Futballfieszta Eindhovenben

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Fölényes győzelemmel hódította el az UEFA-kupát az FC Sevilla Története legnagyobb sikerét aratta az FC Sevilla, miután fölényesen, 4-0-ra legyőzte a Middlesbrough-t az UEFA-kupa szerda esti eindhoveni döntőjében. A győzelem egyéb okból is történelmi: ez az eddigi legnagyobb arányú diadal a második legrangosabb európai kupasorozatban azóta, hogy egymérkőzéses döntőket rendeznek.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. május 12., 00:002006. május 12., 00:00

Labdarúgás
A spanyolok első perctől az utolsóig kezükben tartották a mérkőzést, az elődöntőben a Bukaresti Steauát búcsúztató angolok csak a második félidő elején voltak veszélyesek, de belefáradtak a kitámadásba. Az utolsó negyedórában így a Sevilla már nem is védte 1-0-s előnyét, hanem sorozatos akciókkal további három gólt szerzett. „Támadó szellemű játékunk végre meghozta gyümölcsét – dicsérte csapata tudatosságát Juande Ramos edző. – Így szerettük volna, és így is lett. Egy hétig Sevilla az európai labdarúgás fővárosa”. A vesztes oldalon Steve McClaren vezetőedző elismerte, hogy mai ellenfelük volt a legjobb az idei kiírásban. „Azt nyújtottuk, amire képesek vagyunk. Csalódottak vagyunk, de ne feledjük, hogy remek szereplést tudhatunk magunk mögött az UEFA-kupában. Nem kezdtük jól a mérkőzést, míg az ellenfélnél mindenki kiemelkedően futballozott. A Sevilla messze a legjobb csapat volt ebben a sorozatban” – értékelt a brit edző, aki ősztől az angol válogatottat irányítja majd. A Middlesbrough brazil játékosának, Rochembacknak is van oka a szomorkodásra, hiszen zsinórban második UEFA-kupa-döntőjét veszítette el: tavalyi csapata, a Sporting Lisszabon, hazai pályán kapott ki a CSZKA Moszkvától.
UEFA-kupa, döntő: FC Sevilla–Middlesbrough 4-0 (Luis Fabiano 26., Maresca 78., 84., Kanoute 89.).
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában