Forma–1: Alonso az éjszaka császára

Negyedik idei diadalát aratta idén a spanyol Fernando Alonso a Forma–1-es világbajnokság tegnapi, Szingapúri Nagydíján: a Ferrari kétszeres világbajnok pilótája a biztonsági autó kétszeri beállása miatt kétórásra nyúlt versenyen rajt-cél győzelmet aratva, mindvégig magabiztosan versenyezve gyűjtötte be a 25 pontot a délkelet-ázsiai városállam helyi idő szerint éjszaka megrendezett, villanyfényes utcai futamán.

Balogh Levente

2010. szeptember 27., 10:122010. szeptember 27., 10:12

Már szombaton, az időmérőn is Alonso volt a legjobb: hiába erőlködött a világbajnoki címért szintén versenyben lévő Sebastian Vettel (Red Bull), ezúttal sem tudta megszerezni az első rajtkockát, így a spanyol mögé szorult. Mögöttük a két mclarenes, Hamilton és Button sorakozott fel, a világbajnoki címért szintén versenyben levő Mark Webber (Red Bull) pedig az ötödik helyről rajtolt.

A sorrend az indulás után sem változott, a spanyol azonban nem tudott elszakadni a mezőnytől, mivel már a harmadik percben be kellett küldeni a biztonsági autót, miután Vitantonio Liuzzi balesete után a Force India a szűk utcai pálya olyan pontján állt le, ahonnan normál sebességgel zajló futam közben nem lehetett kiemelni.

Nem csupán Liuzzi járt egyébként rosszul a rajt után: a Pedro de la Rosa helyére a szezon közben a Sauberhez szerződtetett Nick Heidfeld egy, a rajt utáni koccanás során gumidefektet kapott, ezért a csere után csupán a mezőny végéről folytathatta a versenyt. A biztonsági autó beküldése után a mezőny zöme amúgy szokás szerint úgy döntött, kereket cserél, a boxkiállások nyomán pedig némileg megkavarodott a sorrend: a világbajnoki versenyben összetettben élen álló Webber például az élmezőnyből egyedüliként szintén kiállt, így visszacsúszott a tizenegyedik helyre, de azonnal vad száguldásba kezdett, hogy visszaszerezze világbajnoki esélyeit. Föl is jött a nyolcadik helyre, ám ezt követően nem tudta feljebb verekedni magát.

Szingapúri Nagydíj

Pontszerzők:

1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari),
2. Sebastian Vettel (német, Red Bull),
3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull),
4. Jenson Button (brit, McLaren),
5. Nico Rosberg (német, Mercedes),
6. Rubens Barrichello (brazil, Williams),
7. Robert Kubica (lengyel, Renault),
8. Nico Hülkenberg (német, Williams),
9. Felipe Massa (brazil, Ferrari),
10. Adrian Sutil (német, Force India).

Az összetett pontversenyek állása, pilóták:

1. Webber 202 pont,
2. Alonso 191,
3. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 182,
4. Vettel 181,
5. Button 177,
6. Massa 125,
7. Rosberg 122,
8. Kubica 114,
9. Sutil 49,
10. Michael Schumacher (német, Mercedes) 46,
11. Barrichello 39,
12. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 21,
13. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 19,
14. Hülken- berg 18,
15. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 13,
16. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 7,
17. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber) 6,
18. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 3.

Csapatok:

1. Red Bull 383,
2. McLaren 359,
3. Ferrari 316,
4. Mercedes 168,
5. Renault 133,
6. Force India 62,
7. Williams 57,
8. Sauber 27,
9. Toro Rosso 10.

Közben a középmezőnyben zajlottak az események: az újonc Virgin Racing pilótája, Timo Glock a 11. helyen autózva taktikusan tartotta fel a mezőnyt, mindaddig, amíg Nico Hülkenberg (Williams–Cosworth) meg nem elégelte a vonatozást, és le nem szorította Glockot, akinek autója a rázókőre került, amely valósággal ledarálta a gép alját.

A 29–30. körben aztán bejött Webber kezdeti húzása, vagyis az, hogy már az elején kilátogatott a boxba: a két McLaren Hamilton, Button sorrendben állt ki kerékcserére, ám mivel nem tudtak kellő mennyiségű időt összegyűjteni az ausztrállal szemben, mindketten mögé értek vissza.
A 32. körben aztán újra be kellett küldeni a biztonsági autót: Kobajasi Kamui csapta neki Sauber-Ferrariját az oldalfalnak egy balkanyarban, a rommá tört versenygépbe pedig a mögötte érkező Bruno Senna (HRT-Cosworth) is belerohant.

A biztonsági autó három kör után állt ki, az első két helyen nem történt változás, ám a 3–4. helyért drámai küzdelem zajlott: a körhátrányban lévő Lucas di Grassi (Virgin–Cosworth) beszorult a második helyezett Vettel és a harmadik Webber közé, majd amikor Webber végre megelőzte, a mögötte szorosan haladó Hamilton szemfülesen elhúzott mellette, ám a következő balkanyarban túlságosan ráhúzott az ausztrál autójára, amelynek jobb első kereke beleakadt az angol járművének bal hátsó kerekébe.

Az ütközés nyomán a McLaren–Mercedes felfüggesztése tönkrement, így az angol versenye – akárcsak az előző, Olasz Nagydíjon – idő előtt véget ért. Hasonló „csúcstalálkozó” zajlott le Michael Schumacher (Mercedes GP) és Heidfeld között is – a hétszeres világbajnok egy kakaskodás nyomán egyszerűen rátolta honfitársát az oldalfalra. A versenybíróság mindkét helyzetet kivizsgálta, de sem Webberre, sem Schumacherre nem rótt ki büntetést.

Az utolsó körökben aztán a legnagyobb izgalmat az jelentette, hogy Heikki Kovalainen Lotusa verseny közben kigyulladt. A kötélidegzetű finn azonban nem pánikolt be: komótosan megállt a pálya szélén, kiszállt, majd az egyik versenybírótól kért egy poroltót, és saját kezűleg oltotta el az egyre nagyobb lángokkal égő versenygépet.

Látványosra sikerült a befutó is: Vettel az utolsó körben megpróbálta megelőzni az élen álló Alonsót, azonban a spanyol nem hagyta magát, így idei negyedik győzelmét megszerezve, négy futammal a világbajnokság vége előtt följött Mark Webber mögé a második helyre az összetett pontversenyben. A dobogó harmadik fokára maga Webber állhatott fel. „Nehéz futam volt, nagyon sokat jelent a győzelem, tovább harcolunk a világbajnoki címért” – nyilatkozta a futam után a győztes Alonso.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben