Fotó: A szerző felvétele
2011. szeptember 27., 08:472011. szeptember 27., 08:47
Amint arról beszámoltunk, a vásárhelyi vállalkozó elleni megvesztegetési vád szerint Ţerbea ez év május 21-én, a Marosvásárhelyi FCM–Kolozsvári U mérkőzés alkalmával 19 ezer eurót juttatott két közvetítőn keresztül Vasile Avramnak. A csúszópénzzel a klubhoz közel álló Ţerbea állítólag az FCM háláját szerette volna kifejezni a Román Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottsága (CCA) elnökének, aki a múlt bajnokságban több ízben is igyekezett Vásárhely-barát bírókat delegálni Ioan Ovidiu Sabău csapata mérkőzéseire, és idén is ezt várták tőle. Az ügyészség azt is felhozta Ţerbea ellen, hogy ingyen utaztatta Bukarest és Marosvásárhely között Avramot.
A marosvásárhelyi klub vezetősége nyilatkozatban határolta el magát a történtektől. A vezetőtanács elnöke, Tatár Béla rosszindulatú spekulációnak nevezi a vádaskodásokat, hangsúlyozván, hogy az FCM sportszerűen küzdött meg az eredményekért. A közleményben felsorolják azokat a mérkőzéseket is, amelyeken a sajtóhírek szerint a játékvezetők részrehajlóan, a Vásárhely javára bíráskodtak volna. A statisztikákból egyértelműen kiderül, hogy a szóban forgó meccsek negatív mérleggel zárultak; nemcsak az eredmények szempontjából, hanem a kiosztott sárga és piros lapok tekintetében is. „Sok mindent ránk lehet fogni, de azt, hogy megbundáztuk a meccseket, és a bírók segítségével nyertük meg, nem. A múlt bajnokságban is, a jelenlegiben is sportszerűen küzdöttünk. De ha a játékvezetők és az ellenünk forduló személyek továbbra is így „támogatnak”, akkor nem a 18., hanem a 19. helyen végzünk” – fakadt ki a Krónikának Tatár Béla.
A vezetőtanács elnöke nem érti, kinek állhat szándékában a marosvásárhelyi klub lejáratása. Az FCM közleménye ugyanakkor rámutat, hogy Sorin Ţerbeának semmilyen hivatalos tisztsége vagy beosztása nincs a klubnál, nem részvényes és nem vezetőtanácsi tag. Ennek ellenére a vitatott múltú üzletembert gyakran lehet a pálya szélén vagy a díszpáholyban a vezetők körül látni. Esetenként magánhelikopterével kíséri a csapatot kiszállásokra. A történtek ellenére Tatár reméli, hogy a sérülések által megtizedelt csapat valahogy csak összeszedi magát. A múlt kedden – saját állítása szerint lemondott, értesüléseink szerint menesztett – Aurelian Băbuţan menedzser helyét egyelőre nem vette át senki. Az adminisztrációs kérdésekkel Virgil Lăcătuşu, a valamikori ASA utolsó klubelnöke foglalkozik.
A történtek a Sorin Ţerbea által patronált, de lényegében szintén önkormányzati alapokból finanszírozott City’us teremfutballcsapatát is megrázták. Kacsó Endre tanítványai ma este azzal az elhatározással lépnek pályára hazai közönség előtt az UEFA Futsal Kupában, hogy egy sikerrel legalább vigaszt szerezzenek klubvezetőjüknek. „Ţerbeáért játszunk a Futsal Kupában, mert meggyőződésünk, hogy nem hibás” – nyilatkozta lapunknak a vásárhelyi csapat trénere. Kacsó nem aggódik a klubért, hisz úgy tudja, Ţerbea hiányában is biztosítottak a feltételek. A City’us ma a horvát MNK Split ellen kezdi meg szereplését a Futsal Kupa főcsoportjainak vásárhelyi tornáján, majd szerdán a finn FS Ilves Tampere következik, pénteken pedig a csoport favoritjával, az olasz Marca Futsal csapatával méri össze erejét a román bajnok. A csoportból az első két helyezett jut az elit körbe.
A hétvégi nem az első eset, amikor valamilyen okból kifolyólag bilincs kerül Sorin Ţerbea csuklójára. A marosvásárhelyi román politikusok barátjaként ismert vállalkozót először a 90-es évek második felében tartoztatták le, és ítélték el lopottautó-kereskedésért. Akkor magas szintű kapcsolatai és Emil Constantinescu államfő amnesztiarendelete mentette meg a huzamosabb börtönbüntetéstől. Három évvel ezelőtt ismét botrányhősként tűnt fel, amikor a helyhatósági választások napján a Dorin Florea polgármester kampánycsend-szegését filmező Katyi Antal kezéből kikapta a kamerát és eltulajdonította.
Ţerbea Marosvásárhelyen több vállalkozást működtet: az övé az önkormányzatot kiszolgáló Salubriserv köztisztítási cég, a Giorgia Group szállítási vállalat és a President szálloda- és vendéglőkomplexum, a városházi ünnepi akciók örökös színhelye. Három évvel ezelőtt Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere helyébe került a Román Labdarúgó-szövetség ügyvezető testületébe, ahol a futsalt képviseli.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.