Gól már van, de nem elég

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

G csoport: Franciaország–Dél-Korea 1-1 Nyolc évet és 369 játékpercet kellett várniuk a franciáknak az újabb világbajnoki góljukra, de az 1998-ban győztes csapat így is csak döntetlent ért el Dél-Korea ellen.

Gazda Árpád

2006. június 20., 00:002006. június 20., 00:00

A 2002-es tornán találat nélkül búcsúzó gallok Svájc ellen is gól nélküli egállal zártak, így utolsó vb-találatuk még a brazilok elleni 1998-as fináléban esett: akkor Petit a hajrában állította be a 3-0-s végeredményt. Az ázsiaiak ellen Henry már a 9. percben megszerezte a vezetést, ami egyenes következménye volt a kezdeti francia fölénynek. Ráadásul a 32. percben Zidane szöglete után Vieira 5 méterről fejelt kapura, a koreai hálóőr pedig láthatóan a gólvonal mögül ütötte ki a labdát, de a mexikói játékvezető nem adta meg a találatot. Ez pedig a második játékrészben „végzetesnek” bizonyult, hiszen az eredmény tartására játszó franciák egyre inkább átadták a kezdeményezést az agilis dél-koreaiaknak, akik 81. percben nagy lépést tettek a továbbjutás felé. Ki Hjeon beadása után Dzse Dzsin fejelte vissza középre a labdát, amit Park Dzsi Szung 3 méterről Barthez felett a hálóba emelt. A gól után bekeményítettek a gallok, de Vun Dzse a 85. percben megfogta Henry lövését, hozzájárulva a csapat játékával elégedetlen francia közvélemény és sajtó dührohamához.
„Kockázatosnak ítéltem a taktikai felállás megváltoztatását, mivel úgy éreztem, a pályán lévő játékosok is tudásuk legjavát nyújtják – mondta a találkozó után a Trezeguet-t csak a rendes játékidő lejárta után becserélő Raymond Domenech francia tréner. – Fizikailag nagyon kimerítő mérkőzés volt, amelyen gondjaink akadtak a magas labdákkal.” A másik oldalon Dick Advoocat holland szakember már jóval elégedettebben nyilatkozhatott: „Tudtuk, hogy a franciák gólt szerezhetnek az elején, de létfontosságú volt, hogy ennél nagyobb hátrányba ne kerüljünk. Ebben a szerencse is közrejátszott, majd a második félidőben megerősítettem a széleket, és ez működőképesnek bizonyult.”
A mérkőzés után a francia lapok nem kímélték Zidane-ékat (a francia csapatkapitány amúgy második sárgája miatt kihagyja a Togo elleni sorsdöntő meccset). Az újságok egytől egyig megemlítik, hogy a négy évvel ezelőtti vb-n hasonló helyzetben volt a válogatott, amelynek a továbbjutáshoz Dániát kellett volna legyőznie legalább két góllal, ám ez akkor nem sikerült.

G csoport, 2. forduló: Franciaország–Dél-Korea 1-1. Lipcse, 43 ezer néző. Vezette: Archundia (mexikói). Gólszerzők: Henry (9.), illetve Dzsi Szung (81.). Franciaország: Barthez – Sagnol, Thuram, Gallas, Abidal – Vieira, Makelele – Malouda (Dhorasoo, 88.), Zidane (Trezeguet, 91.), Wiltord (Ribery, 60.) – Henry. Dél-Korea: Vun Dzse – Jung Csul, Dong Dzsin, Dzsin Csul – Jung Pjo, Nam Il, Li Ho (Szang Sik, 69.), Eul Jong (Ki Hjeon, 46.) – Csun Szu (Dzsung Hvan, 72.), Dzse Dzsin, Dzsi Szung.

Szakértőnk, Jenei Imre
Jenei Imre, a magyar és a román válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki az 1990-es vb-n a román együttessel nyolcaddöntőbe jutott, úgy véli, akárcsak négy éve, a franciák a mostani vb-n is megnehezítették a saját dolgukat. „Franciapárti voltam és vagyok is, szerintem Zidane az elmúlt öt évben a világ legjobb játékosa volt. Mostanra azonban megöregedett, és a válogatott is „átvette” az ő valamivel kényelmesebb játékstílusát, így lelassult a játékuk. Ráadásul a szövetségi kapitány is taktikai hibát követett el azzal, hogy csupán egy ékkel játszik, ha Henry mellett Trezeguet is ott lenne a támadósorban, jóval gólveszélyesebb lenne a játékuk. Akár több gólt is kaphattak – igaz, rúghattak is – volna, már nincs annyi erő bennük, hogy egy ilyen gyors és agresszív csapattal, mint Dél-Korea, fölvegyék a versenyt. Így akár még az is megtörténhet, hogy akárcsak négy évvel ezelőtt, most sem jutnak tovább a csoportból. Korea viszont gyors, erős és erőszakos, és most bebizonyította, hogy akkor is képes eredményt elérni, ha nem „nyomják” hátulról, mint négy éve a hazai rendezésű vb-n. A baj csupán az, hogy – a japánokhoz hasonlóan – a magasságuk miatt sebezhető a védelmük”.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában