Rosta Miklósék és Lékai Mátéék hatalmasat küzdöttek, mégis alulmaradtak a franciákkal szemben a negyeddöntőben
Fotó: Magyar Kézilabda Szövetség
A magyar férfi kézilabda-válogatott hosszabbítás után 35-32-re kikapott a hatszoros aranyérmes Franciaországtól az egyiptomi világbajnokság szerdai negyeddöntőjében, Gízában, így minden idők harmadik legjobb vb-szereplését produkálva az ötödik helyen zárja a tornát.
A magyar keretből ezúttal Borbély Ádám, Topic Petar, Hanusz Egon és Nagy Bence maradt ki taktikai okok miatt. A meccset százszázalékos mutatóval váró franciák ellen Mikler Roland nyolc perc alatt öt lövést védett, erre alapozva csapata 5-1-re elhúzott. A Telekom Veszprém balszélsője, Kentin Mahé irányítóként több hibát is elkövetett, ezért lecserélték. Bár Mikler továbbra is parádézott, Michaël Guigou góljaival és Vincent Gérard védéseivel lendületbe került és elkezdte a felzárkózást a hatszoros világbajnok francia együttes.
A csereként beállt Bodó Richárd sem tudott segíteni, ennek ellenére csapata Lékai Máté irányításával megőrizte előnyét, az első félidőben egyszer sem került hátrányba, és a szünetben 14-12-re vezetett. A második felvonást is hatékony védekezéssel kezdték a franciák, az átlövőket igyekeztek elbizonytalanítani, a beálló Bánhidi Bencét pedig nem hagyták labdához jutni.
Mikler Roland sokszor remekelt a kapuban, tartva a lelket a magyar csapatban
Fotó: handballegypt2021.com
Ennek ellenére egy ideig felváltva estek a gólok, majd a támadójátékát felgyorsító ellenfél a negyvenedik percben – a találkozó során először – átvette a vezetést. Sorozatban négy gólt lőtt a francia válogatott (21-19), majd a remekül küzdő magyarok kétszer is egyenlítettek. Az utolsó tíz perc is döntetlen állásról (25-25) indult, az ellenfél ezután 3-0-s sorozatot produkált, de a magyar együttes nyitott védekezésre váltott, és fél perccel a vége előtt ismét eltüntette a különbséget (30-30).
Az első és a második öt percben is több hibával, leginkább labdaeladással nehezítették saját dolgukat a magyarok, így 5-2-re elveszítették ezt a periódust, és a legjobb nyolc között búcsúztak a tornától. A mezőny legeredményesebb játékosa Guigou és a meccs legjobbjának Bánhidi Bence volt egyaránt hat góllal. A kapusok közül Mikler 15, Gérard hét, Yan Genty pedig négy lövést védett.
A két együttes 39. egymás elleni meccsén 18 magyar és 17 francia siker mellett ez volt a negyedik döntetlen a rendes játékidőben. Ez a 27. férfi világbajnokság, és a 21., amelyen a magyarok is szerepelnek. Legjobb eredményük az 1986-os második és az 1997-es negyedik helyezés.
Emelt fővel búcsúzik az egyiptomi tornától a vébét az 5. helyen záró magyar válogatott
Fotó: Magyar Kézilabda Szövetség
A magyarok a Zöld-foki Köztársaság, Uruguay és Németország legyőzésének köszönhetően a maximális négy pontot vitték magukkal a csoportkörből a középdöntőbe, ahol Brazília és Lengyelország ellen is nyertek, az Európa-bajnok Spanyolországtól viszont kikaptak.
Eredmény, negyeddöntő:
Franciaország-Magyarország 35-32 (12-14, 30-30, 32-31), hosszabbítás után
------------------------------------------------------
Gíza, zárt kapuk mögött, v.: García, Marín (spanyolok)
lövések/gólok: 56/35, illetve 50/32
gólok hétméteresből: 5/4, illetve 3/2
kiállítások: 8, illetve 6 perc
Magyarország:
-------------
Mikler - Lékai 5, Szita 4, Sipos 1, Bánhidi 6, Máthé 4, Rodríguez 1, cserék: Bóka 5, Rosta 1, Bodó 3, Ancsin 1, Hornyák, Székely, Balogh Zs. 1, szövetségi kapitány: Gulyás István
Korábban:
Spanyolország-Norvégia 31-26 (21-15)
Svédország-Katar 35-23 (14-10)
Dánia-Egyiptom 35-35 (16-13, 28-28, 31-29, 34-34, 34-35), hétméteresekkel: 4-3
Az elődöntő programja:
péntek:
Dánia-Spanyolország 18.30 (romániai idő szerint)
Svédország-Franciaország 21.30
A torna győztese kijut a 2023-as, lengyel-svéd közös rendezésű világbajnokságra.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
szóljon hozzá!