1983-ban született Görbicz Anita alapember volt a hazai rendezésű junior-világbajnokságon ezüstérmet szerző csapatban. Ezt követően a felnőtteknél is szorgosan gyűjtötte az érmeket világversenyről világversenyre. Õrizhet már otthon egy vb-ezüstöt, valamint egy-egy vb- és Eb-bronzérmet. Az athéni olimpián ötödik helyen végző csapat elsőszámú irányítója volt. Bár feladata elsősorban a társak kiszolgálása, klubja és a válogatott egyik legeredményesebb játékosa.
Az IHF és a World Handball Magazin 1988 óta rendezi meg Az év kézilabdázója-választást. Görbicz személyében sorozatban a harmadik, összességében a negyedik magyar játékos nyerte el a megtisztelő címet a nők mezőnyében: 1995-ben Kocsis Erzsébetet, 2000-ben és 2003-ban Radulovics Bojanát, 2004-ben pedig a tavaly közlekedési balesetben elhunyt Kulcsár Anitát választották a legjobb női kézilabdázónak. Román játékos még nem nyerte el az év legjobb játékosának kijáró díjat.
A férfiaknál a szerb és magyar kettős állampolgárságú Sterbik Árpád, a spanyol Ciudad Real, korábban az MKB Veszprém csapatának kapusa került az élre két horvát kézilabdázó előtt.
A 2005-ös esztendő legjobbjai, nők: 1. Görbicz Anita (a szavazatok 42,75 százaléka), 2. Luminiþa Huþupan-Dinu (21,01), 3. Valentina Ardean-Elisei (17,44). Férfiak: 1. Sterbik Árpád (22,5), 2. Ivano Balic (horvát 21,14), 3. Mirza Dzomba (horvát 17,20).
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban
2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek