2012. június 08., 09:342012. június 08., 09:34
A válogatottaknak egyre kevesebb időpont jut a versenynaptárban, a szakvezetők pedig alig három hetet kapnak egy-egy torna előtt, hogy a teljes szezon során kizsigerelt játékosokból erőnlétileg friss, taktikailag pedig összeszokott csapatot kovácsoljanak. Sokszor a legjobbaknak sem sikerül. Nem véletlen, hogy az Eb esélyeseiként azt a három válogatottat emlegetik, amelyek vb-dobogósként évek óta összeszokott csapattal, saját, kiforrott stílussal rendelkeznek: a spanyolt, a németet és a hollandot.
A szurkoló persze izgatottan várja az Eb-t, hiszen a tömény háromhetes sorozat érzelmi szempontból jóval inkább átélhető, mint egy kilenc hónapra szétnyújtott Bajnokok Ligája. És a nemzeti érzés is jóval könnyebb azonosulási lehetőséget biztosít a kedvencekkel, mint a világ minden tájáról összevásárolt klubcsapatok. A gond csak az, hogy az UEFA-nak ezúttal sikerült olyan országokba vinni a tornát, amelyeket épeszű szurkoló messziről elkerül. A lengyel lelátói balhék és az ukrán rablógazdaság miatt pedig aligha ismételhető meg az osztrák–svájci torna utcabálhangulata, amikor a stadionokon kívül is tízezres nagyságrendben buliztak a más országokból érkezett futballrajongók. Nyon, Varsó és Kijev viszont a jelek szerint a foteldrukkereket kedveli...
Talán jobb is, hogy nincsenek nagy elvárásaink a lengyel–ukrán Eb-től. Így legalább esetleg még kellemesen is csalódhatunk benne.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.